Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Közmunkaprogram

Csongrád megye - Idén Szegeden, Vásárhelyen, Csongrádon, Szentesen és Makón is több embernek szeretnének közcélú munkát adni, mint tavaly.
– Vásárhelyen továbbra is az a cél, hogy segély helyett munkát adjanak a rászorulóknak – mondta el Ambrus Norbert, a jogi iroda vezetője. Ennek szellemében az elmúlt évben, az állami finanszírozású közmunkaprogram keretében, havi átlagban 162 embernek tudtak kereseti lehetőséget biztosítani, a csúcsidőszak szeptemberben, októberben volt, akkor 400-an dolgoztak. Idén az átlagot 180-ra akarják emelni, úgy kalkulálva, hogy a január és a december szolidabb foglalkoztatása mellett a többi hónapban legalább 200 embernek biztosítanának állást. Ez éves szinten 200 millió forintos költséget jelent, de abból csak 10 milliót kell állnia az önkormányzatnak, vagyis a támogatottság 95 százalékos. 2009-ben mintegy 200 embertől vonták meg a rendelkezésre állási támogatást – vagy azért, mert nem vállalta a munkát, vagy azért, mert nem megfelelően végezte azt.

Szezonális közmunka a hólapátolás.  Fotó: Karnok Csaba
Szezonális közmunka a hólapátolás.
Fotó: Karnok Csaba

Szegeden havi átlagban mintegy 560 embert foglalkoztattak közcélú munkákon, ez összesen – mivel minimum három hónapot kellett teljesíteni – hozzávetőlegesen 1200 embert jelent – közölte Ménesi Imre, a közfoglalkoztatási bizottság elnöke. Tavaly 56 cégnél 840 munkakörben biztosíthattak elhelyezkedési lehetőséget a parkgondozástól a diplomás elfoglaltságig. Ebben az évben szeretnék az 1200-as számot 1500-ra emelni, ennyi rászorulónak legalább ideiglenes munkalehetőséget adni. Pozitívum, hogy a rendszerbe tavaly bevontak közül többeknek sikerült stabilan elhelyezkedniük, negatívum viszont, hogy közel 400 embertől – 200 nem működött együtt, 200 nem megfelelően végezte a munkát – megvonták a segélyt, illetve a rendelkezésre állási támogatást.

Csongrádon is emelkedik a foglalkoztatottak száma: tavaly 233-at terveztek, de 265 lett a vége. Ebben az évben 357-re rakták a lécet. A segédmunkától a felsőfokú végzettségig tudtak kereseti lehetőséget biztosítani. Akárcsak Szentesen, ahol 509 rászoruló foglalkoztatására vállalkoznak 2010-ben, többek között megyei és városi intézményekben. Tavaly összesen 364-en dolgozhattak. Makón az elmúlt évben 298-an végeztek közcélú munkát, ebből 41-en az önkormányzati intézményeknél. Idén szeretnék a havi átlagot 200 fölé tornázni, a nyári hónapokra 240-et tervezve.

Olvasóink írták

  • 12. Én2 2010. február 16. 09:53
    „Azért a lakókat büntetik, de a várost nem.”
  • 11. ava44 2010. február 15. 19:37
    „Filctoll! Igazad van. Sok-sok év óta a mérleg ABC környékén is életveszélyes télen közlekedni. A Kistópart 1-et keskeny közút választja el az ABC-től. Aki oda rakja a havat az takarítja el, vagyis a természet. Közben tükör jég alakul ki. Sem a bolt, sem a város nem veszi a fáradtságot a takarításhoz.”
  • 10. Filctoll 2010. február 14. 20:44
    „ava44 - Én a város összes járdájáról eltakarittatnám a havat ha a helyében lennék!”
  • 9. totya66 2010. február 14. 09:43
    „A munkahelyeket nem kellene bezárni, vagy közreműködni a bezárásukban a magas helyi adókkal és akkor volna hol dolgozni, nem kellene a segély.”
  • 8. Én2 2010. február 13. 17:07
    „Lemaradt az előbb, hát igen a Kossuth tér és a főutcák iszonyatosak- miért is nem takarítják, de bezzeg a lakókat fenyegetni azt tudják a büntetéssel, ha nincs elsepeerve, laszórva.Hol itt az egyenlő bánásmód,”
  • 7. Én2 2010. február 13. 17:03
    „8 ve esz szál mhelyet sem teremtett a pm, csak a programjába benne van és a vásárhelyiek el is hiszik, pedig érzékelhetnék, hogy semmi nem valósult meg belőle.
    Ha véletlenül létrehozna is, mit gondoltok kiket foglalkoztatnának ott, akik mellette vannak!!lj-nak nem érdeke, hogy itt legyen mhely mert így ki vagyunk szolgáltatva neki.Alamizsnát kap a nép és még hálás is neki.Biztosan lehetett volna több év alatt ha akarná mhelyet ide hozni valahonnan. De nincs értelme.”
  • 6. ava44 2010. február 13. 16:38
    „Ha már ennyi közmunkást foglalkoztat Vásárhely, vajon miért nem jutott arra egy sem hogy eltakarítsák a havat a városközpont járdáiról rendesen? Évek óta frász tör ki ha télen dolgom akad a Kossuth tér környékén.Hóbuckás csúszós utak a jellemzőek, a segélyt meg osztogatjuk,osztogatjuk. A sok szociálissegélyt csak akkor kellene odaadni, ha megis dolgoznak érte. Nem dolgozik, nem kap segélyt, ilyen egyszerű ez. Jánosunk talán erre is odafigyelhetne, igy választások közeledtéve, mert lehet hogy meglepődik majd a végeredményen.”
  • 5. Filctoll 2010. február 13. 15:24
    „A cégeket kellene "ésszel" idecsalogatni! De a városban a legdrágábbak az adók! A bolond nem jön ide, hanem megy egy kis faluba, kenyába ahol tizede a helyi adó és a falu hirtelen fellendül.
    Szerintetek a Rosmarin cég miért ment Vásárhely határától 100 méterre Mártélyra?”
  • 4. Norman_Bates 2010. február 13. 14:36
    „Lázár létrehoz mukahelyeket, attól ne félj! Az nem mindegy, hogy ez az adófizetőknek mibe kerül!”
  • 3. Agyalapi 2010. február 13. 14:06
    „Azt nem értem, hogy ha Orbán Viktor 1 millió új munkahelyet ígér, Lázár, aki 8 éve uralkodik a városban, miért nem tud legalább százat teremteni? Létre kellene hozni öt önkormányzati vállalatot és már meg is lenne a 100 hely. Vagy hogy lesz ez a dolog? Ha Orbán lesz a miniszterelnök, leszól Janinak, hogy hajrá Vásárhely? És akkor lesz állandó munkahely?”
  • 2. Én2 2010. február 13. 12:05
    „Igen rendes mhely, amiből eltudja tartani a családját és tud élni, ha nem nagylábon is.”
  • 1. Filctoll 2010. február 13. 11:43
    „Nem átmeneti hanem rendes munkahely kell az embereknek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szívműtét után: Dávid már focizni szeretne

Horváth Dávid három és fél órás műtéten esett át a közelmúltban Budapesten. Bár a 12 éves szívbeteg vásárhelyi kisfiú operációja nem volt zökkenőmentes, már otthon van, és focizni szeretne. Tovább olvasom