Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Gitárral tanította az angolt

Hódmezővásárhely - Játszott beatmisén, zenekarokban és duóban, diákjait gitárral tanította angolra Dani Imre, akinek második verseskötetét február elején mutatják be.
Dani Imre, a vásárhelyi Gregus középiskola nemrég nyugállományba vonult pedagógusa húsz éven keresztül ingázott lakóhelye, Hódmezővásárhely, illetve egykori munkahelye, az egyik csongrádi középiskola között. A buszozás nem telt tétlenül, közben számos költeménye született.

– Már gyerekkoromban írtam verseket. Bár felmenőim közt költő nem volt, édesapám az 1930-as, 1940-es évek ismert festőművésze volt. A kommunista érában viszont mellőzték. Amikor feleségül vette édesanyámat, mindketten az alsó-kopáncsi általános iskolában tanítottak. Én is ott nőttem fel – mesélte.

Dani Imre gitárjával. Dalszerzőként kezdte. A szerző felvétele
Dani Imre gitárjával. Dalszerzőként kezdte.
A szerző felvétele

Hozzátette: ösztönösen írt verseket, különösen attól kezdve, hogy megtanult gitározni és szájharmonikázni. Ugyan több zenekarban is játszott, de ahogy az 1970-es években egyre hangosabb és keményebb stílus terjedt el, felhagyott az együttesben zenéléssel. – Én inkább a lágyabb angolszász dallamokat kedveltem, így ezeket játszottam, és ilyen stílusú számokat írtam. Tóth János barátommal gitárduót alakítottunk. Repertoárunk számos darabjának én komponáltam a zenéjét és írtam a szövegét is.

Dani Imre előbb orosz–magyar szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett Szegeden, majd amikor az orosz már nem volt kötelező, az angol szakot is elvégezte.

– Egyetemistaként számos alkalommal játszottam a rókusi templom beatmiséin, köszönhetően ottani zenész barátaimnak. Tanárként pedig gyorsan rájöttem, hogy az angol nyelv tanítását megkönnyíti, ha beviszem a gitárt az órákra.

Ma már nem ír dalszövegeket, versírással tölti szabadidejét. Költeményei a csongrádi Föveny antológiában és a Vásárhelyi Füzetekben is megjelennek. Második, Csillagot hordok című verseskötetét pedig február 2-án mutatják be a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban.

Olvasóink írták

  • 3. yuhvan 2011. február 03. 21:18
    „Csak is szeretettel tudok gondolni rá. Jó egészséget kívánok én is!”
  • 2. segedi 2011. január 29. 15:01
    „Dani Imre tanárnak is kiváló volt, szeretettel gondolunk óráira! Egyszerűen egy jó arc! Jó egészséget kívánunk Tanár Úr!”
  • 1. emigrans 2011. január 27. 23:59
    „Ilyen tanárokból több kellene !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogytak a baglyok

Hódmezővásárhely - Alaposan megfogyatkozott a Vásárhely belvárosában telenként tanyázó erdei… Tovább olvasom