Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Török és Gyarmati Dezső a névadó Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Gyarmati Dezső olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázóról, szövetségi kapitányról kapja új nevét a vásárhelyi sportuszoda. A legendás sportoló és edző maga is részt vesz az ünnepségen, amelyet június 6-án, szombaton tartanak.
A közgyűlési döntés indoklásában szerepel, hogy Gyarmati a rendszerváltoztató parlament tagjaként komoly szerepet játszott abban, hogy az országban hatszáz új tornaterem épült – ebből hat Vásárhelyen. Nemcsak az uszoda, a strandfürdő is új nevet kap: Török Sándor vásárhelyi testnevelő tanárról, úszó- és vízilabda szakedzőről nevezik el. Az ünnepségen részt vesz Gyarmati Dezsőn kívül Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is.

Névadó lesz ünnep a strandon. Fotó: DM/DV
Névadó lesz ünnep a strandon.
Fotó: DM/DV

Ezen a szombaton rendezik meg a IV. Hopp-Parádét is, idén a férfi rúdugrás világklasszisai mellett nemzetközi női sztár távolugrók kápráztatják majd el az érdeklődő közönséget. A reggel 9 és este 9 közt zajló rendezvény része lesz az Egészséges Vásárhely Program eddig is sikeres egészségnapja, a maga szűrővizsgálataival és tanácsadásaival, és rendeznek különféle sportversenyeket is. A napot, amelyre több ezer embert várnak, meglepetés sztárvendég koncertje zárja. A strandra ezen a szombaton díjtalan lesz a belépés.

Olvasóink írták

  • 6. JB007 2009. május 10. 18:57
    „A képaláírást "Munkatársunk" kolléga nekifutásból oldotta meg?
    "Névadó lesz ünnep a strandon."
    Kicsit törni magyar - miért lesz újságíró?”
  • 5. NTK 2009. május 10. 10:33
    „Ha jól emlékszem régen nem lehetett elnevezni élő személyről sem utcát, sem épületet, meg egyáltalán semmit. Hogyan lehetséges ez manapság? Nem tudom, de engem igen-igen zavarna, ha ez velem történne meg. Kíváncsi lennék azok véleményére akik az ilyen névadásnak "szenvedő alanyai".”
  • 4. Én2 2009. május 09. 17:40
    „Ha meghívják őket akkor ott lesznek, ha nem akkor term nem.”
  • 3. aranka2 2009. május 09. 13:42
    „Trixi igazad van, Éva, bocsánat!”
  • 2. trixi11 2009. május 09. 09:01
    „Akkor már a lányát se hagyd ki a felsorolásból!”
  • 1. aranka2 2009. május 08. 21:26
    „Török Sándor özvegye és fia nem lesz ott?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úgy tudták, lakatlan a tanya

Hódmezővásárhely - Szerdán írtunk arról a tanyáról, amely Kopáncs közelében, a 47-es főút és a vasút… Tovább olvasom