Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Felmérték a romák helyzetét Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely - Vásárhelyen vizitált, és mérte fel a helyi cigányság szociális helyzetét, iskolai végzettségét és továbbtanulási esélyeit a hétvégén a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet. A romák által legsűrűbben lakott városrészeket látogatták meg.
A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet Dobó Katalin utcában felállított információs sátránál szombaton már délelőtt sokan voltak. Igaz, jobbára gyerekek, szüleik otthon főztek, takarítottak, ők késő délután, este voltak aktívak, ekkor már zene is szólt, és filmet is vetítettek a korábbi tapasztalatokról.

Az Együtt a közös jövőnkért program tavaly indult, akkor 12 szabolcsi és borsodi településen végeztek felmérést; idén már 13 helyen vizitáltak, Vásárhely volt a 14. állomás, és 2009 júniusáig 40 helyre akarnak eljutni. Az országjárás során az anonim kérdőíveken végzett szociális felmérés – végzettség, munkalehetőség, továbbtanulási esély – mellett tiltakoznak a szegregáció
ellen.

– Lázár János polgármester fogadott minket, beszélgettünk vele azt itteni helyzetről, az elvégzett munkáról és a tervekről – mondta Kállai László, a polgárjogi szervezet elnöke, a projekt ötletgazdája –, és nagyon kedvező tapasztalatokat szereztünk. Hallottunk már a Hódmezővásárhelyen folyó magas színvonalú munkáról, ezért az ügy mellett elkötelezett várost nyugodtan nevezhetjük a deszegregáció fővárosának. Arra is ígéretet kaptunk tőle, hogy a közeljövőben felszámolják az Észak utcai romatelepet, a hírt az ott élők örömmel fogadták. Sajnos országosan sokkal rosszabb a kép, az eddig általunk vizsgált települések közül Vásárhelyen kívül csak Békéscsabát említhetjük pozitív példaként. Azért is hiteles a munkánk, mert tudomásom szerint ez az első olyan felmérés, amit cigányok végeznek cigányok körében.

Az aktivisták arra kérték a gyerekeket, hogy rajzolják le az óvodájukat vagy az iskolájukat. Fotók: Karnok Csaba
Az aktivisták arra kérték a gyerekeket, hogy rajzolják le az óvodájukat vagy az iskolájukat.
Fotó: Karnok Csaba

A vásárhelyi romák nem zárkóztak el a kérdőívek kitöltése, a mélyebb interjúk elől. Az aktivisták, a szociológusok mindhárom utcában – Észak, Dobó Katalin, Gólya – házról házra jártak. A lurkók képekkel fogalmazták meg véleményüket. Lerajzoltatták velük óvodájukat, iskolájukat, hogy mit szeretnek benne, majd az épületbe magukat és barátaikat kellett elhelyezniük.

– Jó, hogy felmérik a helyzetünket – közölte a Dobó Katalin utcában lakó Némethné Dáni Katalin –, reméljük, a gondjainkra megoldást találnak, és több lehetősége lesz a cigányságnak a tanulásra és a munkára a jövőben.

Miután a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet végigjárta a tervezett negyven települést – lehet, hogy nem állnak meg, és folytatják, hogy még reprezentatívabb legyen a felmérés –, zárójelentést készít, amit javaslatokkal, intézkedési tervcsomaggal a kormány elé terjeszt.

Felmérték a romák helyzetét Hódmezővásárhelyen. Fotó: Karnok Csaba
Felmérték a romák helyzetét Hódmezővásárhelyen.
Fotó: Karnok Csaba

– Azt a hamis képet is szeretnénk eloszlatni, hogy minden cigány bűnöző – mondta búcsúzáskor Kállai. – A törvény ellen vétőket, bármilyen származásúak legyenek is, a közösségnek ki kell taszítania magából.

Balogh György: Ugyanazt a kenyeret eszem

Az 50 éves Balogh György is eljött a JRPSZ rendezvényére, és 14 éves Down-kóros kislányának, Katalinnak segített rajzolni, fogta, vezette a kezét. – Elég szegényesen élünk, és elég szomorúak a tapasztalataim. A munkahelyeken lenézik a cigányokat, ha jelentkezünk a meghirdetett állásra, olykor kérdés nélkül elzavarnak. Miért? Én is ugyanazt a pénzt költöm, ugyanazt a kenyeret eszem, mint mások. Az önkormányzat erőfeszítései és az ilyen akciók hosszú távon talán segíthetnek problémáink megoldásában.

Olvasóink írták

  • 19. Cc 2008. július 29. 20:23
    „A jászsági roma polgárjogi szervezet a "gádzsóktól mindent ingyért " mozgalmat képviseli, de sajnos vághatják a centit, mert a jóléti osztogató társasjáték megszűnőben van, a gazdaság beborulása miatt. A hatelemis államtitkár hagymázas agymenése a bűnöző cigányokról keveset hazudik, mert nem 100%, hanem 95%.”
  • 18. orbit 2008. július 29. 17:36
    „jamaicai bobcsapat- ot akartam írni. Bocs!”
  • 17. orbit 2008. július 29. 17:34
    „A büdös életbe nem fognak integrálódni! Lehet néhány "jamicai bobcsapat", de nem sok afrikai sízőt ismerek...”
  • 16. Írástudatlan. 2008. július 29. 10:27
    „Tisztelt gilda!Az oktatás az csak fórmálisan ingyenes.A tanárokat ki fizeti ki és a tankönyveket? Biztosan nem a Máltai szeret szólgálat ha nem az adőfizetők túlnyomó részt a Magyar adófizetők.Higgyen nekem hogy annyira el lettek ezek kényeztetve hogy már el is várják az ingyen nyújtott támogatásokat!És előbb vagy utóbb mi Magyarok isszuk meg ennek a levét.”
  • 15. gilda 2008. július 29. 10:16
    „Az oktatás most is ingyenes a rászorulóknak. Ingyen tankönyvet kapnak, aminek egy része salátaként kerül vissza az iskolai könyvtárba. Tisztelet a kevés kivételnek! (azért olyan is van, aki vigyáz rá) De hiába ingyenes, ha arra nem képes, h a suliba elvigye magával a könyveit.”
  • 14. Írástudatlan. 2008. július 29. 10:10
    „Én nem akarom bántani a kissebbséget.De életem túlnyomó részét az úgynevezett szocializmusban éltem le.Akkor pedig még ingyenes vólt a tanítás sőt kötelező is! Velem is járt jó néhány kissebbségi is.De azokat olyan ritkán láttam az iskolába mint a fehér hollót.Úgy hogy már akkor is a csavargás a semmit tevés vólt a jellemző rájuk.Most akarják őket rá venni a tanulásra ráadásul az adófizetők pénzéből?Ez bizony nonszensz!!!!Ki dobott pénz lenne!Ha ingyen nem akartak tanúlni akkor most sem fognak.Ez tuti!A tetejében meg még ingyen lakásokat is akar nekik adni a városunk vezetése a putri helyett.Hát ez meg külön jó!Így aztán biztosan öztönözni fogja őket a tanulásra és a becsületes munkára!A Magyar meg mennyen az utcára vagy menhelyre!Úgy látszik hogy ez a kissebségi imádata Lázárnak a közelgő kampány fogáshoz kell!!!!Pedig ő sem áll ám a kissebség szeretete melett!”
  • 13. sajt 2008. július 29. 09:36
    „11. Tiszta Udvar rendes ház
    Dettó, ez volt az első, undorítóan idealizált megjegyzés, amire felkaptam a fejem! Elképzeltem ahogy Polgárjogi szervezet elnöke kilinccsel, hogy ezt írjuk már bele... Hát persze...
    Én aláírom, hogy a társadalomnak is jobb lenne, ha a cigányság átlagpolgárként élne. Ez mindenkinek jobb lenne. De könyörgöm, én nem kapok ingyen lakást, az iskolába meg be lehet járni... Nekem egyetemen "nem volt sok" roma évfolyamtársam...
    Persze, ez szociális probléma a gyerek nem fog tanulni, mert nem abban a közegben nő fel, ahol érték az oktatás, a becsületesség, nem azt hozza magával a családjából.”
  • 12. egyszeru polgar 2008. július 28. 20:53
    „Akar hiszik, akar nem, en jartam mar olyan putriban, ahol olyan hofeher es ropogos volt az agynemu, hogy csuda. Es minden szempontbol ragyogo tisztasag volt jellemzo a kb 4x5m-es takolmanyban. Az asszony nevere 20 ev utan is emlekszem, annyira meglepett a latvany. Ez az eset rendkivuli volt. Ezert javasolnam a roma ertelmisegiek misszionariusi kuldeteset. Ok tehetnenek valamit nepukert!!!!”
  • 11. Tiszta udvar, rendes ház 2008. július 28. 20:40
    „...jobbára gyerekek, szüleik otthon főztek, takarítottak...
    Ezt úgy elképzeltem.”
  • 10. triatlonos 2008. július 28. 16:10
    „T. 7.!
    Semmi bajom velük, de ismerem a gondjaikat.
    Az iparágak közül néhány: 1. Mezőgazdasági munkaerőt biztositó logisztikus - többszáz ember bérének felét leszedi! 2. Külterületi hitelügyi logisztikus - uzsorás! 3. Csatorna és járdaépitési logisztikus - hasonló az elsőhöz! 4. Szinesfémügyi logisztikus!
    A felderitésük két ok miatt nehéz: 1. nem adják fel egymást! 2. nem is akarják!”
  • 9. Cc 2008. július 28. 13:46
    „7-es te viszont amit írsz tipikus példája a hülyeségnek. Gondolom az általad bírált hozzászóló arra célzott, hogy amikor a rendőrök begyűjtötték az interezőket, a "klienseik" kaptak kapára kaszára, védendő őket. Na az interezők is ahhoz a kissebbséghez tartoznak, akikek bizony bőségesen kirabolnak, kihasználva a szorult helyzetüket. Ez csavargatod nagy örömmel és hozod ki a farbát.”
  • 8. rpm 2008. július 28. 13:19
    „A rendőrség emberei és a polgármesteri hivatal alkalmazottjai kopogtak be Gyergyószentmiklós romák lakta házaiba tegnap hajnalban. A Mezei János polgármester kezdeményezte akció során a személyek igazoltatása és a javak tulajdonjogának igazolása zajlott, s bizony, találtak rendellenességeket, törvény elől bujkálókat is.

    A razzián jelen lévő, gyergyószentmiklósi roma referens, Zsigmond András elmondta: a tizenhárom rendőrrel nyolc utcában több mint nyolcvan roma családot igazoltattak. Ellenőrizték a személyigazolvány szerinti lakhelyet, az építmények és javak tulajdonjogát.

    Három rendőrautónyi romát szállítottak az őrsre jegyzőkönyv-felvételre. Nyolc felnőtt esetében hiányoztak az igazoló akták, két, 14 év fölötti fiatalkorú semmilyen személyazonossági irattal nem rendelkezett, és hét ló gazdája nem tudta igazolni állatai származását. Ugyanakkor egy Maros megyei rendszámú autót is megtaláltak, melynek eredetét nem támasztották alá dokumentumok, és rátaláltak két személyre, akik ellen elfogató parancs van érvényben, következik, hogy börtönbüntetésüket letöltsék.

    - Az ellenőrzéseket folytatni fogjuk, rendszeresen, rajtaütésszerűen. A cél az, hogy a nem gyergyói romákat távol tartsuk, mert az erdei gyümölcsök szezonjában nagyon sokan szoktak idejönni. A javak biztonságát kívánjuk szolgálni a törvényes igazoltatásokkal - mondta Cosa Emil rendőrparancsnok.

    Zsigmond András közölte: két-háromhetente végeznek ilyen ,,családlátogatást", az építmények aktáit is vizsgálják, az illegálisan, más területére épült viskókról is felmérés készül, tulajdonosukat felszólítják az akták rendezésére.

    _ Egyszer s mindenkorra meg kell értsék az emberek, hogy a roma lakosokra is ugyanazok a törvények érvényesek, mint a város más nemzetiségű polgáraira. Mostantól ezt alkalmazzuk, és ezt nagyon komolyan gondolja Mezei János polgármester - közölte Zsigmond, megjegyezve, a razzia során sehol nem kellett erőszakhoz folyamodni.
    HARGITA NÉPE 2008 07 08 cimoldalon ,ott is Magyarok élnek csak már elegűk lett az ottani cigányokbol ,úgy látszik hatásossabb eszközöket választottak.”
  • 7. triatlonosnak 2008. július 28. 11:35
    „Amit írsz az tipikus példája a rasszizmusnak.

    Döntsd el: szerinted a romák rendkívül módon összetartanak vagy éppen ellenkezőleg, a román nagy része "saját fajtájának" a nyomorúságát kihasználva gazdagodott meg? A kettő egymást kizáró általánosító és rasszista kijelentés.”
  • 6. triatlonos 2008. július 28. 11:31
    „Nagyon nemes a cél, csak az a gond, hogy az igazán "sikes, gazdag" romák nagyrésze a saját fajtájának a nyomorúságát kihasználva gazdagodott meg! Erre iparágak települtek! Mivel a romák rendkivüli módon összetartóak nehéz ezt felszámolni.”
  • 5. egyszeru polgar 2008. július 28. 11:14
    „A felmeresi programot jonak tartom, onmagaban viszont nem elegseges. Miutan mar vannak statisztikai adatok / jo lenne,ha valoban atlagot mutatnanak es nem torzitott eredmenyt/ ugyan igy a roma ertelmisegiek bevonasaval foglalkoztato, nepnevelo programot indithatnanak. Bizony, a sajat fajta szajabol hihetobbnek hangzik minden, mint egy "idegen" kulturajuebol. Foleg, ha meg ellensegesek is a viszonyok, mint napjainkban. Szerintem ez nem vita kerdese, evtizedes munkassagom soran tapasztaltam. A ciganysag osszefogasa ismert es ezt en nem hibanak tartom, hanem kovetendonek minden mas nep eseteben is. A jobb korulmenyek kozott elok /nagy szamban vannak hihetetlen gazdag romak, ez koztudott/ bizony tamogathatnak a hatranyoshelyzetueket, es az allami tamogatasok felhasznalasat is celiranyosabban kellene felhasznalni.”
  • 4. Mil 2008. július 28. 10:37
    „qrvajó, hogy megint felszámolják a putrisort, azaz kapnak fasza kérókat valahol, ingyé szinte. Ez a folyamat már lejátszódott 20-30 éve, és nem tudtak kitörni. Kádárék adtak nekik lakást, munkát, iskolát, mindent. Eredmény 0. Ezután sem lesz. Majd 30 év múlva megint lehet felszámolni a cigánytelepet. Bár ki tudja mi lesz addigra, talán cigányok se. Vagy rezervátumban fogják tengetni szánalmas életüket. Meg a sitten, munkatáborban.
    Aki ki akar törni, most is ki tud. Adott az iskola, csak be kéne járni, no meg tanulni is, nem az osztálytársat bicskázni meg a tanárt rugdosni. És persze otthon is tanulni, leckét csinálni, nem garázdálkodni, lopni járni. Én azt mondom, nem érdemelnek egy kanyit sem. Nem mézesmadzag kell nekik, hanem korbács.”
  • 3. Jo Bacsinak 2008. július 28. 10:21
    „Az emberek többsége - mindegy hogy cigány vagy nem - mindig másokat okol a saját szegénysége, iskolázatlansága, sikertelensége miatt. Lsd: "a másik csalt", a "másik eleve gazdagabb", "nekem nehezebb gyerekkorom volt"”
  • 2. hu 2008. július 28. 09:05
    „"Felmérték a romák helyzetét Vásárhelyen","Az aktivisták, a szociológusok mindhárom utcában - Észak, Dobó Katalin, Gólya - házról házra jártak."-Magyarul csak a putriba voltak. Vagy a gazdag cigány nem cigány?! Így nem a romák helyzetét mérték fel, hanem a cigányokét.
    Hát emberek ez így annyira fog valós képet mutatni, minha Újszegeden a villa tulajdonosoknál tartanának felmérést, majd közölnék,hogy a magyarok kurv@ jól élnek!”
  • 1. Jo Bacsi 2008. július 28. 08:24
    „Hat ez jo. Vegre a ciganyok is probalnak tenni es elismerik hogy sok problemat okoznak a tarsadalomnak. De a szavakbol kiveve meg mindig ugy tunik hogy masokat okolnak a megkulomboztetesukert. De az elso lepes az az elso lepes csak folytatni kell vilagszerte.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lagzik ideje a patinás vendégfogadókban

Évről évre kevesebb lakodalmat rendeznek megyénk legpatinásabb éttermeiben, vendégfogadóiban –… Tovább olvasom