Délmagyar logó

2018. 09. 21. péntek - Máté, Mirella 14°C | 28°C Még több cikk.

Jövő őszre épül fel a kertvárosi templom - mutatjuk a látványtervet!

Hódmezővásárhely kertvárosi részében 400 millió forintból épül fel a katolikus templom. A közösségi helyet úgy tervezték, hogy az iskola és a városrész lakói is használhassák hitéleti és közösségi célokra.
– A kertvárosi hívek 2016-ban mintegy 2500 aláírást gyűjtöttek a templomépítés érdekében, ami mellé a városvezetés is odaállt. Az elképzelés az egyházmegyénél is kedvező fogadtatásra talált. A tervek szerint 2019 szeptemberére felépül a templom, ami a hitélet mellett kulturális programok helyszínéül is szolgálhat – jelentette be kedden, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában megtartott sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán alpolgármester.
A látványterv szerint ilyen lesz a kertvárosi templom.

– Az iskola vezetésében is megfogalmazódott az igény, hogy legyen egy tér, ahol az intézmény közössége összegyűlhet. A két kérést, a lakosságét és az iskoláét, összehoztuk – mondta Kiss-Rigó László megyés püspök. – A tervező sikeresen oldotta meg a feladatot. Az új templom kifelé, a Hóvirág utca irányába a város temploma lesz, befelé pedig az iskoláé.
Kiss-Rigó László megyés püspök és Hegedűs Zoltán alpolgármester ismerkednek a látványtervvel. Fotók: Kovács Erika

A templom három egységből áll majd, amelyek összenyithatók lesznek. A beruházás tervezett költsége 400 millió forint. A központi forrás mellett az egyház 100 millió forinttal járul hozzá a kivitelezés költségeihez. Az iskola melletti, évek óta kihasználatlan kollégium egy részét elbontják, a megmaradó részt pedig beépítik a templomba. Novák Péter építészmérnök, a templom tervezőcsoportjának vezető tervezője elmondta, a templom előtti teret is rendezik majd. Díszmedencét építenek, padokat helyeznek ki. A parkolókat pedig áthelyezik. A templom homlokzati részén a fehér vakolás és a rézlemezes burkolás dominál majd.


 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minilabort nyert a porcelángyár a vásárhelyi Varga-iskolának

Minilabort nyert a porcelángyár a vásárhelyi Varga-iskolának
Negyvenféle kísérlet elvégzésére alkalmas minilabort adományozott a Villeroy & Boch Magyarország… Tovább olvasom