Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Struccpolitika

"Sajnálatos, hogy az orvosok egy része is szakirodalom helyett a médiából szerzi téves ismereteit."
Bezártak a Dél-Dunántúlon egy általános iskolát: Szederkényben hatvan diák fertőződött meg az új influenza vírusától. Romániában ezreket betegített már meg az új influenza, több középiskolát is becsuktak – közben alig várják, hogy elkezdődjön végre az oltási kampány. A 22 milliós országban első körben 1,3 millió oltóanyag áll majd rendelkezésre. A 4 milliós Horvátországban eddig 1565 beteget regisztráltak, ketten haltak meg; az egészségügyi hatóságok abban bíznak: decemberre megérkezik az első félmilliós védőoltás-szállítmány. Szlovákia az Ukrajnában tomboló járvány átterjedésétől tart, ahol már 160 körül jár a halálos áldozatok száma. Ausztriában nyugodtan sorban állnak az oltásért. Kínában eddig 8,7 millióan kapták meg a H1N1 elleni vakcinát. A hatóságok fel kívánják gyorsítani a kampányt, az év végéig 65 millió embert szeretnének beoltani. Ez az 1 milliárd 321 millió kínainak kevesebb mint 5 százaléka.

Ehhez képest mi jól is állhatnánk, hiszen 6 millió vakcinát rendelt meg a kormányzat a hazai gyártótól. 2 milliót már ki is szállítottak a patikáknak, háziorvosoknak. Be lehetne oltani a lakosság kétharmadát, ami a járvány mérséklése révén a maradék egyharmad számára is védettséget jelentene. De ahelyett, hogy a szakemberek hozzáértésében bíznánk, nálunk a védőoltás is hit kérdése. Nem a specialistákra hallgat a magyar, hanem a szomszédra, ismerősre.

Hallottam persze olyan esetet is, amikor a sok évtizedes praxissal rendelkező gyermekorvos azzal küldte el a védőoltásért kopogtató anyukát: rossz a magyar oltóanyag, szó sem lehet róla, hogy beadja a kicsiknek – próbáljon külföldről szerezni jobb minőségű vakcinát. Az aggódó, laikus szülő persze bízik a nagy fehér varázsló tapasztalatában – annak idején neki is ő volt „a" doktor bácsi.

Kompetens szaktekintély azt mondja a rádióban: sajnálatos, hogy az orvosok egy része is szakirodalom helyett a médiából, az internetről szerzi téves ismereteit. Amíg ezen nem sikerül változtatni, nem várható, hogy az egymásnak ellentmondó információktól megzavarodott polgár felhagy a struccpolitikával – és viszi az egész családját beoltatni.

Így viszont virágozhat a vakcinaturizmus: a határhoz közeli gyógyszertárakból a szomszédos országok józanabb polgárai hordják haza a „megbízhatatlan" magyar oltóanyagot.

Olvasóink írták

  • 7. akarom 2009. november 14. 05:46
    „David Icke, brit igazságkutató véleménye:
    http://www.youtube.com/watch?v=hlgMvKGBa2k”
  • 6. KolompárRómeó 2009. november 11. 22:32
    „2. hozzászólás Léni 2009.11.11. 15:12

    "Az oltóanyag gyártó helyében áttenném a székhelyem olyan országba, ahol
    megbecsülnek."

    Ez már meg is történt. Off-shore cégről van szó, azaz "adót optimalizál", ahogy a nagy Gordon, meg az Oszkó is tette, akik most a megmentők és "sosem látott adócsökkentést", azaz adóemelést nyomnak. Te meg ne csak az ATV-t nézd (én nem nézem egyiket sem). És ne csak a néphazugságot olvasd (én amikor otthon vagyok, megveszem a néphazugságot és a nemzetet is, hogy teljesen eltérően olvassam ugyanazt a hírt).”
  • 5. KolompárRómeó 2009. november 11. 22:26
    „2. hozzászólás Léni 2009.11.11. 15:12

    "A magyarok nem védőoltást, Ők Orbánt és Vonát érdemlik."

    Nem akarok személyeskedni, <moderálva sértő>. Nem feltétlenül mindenki rendelkezik olyan szellemi képességekkel az országban, mint te.”
  • 4. KukoricaJancsi 2009. november 11. 22:17
    „Gyere-bere háegyenegy,
    hadd verekedjünk mege!”
  • 3. vmagdi 2009. november 11. 18:08
    „"a magyarok nem védőoltást, ők orbánt és vonát érdemlik"
    Brrr, ha netán feltalálnák az üldözési mánia elleni védőoltást, Léni te kétszer is álljál érte sorban....
    Úgy látszik fő foglalkozású kombinátor vagy”
  • 2. Léni 2009. november 11. 15:12
    „Ma reggeli hírekben hallottam, hogy a VHO is szentesítette az oltóanyag minőségét, lehet a Világon mindenhol
    forgalmazni. Az orvosok nagy része szerintem a Hír Tv-ből és hasonló helyekről szerzi az infóit, de legyen az Ő
    lelkiismeretük rossz /ha van/, ha esetleg nagyobb tragédiák fognak történni. Székely Tamás már hetekkel
    ezelőtt ism.tettesek ellen hitelrontásért feljelentést tett, de az ügyészség megalapozatlannak tartotta a
    feljelentést.Ez a magyar joggyakorlat/ félelem a jövőtől/!
    A magyarok nem védőoltást, Ők Orbánt és Vonát érdemlik. Az oltóanyagot adják olyan helyre, ahol szivesen
    fogadják, örömmel felhasználják! Az oltóanyag gyártó helyében áttenném a székhelyem olyan országba, ahol
    megbecsülnek.Az MR1-en minden órában elmondták a fenti hírt, csodálkozok, hogy ez a Dm-nek nem hír vagy
    nem tud róla.”
  • 1. amata 2009. november 11. 12:43
    „Mindaddig, amíg az orvosok sem biztosak a dolgukban, hogyan várható el a mezei honpolgártól, hogy ő döntsön ebben a nagyon fontos kérdésben???
    Az emberek zöme, engem is beleértve, laikus. Tessék már megmondani, kinek higgyünk? Mert pro és kontra véleményekből nincs hiány.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akt célkeresztben

"Ebből az értékből azonban nem kérnek az állítólagos hívek." Tovább olvasom