Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Sipterné újra felvirágoztatná a vásárhelyi kézilabdát

Hódmezővásárhely - Legutóbb 2007 tavaszán, a Kaszap utcai panel 8. emeleti lakásán beszélgettem Sipterné Ottlik Juliannával (46), akit Vásárhelyen és Székkutason senkinek sem kell bemutatni. Utóbbi településen nevelkedett, előbbihez kézilabdás karrierjének jelentős része kötődik.
– Korábban, már NB I-es játékosként is éreztem azt a fájdalmat a lágyékomban, a csípőm környékén – emlékezett –, de álmomban sem hittem, hogy ilyen következménye lesz. 2008 elején már annyira kínzott, hogy se biciklizni, se járni nem bírtam, úgy vittek be a kórházba, kiderült: a gömbcsuklóm „összekopott" a medencémmel. Szinte azonnal csípőprotézis-műtétet hajtottak végre rajtam. Hat hónapig lábadoztam, búcsút inthettem a játéknak, munkát csak rehabilitációs jellegűt végezhetek, korábban zöldségesnél és pizzériában is dolgoztam. Hatvanhét százalékban leszázalékoltak.

Alapvetően optimista, vidám természetű, nem keseredett el – férje, a lakatosként és hegesztőként dolgozó Sipter Lajos (50) és a kézilabda sem engedte el a kezét. Felépülése után, 2008-ban kezdte edzeni a HNKC serdülőcsapatát, majd a klub megszűnése után, 2010 augusztusától az új egyesületnél, a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Clubnál (HLKC) folytatta. Élvezi a munkát, imád a gyerekekkel foglalkozni, és vallja: „Igyekszem átadni nekik a tudásomat, és kollégáimmal, a vezetőséggel mindent megteszünk azért, hogy 2–3 éven belül újra felvirágoztassuk a sportágat Hódmezővásárhelyen, jó felnőttcsapat legyen a városban. A hobbim, az életem a kézilabda."

Sipterné nem szakadt el sportágától: edzést tart a kézilabdás lányoknak a vásárhelyi Balogh Imsi Sportközpontban. Fotó: Korom András
Sipterné nem szakadt el sportágától: edzést tart a kézilabdás lányoknak a vásárhelyi Balogh Imsi Sportközpontban.
Fotó: Korom András

Életének kitörölhetetlen része kisfia, Zolika is, aki 1991. november 9-én, 7 évesen autóbalesetben meghalt. De a karácsony róla is szólt. – Az ajándékok mellett sok szeretetet kaptam a férjemtől, a családtól, és ez a legfontosabb. Kettesben töltöttük a szentestét a férjemmel, Zolika a harmadik, ő is ott van velünk. Nemcsak karácsonykor, mindig. Így teljes az életünk.

Rá is büszkék

A vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban található az „Akikre büszkék vagyunk" fal, amelyre minden esztendőben a sportnapon két-két új név kerül fel. Tavaly az egyik Sipterné Ottlik Juliannáé volt. A bejelentést a díszteremben tartott ünnepségen szinte szűnni nem akaró taps fogadta: – Két-három nagyon fontos, megható pillanata volt az életemnek, ez közéjük tartozik. Szavakkal nem lehet kifejezni, amit akkor éreztem. Felvettük videóra, már többször megnéztük a férjemmel, a családdal, és mindig megkönnyezem. Kevés sportoló kap ekkora elismerést városától.

Olvasóink írták

  • 5. Hód 2011. január 10. 21:48
    „Vásárhelyen három dolog hiányzik az élsporthoz: pénz, pénz és pénz!
    Nevetséges, hogy Szegeden egy néhány nézőt vonzó női kosárlabdacsapatot pénzelnek, miközben Vásárhelyen, ahol rengeteg néző menne ki, nem lehet egyetlen élvonalbeli csapat sem!!!???”
  • 4. lisa01 2011. január 10. 21:29
    „Nem ártana a hátamögött tudnia egy gazdaságilag erős várost, és érezni az összefogást a közélet meghatározói felől. Azt gondolom ezek vásárhelyen hiú ábrándok. A középkorúak, ill. az öregebb fiatalok emlékeznek még azokra az átkos időkre, mikor az Alföldi Porcelángyárnak NB I-es női kézilabda, NBIII-as futbal csapata, a Hódikötnek férfi NBI-es kézilabdacsapata volt, a nagy kedvenc pedig az NBII-es HMSE futbalistái voltak. Apropó a vásárhelyi önkormányzat sportreferensét véletlenségből látta-e már valaki valamilyen sportrendezvényen?
    Kívánom sikerüljenek azok a dolgok amiket elhatározott.”
  • 3. almaszósz 2011. január 09. 17:18
    „Sok sikert a munkájához! De inkább: erőt és kitartást!”
  • 2. tobaccoroad 2011. január 07. 15:28
    „Nagy vezirünk LJ eldöntötte,hogy nem kell élsport lázárhelyre.
    Sok sikert de nehéz lesz széllel szembe ...”
  • 1. Agyalapi 2011. január 07. 14:01
    „Mindez szép és tiszteletre méltó. Csak nem feledjük, a virág manapság nagyon drága.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szenátus alakul Székkutason

Székkutas - Már tavaly ősszel elkezdték a szenátusnak, egyfajta „vének tanácsának" a… Tovább olvasom