Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Az utolsó darázs

"Csak azt akarom mondani, elkezdheti szórni a hamut a fejére, aki eddig el nem hitte, hogy a panel van legközelebb a természethez. Ha odakint tűz a kánikula, forr a világ bent is, ellenben ha fagy, ángyunk minden kínját is magunkra szedhetjük. A kinti körülményektől viszont teljesen függetlenül megizzadunk, amikor a számlát hozzák."
Csak azt akarom mondani, elkezdheti szórni a hamut a fejére, aki eddig el nem hitte, hogy a panel van legközelebb a természethez. Ha odakint tűz a kánikula, forr a világ bent is, ellenben ha fagy, ángyunk minden kínját is magunkra szedhetjük. A kinti körülményektől viszont teljesen függetlenül megizzadunk, amikor a számlát hozzák. Ha beázik a tető az ötödiken vagy tizediken, vele ázik a földszint is, olyan jó a belső csapadékelvezető rendszer. Velünk élő történelem a csótány – úgy belerakták már a házgyárba, évtizedek se tudják kiirtani belőle –, nyüzsög a fáraóhangya, mintha neki szólna egyedül a bibliai parancs, hogy szaporodjatok, és töltsétek be a földet. És íme, itt van a darázs is.

Egyes számban mondom, mert hirtelen annyi lett belőle, egy darabig számlálgattam, aztán abbahagytam. Az hagyján, hogy a kinti hasítékokba eddig is befészkelte magát, és csak akkor jött a belső világot vizitálni, amikor konyhai illatok csavargatták az orrát, most azonban nem is rajkötelékben árad befelé, de valósággal rajzik. Itt kóvályog valamennyi az ablaküvegen, belül, ami emberi ésszel azt jelenti, bánja már mind, hogy valamelyik panelhézagot kinevezte a vaddarazsak kaptárbejáratának.

Nálunk, otthon kecskedarázsnak hívtuk, máshol meg, azt hiszem, lódarázs a neve. Tisztelem személyiségi jogait, demokrácia van, amíg nem árt, nem bántom. Amikor azonban számítógépem képernyőjét kerülgeti, és semmi beépített vírusriasztó el nem kergeti, előveszem a leghagyományosabb fegyvert, a mindig kéznél lévő légycsapót, és odasózok neki. Bánom bűneimet. Első nap kilencet teszek el láb alól, másodikon huszonhetet, a harmadikon is tart még a háború, tizenháromig jutok, de szilaj nagy eszemben fordulat következik.

Egy darabig pöröltem a feleségemmel, miért hagyja nyitva az erkélyajtót, aztán beláttam, nem onnan jönnek, hanem innen. Azt már megfigyeltem, sőt hűtőszekrényes kísérlettel igazoltam is, hogy tíz fok alatt kezd el dermedezni, ha tehát odakint tíz fok fölött állandósul a hőmérséklet, akkor kezd mozogni. Első dolga melegebb helyet keresni, bejön tehát a legközelebbi résen. Válogathat, az előrelátó építészet bőven gondoskodott róla. Amikor még jobban melegszik kint, kinyitom az ablakot, és akkor már nem jön egy se. Negyednapon már csak kilencet kell elküldenem a pokolba, ötödiken csak ötöt.

Légycsapójárványt hoztam rájuk, és bár belátom, Isten teremtményei ők is, erőszakos és kiszorítós játékukba nem mehetek bele. Mert itt van például az a nyavalyás, amelyik benne tévelyeg a nadrágom szárában, és nagy kegyesen elkezd fölfelé mászni. Verem a gépet megátalkodott vehemenciával, önkéntelenül is odakapok. Úgy zokon vette hirtelen mozdulatomat, óriási a szerencsém, le tudom vetni a nadrágomat, még mielőtt kihízná a lábom szára.

Irtózom a hidegtől, de azért esedezem, jöjjön el végre a tartósan tíz fok alatti idő, és dermedjen bele mérges fullánkod Disznóvágó Andrásba. Várom az utolsót. Biztos, ami biztos, fölállítom a darázscsapdát is. Fehér üvegbe vizet töltök – a sör állítólag még jobb –, a száját pedig belülről kikenem mézzel. Négy azonnal belehal. Közben dicséretet zengedezek a panelépítészet és a természet megbonthatatlan és örök barátságáról. Ha jól emlékszem, a Szovjetunióról mondtunk ilyeneket azelőtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Májgeri a dánnak

"Az étolaj hajtású gépkocsi unikumnak számít Magyarországon. Olyannyira, hogy jelenleg csak egy után… Tovább olvasom