Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Hússzoros árat kérnek a földjükért Mindszenten

Művelési ágtól függően négyzetméterenként 10-150 forintot fizet a mindszenti önkormányzat azoknak, akiknek a földjén átmegy a tervezett kerékpárút nyomvonala. A tulajdonosok többségével sikerült megegyezni, mindössze 8-10-en kérnek magasabb összeget. A város jegyzője reméli, határidőre, vagyis február 7-éig velük is sikerül megegyezni. Ha minden jól megy, akkor még ősszel indulhat is a munka.
Sikeresen pályázott a vásárhelyi kistérség kerékpárút építésére. A beruházásnak köszönhetően jövőre akár már az algyői hídtól egészen Csongrádig el lehet jutni biztonságosan is kétkerekűvel.

A hír nem kacsa: Mindszent 133 milliót fordít pályázati és saját pénzből bicikliútra Fotó: Tésik Attila

Ha Vásárhelyről indulunk, akkor a mártélyi üdülőterületig már korábban megépült a kerékpárút. Innen, vagyis pontosabban a kempingtől folytatódna az aszfaltkígyó. A tervek szerint a holtágnál az út felmenne a gátra, egészen a Szegfű-dombig. Ezt követően a Vásárhelyt Mindszenttel összekötő főút mellett haladna tovább a kisváros Szabadság téri általános iskolájáig.

Ez a távolság 8 kilométer. E szakasz megépítése 133 millió forint, s a költségekhez Mindszent 11 millióval járul hozzá, a többi pályázati pénz.

– Most a támogatási szerződéseket kötjük meg azon ingatlantulajdonosokkal, akiknek földjén menne át a tervezett kerékpárút nyomvonala – halljuk Hevesi Tamás jegyzőtől.

Megközelítőleg hatvan fő érintett benne. Harminc szerződést már el is küldött az önkormányzat a földhivatalnak, ahol a tulajdonlap széljegyzékébe kerül az érintett földdarabra a város tulajdoni kérelme. Tizenöt esetben pedig csereszerződést kötöttek, vagyis amekkora földet elvesznek a gazdától, ugyanakkorát kap máshol az önkormányzattól.

Piaci értéken kínálják

Mielőtt az önkormányzat megszabta volna a fent említett árakat, a testület mezőgazdasági tanácsnoka, Hevesi István utánanézett annak, vajon jelenleg mekkora is a piaci értéke ezeknek a földeknek. Beszélt számos földtulajdonossal, illetve szakemberrel, s ezek után döntöttek a képviselők. Egy Mindszent környéki szántó hektára 600 ezer, a művelés alól kivett területé félmillió, a gyümölcsösé 1,5 millió, a rété és legelőé pedig 100 ezer forint. Ez alapján szabták meg az ajánlatot. 
A kisajátítási eljárás jelenleg is folyik. Nyolc-tíz fővel még nem sikerült megegyezni, mivel jóval magasabb összeget kérnek, mint amit a város kínál. Művelési ágtól függően szabták meg az árakat. A legolcsóbb a rét és a legelő, négyzetméterenként 10 forint. A művelés alól kivett terület négyzetméteréért a város 50, a szántóért 60, a gyümölcsösért pedig 150 forintot ad. A jegyző bizakodó, mert úgy véli, sikerül végül mindenkivel megegyezniük.

Az érintett gazdák nem akartak névvel szerepelni a cikkben. De annyit elárultak, hogy ők sincsenek a kerékpárút megépítése ellen, csak magasabb összeget szeretnének kapni. Némelyikük igen borsos árat kérne: négyzetméterenként 1000 forintot a szántója vagy a művelés alól kivett területének egy kis darabkájáért. A tervezett kerékpárút nyomvonala az úgynevezett védőtávolsággal együtt nincs 4,5 méter széles.

– A támogatási döntés meghozásának határideje február 7. Ha ez nem jönne össze, akkor elúszik a támogatás, és saját erőnkből kellene megépíteni az utat, amire nincs pénzünk. Ettől azonban nem tartok, s ha minden jól megy, akkor még az ősszel indulhat is a beruházás – vélte Hevesi Tamás.


Olvasóink írták

  • 9. pimpilla 2008. április 04. 12:10
    „Kedves Tompoka! Kedves Dugo! Kedves Higi!
    Nagyon okosak a gazdák
    huzzuk le a hivatalt a falut. Ha jol tudom régota szeretnének már ker utat de sajnos néhányan a nagy pénz reményében nem engedték a földjüketde, ez nem is olyan nagy pénz akkor miért nem engedik a falut érvényesülni?Remélem a kapott pénzen kerékpárt vásárolnak majd és azzal látogatják a földjeiket .
    Szeretném a Tudatokta hozni azt amivel nem vagytok tisztában és csak zsíros parasztoknak, gerinctelen "állatoknak" nevezitek azokat az embereket akiket nem is ismertek!
    Kérdezem ? Mijogon? Tisztában vagytok eggyátalán, hogy mit írtok, vagy csak megfontolatlanúl pötyögtök ide? Saját házatok van? Pl.: A Ti házatokból a belterületből ahová építkezni is lehetne elvennének csak úgy , mert éppen ilyen döntés született kb. 60-65négyzetmétert kemény 3000Ft-ért. Nektek hogy esne????
    Eleve az ingatlan érték csökken és mi manapság 3000Ft????????
    Viszont Ti biztos, hogy 3000Ft-ért nagyon jó kerékpárt tudnátok venni és szívesen a 3000FT-ból örök életre meglenne csonkítva az ingatlanotok. Miért is zsíros paraszt aki nem adja oda 3000Ft-ért a 60 négyzetmétert? Miért is gerinctelen sikló????
    Biztosan Ti ezeken már átestetek és kaptatok 60négyzetméter saját tulajdonotokban álló belterületből 1500Ft-ot és ezért oda adtátok az ingatlan részt és a csonkításban is eggyet értetek! Sokaljátok a 3000Ft-ot? Egyetértek akkor veletek!!! Kérdezem Ti a két kezetekkel dolgoztatok meg ezért az 1500Ft-ért amit oda adtatok 60 négyzetmétert? Valószínű igen mert különben nem írtátok volna ezeket. Miből gondoljátok, hogy csak földeket vesznek el??? A földek hektáráért is 10Ft-ot fizet a Mindszent Önkormányzata? Ha nem lennének "zsíros parsztok" akkor Ti hogyan vennétek magatoknak enni valókat? Egyátalán milyen csökönyös és kicsinyes dolog az, hogy valakiket megsértetek ezekkel a mondatokkal!!! Azért azt Kívánom Kedves tompoka, Dugo, Higi, hogy Ti legyetek azok akik végig mennek Mindszent főutcáján a 3000Ft-ért vett kerékpárottokkal és véletlen elüssön egy autó!!! Igaz csak egy kis agyrázkódást kívánok, hátha vissza ugrik az agyatok a helyes helyére!!!!”
  • 8. gold 2008. február 04. 14:05
    „mindszen teli van aranyal !!!”
  • 7. gold 2008. február 04. 14:05
    „mindszen teli van aranyal !!!”
  • 6. tompoka 2008. február 04. 09:04
    „Nagyon okosak a gazdák
    huzzuk le a hivatalt a falut. Ha jol tudom régota szeretnének már ker utat de sajnos néhányan a nagy pénz reményében nem engedték a földjüketde, ez nem is olyan nagy pénz akkor miért nem engedik a falut érvényesülni?Remélem a kapott pénzen kerékpárt vásárolnak majd és azzal látogatják a földjeiket .”
  • 5. Dugo 2008. február 03. 18:05
    „Adjátok a neveteket ha gerincesek vagytok zsíros pa.......tok.
    Nektek mindent szabad.
    Mennyi pénz kellene még.
    Kolumbiai nyakkendőt nekik.”
  • 4. Higi 2008. február 03. 13:54
    „Adnék én nekik olyan hússzorost ,hogy ...............!
    Ez a pofátlanság ne továbbja”
  • 3. Raven 2008. február 02. 22:08
    „totya66 !

    Ingyen dolgozó házi orvos?????????????????
    Elárulom kvota pénz is jár neki a tb kártya alapján. És ajaánlom figyelmedbe a háziorvosk gépkocsi parkját anyira nem szegények na ne érts félre nem elvenni akarom tölük a pénzt de a vizit díj az nem kell szerintem se. Ja a parasztok azok parasztok:) lásd bicikli út de nevezük őket nevükön kiváncsi lennék kinek a földjei ezek? Ti nem vagytok kíváncsika?”
  • 2. totya66 2008. február 02. 10:08
    „Hát igen ez Magyarország, vegyük el a háziorvosoktól a vizitdíjat mert nekik ingyen kell dolgozniuk, de nehogy már mi adjunk valamit azért hogy a kerékpárosok (kirándulok) jól érezzék magukat. Hiszen itt csak "ÉN" számítok más azért van hogy kiszolgáljon.”
  • 1. dugo 2008. február 01. 19:40
    „Mindszenti gazdák vagytok Mindenkit le tiporni csak nektek mindent.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar tragédiáról a vásárhelyi Emlékpontban

Hódmezővásárhely - Dulka Andor Emberek a halál árnyékából című dokumentumfilmjét mutatják be ma este… Tovább olvasom