Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Kastélysorsok

"A kastélyok köszönik, jól vannak. Mármint a szomszédos Ausztriában, Csehországban vagy Szlovéniában, ahol múzeumként, kulturális központként vagy éppen szállodaként vonzzák a látogatókat, nyújtanak színvonalas hátteret rendezvényeknek, történelemnek, vagy csak egyszerűen az életnek. Magyarországon más a helyzet."
A kastélyok köszönik, jól vannak. Mármint a szomszédos Ausztriában, Csehországban vagy Szlovéniában, ahol múzeumként, kulturális központként vagy éppen szállodaként vonzzák a látogatókat, nyújtanak színvonalas hátteret rendezvényeknek, történelemnek, vagy csak egyszerűen az életnek.

Magyarországon más a helyzet. A II. világháborút követő felfordulásban még jól járt az a kastély, melyben iskolát, kórházat vagy szociális otthont rendeztek be. Igaz, e célra többnyire alkalmatlanok voltak, s berendezésük, stukkóik, freskóik így is ebek harmincadjára jutottak, de legalább az épületek úgy-ahogy megmaradtak. Nem úgy, mint azok, melyekből téeszmajor, gabonaraktár netán orosz laktanya lett, vagy kifosztva-kiürítve egyszerűen csak szétrágta őket az enyészet.

Kiszámítani is lehetetlen, hogy mennyi értéket veszített el így az ország.
A katasztrófában az a szerencse, hogy kórházként, szociális otthonként, iskolaként azért néhány kastély megmaradt. Ami kevésbé szerencse: kikerültek az életből, amely kiteljesíthetné számunkra e szánandó sorsú, de többnyire gyönyörű épületeket. Egy biztos, valami értelmeset kellene végre kezdeni velük. Szegény ország lévén aligha alakíthatjuk át valamennyit kulturális központtá vagy múzeummá, de ott van például a bikali Puchner-kastély, amelyből magánvállalkozó csinált országszerte ismert, jól menő szállodát. (Olyan vidéken ráadásul, amely nem igazán turisták járta területe az országnak.) Azt viszont egyetlen vállalkozás sem bírja el, hogy mondjuk a deszki, az ópusztaszeri vagy a nagymágocsi kastélyt úgy szerezze meg, hogy helyette kórházat vagy szociális otthont építsen a tulajdonos önkormányzatnak. Ezen bukott meg legutóbb éppen egy nagymágocsi kísérlet is.

A legjobb példa az ideális kastélysorsra a nem túl rég csodálatosan felújított gödöllői kastélyé, amely Sisi rajongóit éppúgy csábítja, mint a kultúra vagy az építészet szerelmeseit. És előbb-utóbb tán ilyesmire is több pénz lesz, ahogyan Szegednek is telt végre a Reök-palota megmentésére, melyet kulturális központtá építettek ki. Ebbéli reményemet az is táplálja, hogy már Magyarországon is egyre fontosabbá válhat egy szempont, ami Ausztriában kiválóan működik, s amely létfontosságúvá teszi a városok számára a kastélyok által adott lehetőségeket. Ott ugyanis azért fordítanak nagy összegeket a kultúrára, mert minden település igényes, szép és tökéletes infrastruktúrát képes kínálni. A befektetőkért folyó versenyben azok nyernek, azok fejlődnek igazán, melyek neve valamiért ismertté válik, jól cseng sokak fülében. Erre pedig a kultúra kínálja a legjobb lehetőségeket.

Nálunk azonban sokszor inkább teher, ha egy gyönyörű kastély áll egy településen, amit pedig Ausztriában, Csehországban vagy Szlovéniában a jövő zálogának, isteni ajándéknak tekintenek.
Előbb-utóbb tán nálunk is így lesz. Csak az a kérdés: kastélyaink az élet peremére szorulva vajh kibírnak-e még néhány évtizedet?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kincstári optimizmus

"„Nagyon büszke vagyok a szentesi kórházban eltöltött időszakra" – mondta lapunknak… Tovább olvasom