Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Totálkárosra tört egy autó Vásárhelyen

Szabálytalanság miatt történt jelentős anyagi kárral járó, a forgalmat közel háromnegyed órára megakasztó közlekedési baleset tegnap este 7 óra előtt a vásárhelyi Kálvin János téren.
Az itt lévő jelzőlámpa zöldjén haladt át az a piac felől érkező Opel személygépkocsi, mely elé bekanyarodott a Táncsics Mihály utca felé tartó Volkswagen Polo. Ez utóbbi vezetője nem vette figyelembe, hogy manőverét jelzőtábla tiltja. Az Opel sofőrje hiába fékezett, a két kocsi összeütközött.

A balesetben az Opel totálkárosra tört, s a Volkswagenben is jelentős kár keletkezett. A baleset egyetlen sérültje az elsődleges információk szerint az a kisgyerek, aki az Opel babaülésében utazott, s a szemtanú szerint az ütközéskor elharapta a nyelvét.

Tegnap este egy bő órára le kellett zárni az 55-ös utat a 27-es kilométerszelvénynél történt baleset miatt. Egy Fiat Ducato tartott Baja felé. Belekezdett egy kocsisor előzésébe, ám közben egy kanyarból felbukkant egy szembe jövő Volkswagen Golf. Már nem tudták elkerülni az ütközést. A Fiat vezetője könnyebben, a Golfé súlyosan megsérült. Az utat a helyszínelés idejére le kellett zárni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Randevú partnereinkkel

Több mint száz üzleti partnerét látta tegnap vendégül a Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó… Tovább olvasom