Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Bizonytalanságban

JEGYZET - "A szilárd mérce tűnik el a Fidesz húsvéti alkotmányával."
Hozzá kell edződnünk, hogy minden korábbinál inkább meghatározó érzéssé válik életünkben a bizonytalanság. 2006-ban az őszödi beszédet követő őszi turbulenciával kezdődött – sokan akkor érezték úgy először: ez a Magyarország már nem az a hely, ahol biztonságban, nyugodt polgári életet élhet az ember. Aztán jött 2008 ősze, kirobbant a máig ható világgazdasági válság minden következményével: a megszorításokkal, a tőzsdei összeomlással, a hitelezési és valutakrízissel. Tavaly, az áprilisi fülkeforradalom után még azok közül is, akik nem a győztesekre szavaztak, sokan azt remélték: végre magabiztosan, kétharmados támogatással, profi programot megvalósítva teszi majd a dolgát az új Orbán-kormány.

Az álomból azonban mára fokozatosan rémálom lett, a csontvázkeresésre, a revánsra, a jelképes politizálásra, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontására több energiát pazarolt az új garnitúra, mint a praktikus ügyekre, a választópolgárok életét meghatározó problémák kezelésére.

Bárhogy csűri-csavarja Szijjártó Péter, a folyamatos demonstrációk mégiscsak azt jelzik: alig akad olyan érdekcsoport, amellyel egy év alatt ne került volna összetűzésbe az Orbán-kormány. Kiakadtak a rendőrök, kaotikus helyzetet eredményezhet a bírói szakma elitjének lefejezése, tiltakoznak a tanárok, az egészségügyi dolgozók, a vasutasok.

„Az Alaptörvény nemhogy csillapítaná: alkotmányos szintre fogja emelni a politikai válságokat" – fogalmaz Kis János a normaszöveget kiveséző elemzésében. Azt is írja: „jóllehet a '89-es alkotmányt a nagyobb parlamenti erők nem tekintették édes gyermeküknek, egyikük sem állíthatta, hogy létrejöttéhez nincs köze. Soha, senki nem vette elő azt az érvet, hogy az alkotmány a másik oldal hatalmi praktikáinak eszköze. Ha odaadó hívei kevesen voltak is, fölötte állt a mindennapos politikai küzdelmeknek, és sokáig szilárd mércéül szolgálhatott a vitás helyzetek kezeléséhez."

Ez a szilárd mérce tűnik most el a Fidesz húsvéti alkotmányával; és az élet bármelyik területére tekintünk is, azt láthatjuk: a viszonylagosság, a bizonytalanság válik alapérzéssé.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Zember 2011. április 15. 12:18
    „19. blatth,
    komoly szövegértési problémákkal küszködöl. Láthatólag semmit sem értettél a mondókámból. Sebaj.”
  • 27. achilleus 2011. április 14. 08:49
    „A felbujtókat összeszedik, ugye??
    2011-04-14 07:01
    Meggyilkolnák Orbán Viktort Gyurcsány hívei - Ha valaki biztosítaná gyermekem jövőjét, biz isten kilőném ezeket a tetveket, vityával (ti. Orbán Viktorral - a szerk.) az élen - írta a Facebook közösségi portálon a Gyurcsány-blognak helyet adó internetes oldal szerzője - írja a Magyar Nemzet. Egy másik férfi, a Hungalu volt vezérigazgatója - Gyurcsány Ferenc többek között ezen cég privatizációján keresztül alapozta meg milliárdos vagyonát - minderre így reagált: ,,nekem jó időben szóljatok, mert soha életemben nem tudnám megbocsátani magamnak, hogy kimaradok ezeknek a tébolyult emberszabásúnak kinéző élőlényeknek a fizikai elpusztításából."”
  • 26. unknown 2011. április 13. 21:45
    „Hiába vágyunk utána, a szocializmus nyugalma, a mindenkinek alanyi jogon járó "munka", bére után, az immár soha nem jön vissza. A szocializmus volt politikai elitje gondoskodott arról, hogy ami abból az időből átkonvertálható volt, azáltal biztosítsa be jövőjét. Az csak álom, mondhatni mese, hogy a szocialista politikai elit ma is egyedüli letéteményese a nép általános jólétének. Ők adták el gyárainkat, piacainkat, értékeinket, s mindemellett vettek fel egyre több külföldi deviza hitelt a látszat fenntartásához. A jelenlegi kormányra, a jelenlegi demokratikusan választott Parlamentre próbálják kenni ezt a felelősséget, ami bűnöket pedig ők követtek el. A demokratikusan választott Parlament az új alaptörvénnyel (is) próbálja helyreállítani Magyarország tiszta erkölcsét, tartását, megbízhatóságát, alkotó erejét.”
  • 25. mihaly-1 2011. április 13. 21:20
    „Nem mindenkit érint a bizonytalanság, de kihasználják a bizonytalanságba élőket!
    A kormány programját nagyon jól kihasználják a korrupt ügyvédek, akik kihasználva szegény embereket Délalföldi régióban vásárolják a földeket befektetés céljából és folyamatosan igényelik az állami pénzeket, de ez természetes?
    Csongrád megyei ügyeskedők egy csoportja, a szlovák rendszámmal üzérkedő autók egyre jobban szaporodnak, ezeket sem nem érinti a bizonytalanság!”
  • 24. unknown 2011. április 13. 19:42
    „21. smalltown 2011.04.13. 18:02

    MSZP alapító tag voltam hosszú ideig tartó MSZMP-s tagság után... De aztán átértékeltem a helyzetet családunk történelmi tapasztalata újraértékelésével. Megtanultam látni is, nemcsak nézni.”
  • 23. achilleus 2011. április 13. 19:32
    „22. vicomt 2011.04.13. 19:03
    Magyarország neve Magyarország. Államformája Köztársaság, ez benne van.
    A "nép" helyett, mellett bekerült a "nemzet". Eddig nem hiányoztak a magyarországi (magyar köztársasági (--- épelméjű ember mondja így??)----) lakóósokon kívüli magyarok? Amiről te itt a végén "Csipkerózsika álomból való ébredésként" szorgalmazol , azt úgy hívják proletárforradalom /proletár - a legkőkeményebb eredeti értelmében/, na arra aztán végképp nincs szükség, de jakobinus diktatúrára sem igen.”
  • 22. vicomt 2011. április 13. 19:03
    „Barátaim ébresztő először a szocik a népet vették ki az ország névből most a fidesz a köztársaságot!!!!!
    Vegyük már észre végre,hogy mi a NÉP magasról le vagyunk <moderálva> pedig ha mi nem szavaztunk volna erre a bagázsra akkor most jobban élnénk higgyék el
    De a magyar nép olyan mint a birka egy nyakában van a kolomp és a többi megy utána,hát ezért szív a nép fel kéne ébredni már a Csipke Rózsika álomból és eltakarítani a csipát a szemünkből,hogy végre lássuk jövőt!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 21. smalltown 2011. április 13. 18:02
    „18
    azert te ijesztoen jo tanulo vagy az Orban tanodaban.”
  • 20. achilleus 2011. április 13. 17:40
    „19. blatth 2011.04.13. 17:17
    Ráadásul az 1949-es alkotmányban nem volt benne az egypártrendszer deklarálása, az az 1972-es módosítással:
    Íme az 1972-es alkotmány preambuluma, egyetlen történelmi utalás sincs benne, amely a "történészeket" korlátozta volna (ezeket itt alul nem is korlátozta):

    Hatály: 1972.IV.26. - 1975.IV.11.



    1949. évi XX. törvény

    A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

    Magyarországot több mint egy évezreden át a nép munkája, áldozatvállalása, társadalomformáló ereje éltette és tartotta fenn. Az államhatalom ugyanakkor az uralkodó osztályok eszköze volt a jogfosztott nép elnyomására és kizsákmányolására. Népünk nehéz küzdelmet folytatott a társadalmi haladásért, az ország függetlenségéért; számtalan megpróbáltatás közepette védte és őrizte nemzeti létünket.

    Történelmünknek új korszaka kezdődött, amikor a Szovjetunió a második világháborúban kivívott győzelmei során felszabadította hazánkat a fasizmus elnyomása alól, és megnyitotta a magyar nép előtt a demokratikus fejlődés útját. A dolgozó nép a Szovjetunió baráti támogatásával újjáépítette a háború sújtotta, romokban heverő országot. A régi rend urai és védelmezői ellen folytatott küzdelemben a magyar munkásosztály - szövetségben a dolgozó parasztsággal, együttműködve a haladó értelmiséggel - kivívta és megszilárdította a dolgozó nép hatalmát.

    A forradalmi harcokban megedződött munkásosztály vezetésével, az 1919. évi Tanácsköztársaság tapasztalataival gazdagodva, a szocialista országok közösségére támaszkodva népünk lerakta a szocializmus alapjait. Hazánkban uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. A régi helyén új ország született, amelyben az államhatalom a nép érdekeit, az állampolgárok alkotó erejének szabad kibontakozását és jólétét szolgálja. A magyar nép nemzeti egységbe tömörülve, a szocializmus teljes felépítésén munkálkodik.

    A Magyar Népköztársaság Alkotmánya kifejezi az országunk életében végbement alapvető változásokat, a társadalmi haladásért vívott küzdelem és az országépítő munka történelmi eredményeit.

    Az alkotmány, mint a Magyar Népköztársaság alaptörvénye, biztosítja eddigi eredményeinket és további előrehaladásunkat a szocializmus útján."”
  • 19. blatth 2011. április 13. 17:17
    „8. Zember 2011.04.13. 11:44
    "a fülkeforradalmárok szabadcsapatait erősítjük. Szégyelljük is magunkat érte, de nagyon. Mi több: bűnrészesek vagyunk, s azok is maradunk, amíg reggelenként napkorong helyett narancs világítja meg a Parlament kupoláját... S ezt a bűnt már aligha moshatjuk le magunkról."

    Ejnye-ejnye, csak nem? Ki hitte volna?
    Lehet, hogy a Parlament kupoláján jobb volt a vörös csillag?
    A fent idézett szövegnél már csak az újságíró cikke vadabb. Nem tudom, ezt Hollósi önként írta le, vagy kényszerítették rá.”
  • 18. unknown 2011. április 13. 17:13
    „Miért "rémálom", meg miért és mitől tűnne el a szilárd mérce Magyarország állampolgárai elől az új szellemű alkotmánnyal, alaptörvénnyel? Érintetlen marad mindaz a rendszerváltozás idején kivívott hatalmi ágak megosztása és állampolgári alapjog, amelyet "nemzeti érzelmű tartalmától megfosztottan" tartalmazott a korábbi alkotmány (szocialisták által készített ideiglenes alkotmányok) is. Nem volt probléma a szocialista múltban, hogy egyszer "Magyar Népköztársaság", majd 1989-ben "Magyar Köztársaság" lettünk? Most miért alapvető baj az MSZP (MDP, MKP, MSZMP, MSZP) szemében, hogy hazánk megnevezése Magyarország lesz, államformája pedig köztársaság? Csak azért, mert nem az övéké a lehetőség. Ugye milyen szép álom a múlt? Zavarjuk el a dicső Szovjetunió segítségével a választásokon győztes pártot, mint 1947-ben, Orbánt tartóztassák le és vigyék ki Moszkvába, mint akkor Kovács Bélát, csukják börtönbe...”
  • 17. achilleus 2011. április 13. 16:55
    „9. Zember 2011.04.13. 12:32
    "kiállunk a történeti kutatás és INTERPRETÁLÁS szabadsága mellett."
    ----- és a Holokauszttal mi lesz? Ott is olyan számokat interpretálhat a történész, amilyet akar? Csak mert van egy törvény ... az ellen miért nem tiltakozott ez a történész-filozófus társaság?

    "A történelem kutatásának, az eredmények publikálásának és oktatásának szabadságát súlyosan veszélyezteti az olyan jogalkotás, amely a történelemről kötelező érvényű megállapításokat ír elő."
    ---- vagy a Holokauszt nem egy történelmi esemény? Akkor mi??

    Kettős beszéd ez, nagyon durva kettős beszéd.”
  • 16. achilleus 2011. április 13. 16:32
    „9. Zember 2011.04.13. 12:32
    "Álláspontunk szerint sem az alkotmányban, sem annak preambulumában nincs helye történeti korszakok értékelésének. Ez a történészek szakmája és feladata. "

    --- a Himnuszból nem kívánják kitöröltetni a történelmi utalásokat? (mert az a történészek feladata?)
    Emlékeztetőül: Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére, /Általad nyert szép hazát / Bendegúznak vére. .. és így tovább, majdnem végig ...
    --- a Szózat sem szúrja liberálbalsi "történészeink" szemét?? Emlékeztetőül: Itt küzdtenek honért a hős / Árpádnak hadai; / Itt törtek össze rabigát / Hunyadnak karjai.
    -----ámatőrök, ámátőrök”
  • 15. achilleus 2011. április 13. 16:23
    „"Kiakadtak a rendőrök, kaotikus helyzetet eredményezhet a bírói szakma elitjének lefejezése, tiltakoznak a tanárok, az egészségügyi dolgozók, a vasutasok."

    Ennek mi köze az alkotmányhoz? A 70 éves bírákat egyetlen rendelettel haza lehetne küldeni, mint tették ezt a Bokros csomag idején a 65 éves kort elért egyetemi nagydoktorokkal. Ez olyan, mintha az elmúlt 20 év összes tüntetését a jelenleg hatályos alkotmány elleni tiltakozásként állítanánk be.”
  • 14. Lutetia 2011. április 13. 16:05
    „achilleus, az ellentmondás szerintem feloldható. az 1989-es Alkotmány óta eltelt időben a különféle politikai pártok ÉLTEK az Alkotmány adta lehetőségekkel, a Fidesz-KDNP viszont a legutóbbi megválasztás óta VISSZAÉL vele. Minden törvénnyel vissza lehet élni, csak nem mindenki teszi ezt meg.”
  • 13. achilleus 2011. április 13. 15:53
    „"az alkotmány a másik oldal hatalmi praktikáinak eszköze. Ha odaadó hívei kevesen voltak is, fölötte állt a mindennapos politikai küzdelmeknek, és sokáig szilárd mércéül szolgálhatott a vitás helyzetek kezeléséhez."
    ---- ja, mégis 2/3-a lett a fidesznek, ezzel az alkotmánnyal. Továbbá lehetővé tette mindazokat a "szörnyűségeket", amelyen az újságíró végigtallóz. Tényleg nem érzi az alapvető ellentmondást? (20 éven át, érti?, ez az alkotmány volt életben, és még ma is hatályos.)”
  • 12. jq 2011. április 13. 15:19
    „Elég egyértelmű a megoldás: tessék úgy megnyerni a következő választást, hogy lehessen alkotmányt módosítani!
    Rajta!”
  • 11. gereben 2011. április 13. 13:40
    „Hollósi úr véleményével jórészt egyetértek. Még /de meddig??/ vélemény- és sajtószabadság van. Idi..óta fideszes csaholók, fogtok még ti is szívni, sajnos velünk együtt!”
  • 10. Zember 2011. április 13. 12:55
    „9-höz még:
    http://www.es.hu/2011-03-16_szaz-pont-az-alkotmanytervezetrol
    http://www.es.hu/2011-04-06_magyarorszag-elfoglalasa
    http://www.168ora.hu/itthon/majtenyi-laszlo-alkotmany-alkotmanybirosag-szajer-alkotmanyjogasz-szili-jarai-palinkas-71579.html
    http://alkotmany.postr.hu/interju-barandy-gergellyel-az-uj-alkotmanyrol
    http://tamas.gaspar.miklos.nepszava.com/2011/03/29/az-uj-alkotmany-tortenelmi-jelentosege/
    http://www.nol.hu/belfold/20101016-alkotmanyozasi_kenyszer_vagy_kenyszeralkotmany#”
  • 9. Zember 2011. április 13. 12:32
    „Kedves 1. theseus,
    az alábbi szöveg csak egy a sebtiben összetákolt pártalkotmány-kritika irodalmából.
    S talán az aláírók sem mind kontárok.

    Nyílt levél a történettudomány védelmében

    A készülő új alkotmány preambulumának tervezetében több vitatható történeti megállapítás olvasható. Ezek egyike szerint: ,,Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk."

    A tervezett alkotmány szövegét még el sem fogadta a parlament, ez a megállapítás azonban máris sommás politikai ítélkezés és államilag gyakorolt cenzúra alapjául szolgált. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a kormányzati portálon bejelentette, hogy ,,át kell értékelni" a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának egy részét, mert véleménye szerint a kiállítás bizonyos történelmi eseményeket és tényeket nem megfelelőképpen mutat be. (kormany.hu) A kiállítást létrehozó történészek munkáját egy kormánytisztviselő felülbírálja, és a kiállítást szándékai szerint átalakíttatja.

    A preambulum-tervezet megállapításai fogalmilag tisztázatlanok és vitatható tartalmúak. Nem veszik figyelembe az elmúlt évtizedekben folytatott történészi kutatásokat, azok eredményeit és a történettudományban ma is zajló vitákat. A tervezet hibás premisszákból kiindulva téves következtetésekre jut. Amennyiben a preambulum-tervezetben megjelenő történelmi értékeléseket a parlament az alaptörvényben megerősíti, az alkotmány gátolni fogja a múlttal való szembenézést. Ez a preambulum törvényes alapja lehet annak, hogy az államhatalom szabja meg a történelemmel kapcsolatos tudományos művek, kiállítások, tankönyvek mondanivalóját.
    Álláspontunk szerint sem az alkotmányban, sem annak preambulumában nincs helye történeti korszakok értékelésének. Ez a történészek szakmája és feladata. A történelem kutatásának, az eredmények publikálásának és oktatásának szabadságát súlyosan veszélyezteti az olyan jogalkotás, amely a történelemről kötelező érvényű megállapításokat ír elő.

    A közigazgatási államtitkár fent ismertetett intézkedése előrevetíti, mi várható akkor, ha a tervezett alkotmány preambulumának szövege törvényerőre emelkedik. Mivel az alkotmány a jogrend legfőbb forrása, bárminő eltérés az alaptörvényben rögzített történelemfelfogástól jogsértést valósíthat meg.

    Tiltakozunk a cenzúra bevezetése ellen, kiállunk a történeti kutatás és interpretálás szabadsága mellett.

    Antók Csaba rendező, Bárdos Judit filmesztéta, Bebesi György történész, Csapó Csaba történész, Eörsi László történész, Fazekas Csaba történész, Frojimovics Kinga történész, Gábor György filozófus, Gerő András történész, Gyáni Gábor történész, György Péter esztéta, Heller Ágnes filozófus, Hosszú Gyula tanár, Hubai László történész, Jalsovszky Katalin muzeológus, Karády Viktor szociológus, Karsai László történész, Kelemen János filozófus, Kende Péter politikai szociológus, Kenedi János történész, Kis János filozófus, Klaniczay Gábor történész, Komoróczy Géza történész, Kovács M. Mária történész, Majsai Tamás történész, Mink András történész, Molnár Judit történész, Ormos Mária történész, Paksy Zoltán történész, Pótó János történész, Radnóti Sándor esztéta, Rainer M. János történész, Rév István történész, Sipos Péter történész, Standeisky Éva történész, Szuhay Péter muzeológus, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Toronyi Zsuzsanna muzeológus, Ungváry Krisztián történész, Ungváry Rudolf író, Varga László történész, Vonyó József történész

    Tiltakozó akciónkhoz az alábbi címen lehet csatlakozni: 2011nyiltlevel@gmail.com”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatalmas üzlet

"Kiderült: ha nem panelprogramban keresnek kivitelezőt, 10 millióval olcsóbb a teljes korszerűsítés." Tovább olvasom