Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -5°C | 3°C

Kevesebb lesz a sorban állás a vásárhelyi okmányirodában

Hódmezővásárhely - Mától ügyfélhívórendszer működik a vásárhelyi okmányirodában. Ennek köszönhetően meggyorsul, illetve tervezhető lesz az ügyintézés. Amennyiben aznap már nem kerülünk sorra, időpontot kérhetünk későbbre. Igaz, egyelőre csak az interneten keresztül.
Korábban akár fél napot is álldogálhatott az a vásárhelyi az okmányirodában, aki útlevelet vagy személyi igazolványt akart készíttetni vagy hosszabbíttatni. Ráadásul a legnagyobb bosszúságot az jelentette, hogy reggel 8-kor beállt a sorba, s mikor délután fél 3-kor az ablakhoz ért, kiderült, ma már nem tudják elintézni az ügyét.

– Mostantól nálunk is úgynevezett ügyfélhívórendszer működik. A gép által kiadott sorszámon nemcsak az szerepel, melyik ablakhoz kell majd mennie az ügyfélnek, hanem az is, hogy aznap el tudják-e intézni az ügyét vagy sem – tájékoztatta lapunkat Kőrösi Zoltán, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati és okmányirodai, valamint nyilvántartási csoportvezetője.

Az új rendszernek köszönhetően úgy csökken a sorban állás, hogy az ügyfélnek meggyorsítják, illetve tervezhetőbbé teszik a dolgát. Ha például lakcímkártyát szeretne kapni, akkor a megfelelő gombot megnyomva kiderül, hányan vannak előtte. Így nem kell reggeltől késő délután várakoznia, hanem elmehet, s később visszajöhet.

Amennyiben olyan papírt kap, amelyen az olvasható: sajnáljuk, a mai napon már nem tudjuk ügyét elintézni, akkor időpontot kérhet. Egyelőre ezt csak az internetes ügyfélkapurendszeren teheti meg, de hamarosan személyesen és telefonon is. Ha adott időpontra visszajön, akkor soron kívül ő következik.

Az okmányirodában csak a közlekedésigazgatási részen naponta 80-90 ügyet dolgoznak fel. Vezetői engedélyt pedig egy nap 25-30 ügyfélnek tudnak kiadni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kis pénzből kis közlekedés

Hódmezővásárhely - A 3-as buszvonalat megszüntették Vásárhelyen, néhány más helyi járat pedig… Tovább olvasom