Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Műköröm a billentyűkön

"Iszonyatosan tudom sajnálni azokat, akik napi robotként billentyűznek. Mindegy, hogy mit, a következő mondatban már el is felejtik, de ott görnyedeznek reggeltől estig. Attól tartok, bütyökig elkopik majd mind a tíz ujjuk, és simogatni se tudnak már velük."
Valóságos házi jószágom a billentyű, verem reggel, délben, este és alkalmanként sötét éjszaka is. Írógép korában olyan hangos volt, a világhosszú panelház túlsó végén is fölriadtak álmukból, és kitartok mellette most is, amikor már szúpercegés csak a hangja. Szoktam figyelni másokat is, hogyan veregetik. Néhányra, meg nem állhatván furcsaságát, rászólni is szoktam: a többi kilenc ujjadat fölöslegesen teremtette a teremtő? Rendőrt is láttam már közvetlen közelről ujjtakarékos műveletben.

Hencegésnek tűnhet, de én leginkább hárommal ütögetem, és csak alkalmanként fordul elő, hogy másik kettőt vagy hármat is segítségül hívok. Áldom azokat, akik még gépíróiskolába jártak, és a „vakírást" is megtanulták. Azokat meg kimondottan irigylem, akik gyorsírni is tudnak. Bélát is, akit az Országgyűlésbe is föl-fölhívogattak leírni a zagyva beszédeket is. Látom az én klaviatúrámon, van két kis bütyök, egyik az f-nél, a másik a j-nél, biztosan az ujjak tapogatós betájolására való, de ezt nekem is hiába finomkodták oda.

Iszonyatosan tudom sajnálni azokat, akik napi robotként billentyűznek. Mindegy, hogy mit, a következő mondatban már el is felejtik, de ott görnyedeznek reggeltől estig. Attól tartok, bütyökig elkopik majd mind a tíz ujjuk, és simogatni se tudnak már velük.

Páciensként ültem be a minap az egyik ügyfélrendelőbe. Kialakult módja van már ennek is, kedvesen leültettek. Csakhogy azt nem mondták, szembe babám, ha szeretsz. Láttam, műkörömmel van kitoldva a kedves hölgynek mind a tíz ujja, és fösték is van rajta, körömlakk képében. Ahogy elnéztem, volt az akkora, karomnak is elment volna, de ennyire nem akarom megsérteni, mert nem a nézőkéimet akarta kikaparni vele.
Akkor éppen arra volt hivatva, hogy engem az igaz útra tereljen. Kérte a kódszámomat, és bepötyögtette a számítógépbe. Majdnem kigúvadt a két szemem, úgy figyeltem. Nem az ujja bögyével nyomogatta az ábécét, mert azonnal sorozatot lőtt volna a gépe, hanem a műkörmeivel. Nem gorombán, persze, mert azt már a finomságokra termett számítógép is zokon venné, és a műköröm is tiltakozna ellene. Szinte puhán ugráltak a billentyűkön, ha nem is olyan nagyon gyorsan.

Ütődött gügyeként még a szemüvegemet is fölraktam. Azt akartam látni, melyik betűbe vésődött már mélyedés – majdnem kátyút mondtam –, de még karcolást se láttam egyiken se. És kiderült, az a fene számítógép műkörömmel buzerálva is mindent tudott rólam.

Azon kapom magam, el kéne már nekem is mennem egy műköröm-stúdióba. Hátha az én gépem is elkezdene mindent tudni. Minek gyötröm kicsike eszemet mindenféle bolondsággal! Tudomásul kéne vennem, körmösnek áll a világ. Vagy műkörmösnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajléktalant vegyenek!

"A kutya se hitte volna, hogy keresett cikk lesz egyszer az üzleti piacon a hajléktalan ember.… Tovább olvasom