Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Huszonhárom beruházás Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - 130 közbeszerzési eljárást folytattak le Vásárhelyen az elmúlt 3 évben – tájékoztatta a sajtót a városi beruházásokról tegnap Lázár János polgármester.
Elmondta: a projektek során igyekeztek preferálni a vásárhelyi székhelyű vagy kötődésű vállalkozásokat, például az idén elköltött pénz 60 százaléka az ő zsebükbe vándorol. Jelenleg 23 beruházás zajlik a városban, ezek összértéke 6 milliárd 197 millió forint, aminek 81 százaléka uniós és állami támogatás, 19 százaléka önkormányzati önrész. A napokban újabb fontos pályázatokon volt sikeres a város, az Erzsébet-kórház sürgősségi osztályának kialakítására 277,5 milliót költhetnek, ebből közel 40 millió az önerő, a többi támogatás. Az osztály 2011 végén, 2012 elején már fogadhatja a betegeket. A kórház 492 millió forintot kapott még a fekvőbeteg-ellátás korszerűsítésére (az A épület felújítása), vagyis az intézmény fejlesztésére a közelmúltban 730 millió forintot nyertek, amihez összesen 106 millió önerő társul. A Tornyai Városrehabilitációs Programhoz jól illeszkedik az a beruházás, amelynek támogatásáról a napokban döntöttek: itt a pályázati rész 309, a saját forrás pedig 55 millió forint. Az összegből a Tornyai-múzeumot bővítik, háromszintes új bemutatóhely jön létre, látványraktárt alakítanak ki, és látogatóbarát szolgáltatásokat hoznak létre.

Olvasóink írták

  • 5. surly83 2010. május 31. 08:49
    „Filctoll!
    lätogatóbarát azt jelenti hogy pl a mozgáskorlátozottak is megtekinthetik majd a galériát pl egy lift segítségével, de lesz könyvtár, kávézó is az új múzeumban. valamint olyan interaktív raktár ahol a lätogató megnézheti a restaurátor munkáját.”
  • 4. Hód 2010. május 28. 20:05
    „A múzeumok veszteségesek lesznek, tehát nem pénzt hoznak a városnak, hanem visznek (pl. Emlékpont). Rendben van, hogy szép dolog a múzeum, de vajon egy nyakig eladósodott városnak erre van szüksége?”
  • 3. qutya 2010. május 21. 18:44
    „Ebből a sok beruházásból mi jut a külterületre?
    Vagy az csak akkor számít, amikor az X-et húzza?
    Úgy tudom, hogy Budapest után Vásárhely a legnagyobb területű város.
    Lázár császárnak is csak a belváros számít, meg a különböző látványberuházások.”
  • 2. Lixus_kzs 2010. május 20. 20:13
    „Én azért örülök neki, ha te nem is, meg ne sértődj :D”
  • 1. Filctoll 2010. május 20. 15:28
    „"látogatóbarát szolgáltatások" na ez ugyan mit jelenthet? Egy múzeumba vajh milyen szolgáltatások kellenek? Cukrászda, patyolat ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

75 millió erdei iskolára

Mártély - A mártélyi önkormányzat 75 millió forintot nyert KEOP-pályázaton az erdei iskolára. Tovább olvasom