Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Kosaras kocsira pályáznak Makón

Hódmezővásárhely - Egy magasból mentő és egy vízszállító berendezésre is szüksége lenne a makói tűzoltóságnak, mindkettőért pályázni fognak – derült ki, amikor a makói képviselő-testület ellenzéki képviselőinek egy csoportja a laktanyába látogatott.
Az ellenzékiek az önkormányzati fenntartású intézmények működését vizsgálják. A látogatókat Fejes István tűzoltóparancsnok kalauzolta a laktanyában, illetve a kiképzőhelyen. A laktanya eszközei jók, a pályázatot, ami hozzásegítené a helyi tűzoltóságot a fönt említett eszközökhöz, az önkormányzat nyújthatja be. A magasból mentő összesen 140 millió forintba kerülne, a vízszállító 70 millióba. A megjelent képviselők biztosították a parancsnokot, hogy támogatni fogják a pályázatot. Márton Imre, a Fidesz-frakció vezetője elmondta, fontosnak tartják a helyi tűzoltóság munkájának támogatását, elégedettek az új parancsnokkal, és tetszett a laktanya tisztasága és rendje. Fejes erre reagálva elmondta, hogy a tisztaság elsősorban a tűzoltóknak köszönhető, hiszen saját hálóikat ők tartják rendben. Bár néhányfős takarító személyzet is dolgozik itt, a fiúk kitesznek magukért: például legutóbb ők meszelték le az emeleti falakat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyi gyermekek akciója a menhelyen élő állatokért

Hódmezővásárhely - Hatalmas csokitortát kapott tegnap a vásárhelyi Tornyai utcai óvoda Százszorszép… Tovább olvasom