Délmagyar logó

2018. 10. 16. kedd - Gál 10°C | 22°C Még több cikk.

Szezonvég

JEGYZET - "Aludni néhány napig füldugóval is lehet"
Végre vége a nyárnak és a SZIN-nek is – sóhajt a régi ismerős, amikor vasárnap összefutunk a Kárász utcán. A belvárosban lakik, azt mondja, a hőséggel kombinált zajt már alig tudta elviselni, megváltás számára a hidegfront, de az is, hogy véget ért a fesztiválszezon. Nem bólogatok, ezért egyre vehemensebben bizonygatja, hogy miért nem kellene „bulivárost" csinálni Szegedből. Még jó, hogy a kánikulát egyetértésben utáljuk, mert a beszélgetésnek kínos vége lehetne.

Miután sem az Audi, sem a Mercedes, sem a BMW, de még csak egy távol-keleti multicég sem kíván eurómilliárdokért munkahelyteremtő zöldmezős beruházást hozni Szegedre, annak kellene örülni, hogy legalább a turizmus terén jók az esélyeink. Emlékszem, 35 éve a gimnáziumban történelemtanárunk gyakran mondogatta: Szeged belvárosa valóságos ékszerdoboz, ötven év múlva úgy fognak özönleni ide is a turisták, mint Salzburgba vagy Veronába. Ha ott még nem is tartunk – persze van még rá másfél évtizedünk –, biztosan nem zárnak ezen a nyáron sem rossz szezont a szegedi rendezvényszervezők, szállásadók, vendéglátósok. Az idei új attrakciók, az elefántházzal gazdagodott vadaspark és a dínókiállítás jól kiegészítették a 87 éves szabadtéri, az 50 éves SZIN és a 28 éves THEALTER hagyományos rendezvénysorozatát. Nem vissza kellene venni a nyári pörgésből, inkább megpróbálni még gazdagabb programkínálattal még több turistát idecsábítani.

Ha már felépítik a Dóm téren a szabadtéri méregdrága infrastruktúráját, akkor nem csupán 18–20 estén lehetne ott előadásokat tartani, hanem legalább 25–30-on. Persze, sokszor hallottam már a meggyőzőnek tűnő ellenérveket is, de inkább abból kellene kiindulni: még a 70–80 százalékos ház is összességében nyereség a városnak. Újszegeden is jobban ki lehetne majd használni a megújuló kis szabadtéri színpadot. Ha már százezren kíváncsiak a SZIN koncertjeire, a jövőben még merészebbeket álmodhatnak a szervezők. Aludni pedig, tapasztalatból tudom, néhány napig akár füldugóval is lehet.



 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szálka a köröm alatt

˝A smirgli bevizsgálását valamiért nem hiányolták, pedig biztos, ami biztos.˝ Tovább olvasom