Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Gázrobbanás Vásárhelyen: kirepült az ablak, 2 sérült került kórházba

Hódmezővásárhely - Egy Somogyi Béla utcai magánházban történt gázrobbanás szerda délelőtt Hódmezővásárhelyen.
Gázpalackból kiáramló nagy mennyiségű gáz robbant be szerda délelőtt a hódmezővásárhelyi Somogyi Béla utca egyik családi házában. A robbanás következtében az épületben tartózkodó házaspárt kórházba szállították – tudtuk meg Túri Mihálytól, az OMSZ Dél-Alföldi Regionális Mentőszervezetének Csongrád megyei vezető mentőtisztjétől.

Úgy tudjuk, az idős férfi és felesége kisebb égési sérüléseket szenvedett.
A detonáció következtében a Somogyi utcai épület ablakai kitörtek, a nyílászárók kimozdultak a helyükről. A szomszédokat kérdeztük az esetről, de nem akartak nyilatkozni. A környéken élők viszont elmondták, a robbanást az egész utcában hallani és érezni lehetett.

Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a helyszínre kivonuló három tűzoltóegység egy másik gázpalackot is kihozott az épületből. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közveszély okozása vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a gázrobbanás ügyében. A szándékosság nem merült fel, valószínűleg gondatlanság okozta a robbanást.

Korábban:

Két ember került égési sérülésekkel kórházba, erősítette meg a kórház, abban a gázrobbanásban, amely Hódmezővásárhelyen, egy Somogyi Béla utcai házban történt szerda délelőtt. Az első bejelentés szerint ketten sérültek meg, de a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint egy embert vittek kórházba a mentők.

Gázrobbanás Vásárhelyen: kirepült az ablak, 1 sérültet vittek kórházba. Fotó: Antal Sándor (galéria)

Molnár Krisztina elmondta, a robbanás során a ház ablakai kitörtek, a nyílászárók kimozdultak a helyükről.

Két tűzoltóegység, a katasztrófavédelem műveleti szolgálata és a rendőrség érkezett a helyszínre - közölte a hadnagy aki hozzátette, egy gázpalackot is kihoztak az épületből.

Gázrobbanás Vásárhelyen: kirepült az ablak, 1 sérültet vittek kórházba. Fotó: Antal Sándor (galéria)

Helyszínen tartózkodó kollégánk elmondta, a helyszínre az Égáz-Dégáz szakemberei is megérkeztek.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közveszély okozása vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a gázrobbanás ügyében.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógynövény-válogató üzemet avattak Székkutason

Tizenkét új munkahellyel gazdagodott Székkutas. A dolgozók gyógynövényeket válogatnak. Most a csalán szezonja van. Tovább olvasom