Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Trükkök, ötletek

JEGYZET - "Olvad a tartalék. Jön az éhkopp és a tehetetlenség miatti mélabú."
Szégyenében még segítséget se akart kérni, annyira röstellte, hogy átvágták! Percekig hezitált, mire mégis bepötyögte a mobiljába a rendőrségi segélyhívó számát. Mert senki mást, csak magát hibáztathatta azért, hogy meglopták. Ő nyitott kaput a magát polgárőrnek mondó férfinak. Engedett a felszólításának is: betessékelte a lakásába, még a kopott aranyláncát és a soványka nyugdíját rejtő bonbonos dobozt is megmutatta, hogy együtt ellenőrizzék. Aztán egy pohár vízért is kiment a konyhába, hogy segítsen szomját oltani váratlan vendégének, aki valamiféle segítség ígéretével érkezett. Ám távoztával kiderült: az öreg minden mozdítható értékét magával vitte az idegen.

Rendőrségi hírlevél, idős gondozók és családsegítők jó tanácsai, az újságok kék hírei ismétlik újból és újból, hogy milyen trükkös jelmezben és mesével járják a házakat a mások hiszékenységéből gazdagodó idegenek. Ennek ellenére újabb és újabb áldozat akad a tolvajok kivetett hálójába.

A pénztárca megcsapolására az állam, a bankok, a szolgáltatók is szolgálnak trükkökkel – a nemzeti érdek, a jogszerűség, vagy épp a gazdasági válságból való kiút ígéretével. Például a rendszámcsere hirtelen előrántott ötlete a csúcsokat döntögető benzinártól amúgy is prüszkölő autósok szemszögéből feleslegesnek tűnő pénzelvonás. A váratlanul csökkentett jegybanki alapkamatnak már a hírére is tovább gyengült a forint, ami újból ezer forintokkal növeli a lélegzethez jutott devizahitelesek költségeit. Az aszály miatti kenyér- és húsárugrás ugyancsak nagyot dob a kiadásokon. Az őszi-téli gázszámla túlbonyolított mértékegységeinek és várható végösszegének pedig már a gondolatára is összerándulunk.

Ahogy újabb és újabb csapást kap a családi költségvetés, úgy töpörödik a nagyi gyógyszerére, a gyerek iskoláztatására, a családi ebédre elkölthető összeg. Immár a tankönyvvásárlási és fasírthelyettesítő takarékoskodási mentőötletek se teremtenek egyensúlyt a házi kasszában. Olvad a tartalék. Jön az éhkopp és a tehetetlenség miatti mélabú.

Olvasóink írták

  • 3. tucat 2012. augusztus 31. 12:55
    „Tudom, a hozzászólásokban gyakoriak az elütések. A szöveg megértését nem zavaró apróbbakkal nem törődöm, de ez nagyon zűrös, kijavítom. Az eredeti "...viselkednek a pernereikkel..." helyett: viselkednek a partnereikkel.
    Elnézést.”
  • 2. theseus 2012. augusztus 31. 12:13
    „A cikk két része önmagában korrekt, de az átkötés enyhén szólva huszáros - inkább hajmeresztő és erősen vitatható.”
  • 1. tucat 2012. augusztus 31. 12:11
    „Kezdhetném a többségi - ha még az - paródiát így is: "Jaj, má´!"
    Mert, hogy, ha én mondok ilyeneket, akkor pillanatok alatt elborítják a "liberális, fajvédő, hazaáruló", meg hadd ne soroljam, miféle elismerések skarlát betűi az amúgy nem éppen széles mellényemet. Persze, az igazmondásért bárki bőrére feltűzhetik iromba, rozsdás tűvel az efféle kitüntetéseket, nyilván Önnek is kijut belőle, akár ezért a sóhajáért is. :)

    Hát, igen, Orbán-féle (alattvaló) magyarnak lenni nem olcsó dolog Európában. Az uráli-türk-etelközi-vereckei-keresztény-trianoni..., gyászos-fájdalmas-kesergős büszkeséget szító és életben tartó, pogány-keresztény alaptörvény (rémségesen sokatmondó illusztrációkkal, vagy anélkül), a sarkantyús (vagy sarkalatos?) törvényekkel, az új királyi dinasztia, világ ellen folytatott szabadságharca, megannyi ösi, "nemzetmegtartó" érték szemfényvesztő restaurálásával, nem éppen olcsó halál. De, ahogyan a választófejedelem ígérte is az istenadtának, a kincstárnoka kifogyhatatlan a gyászmenettel kapcsolatos ötletekből. Lám, ezt, a területi rendszámot is milyen ügyesen elsózzák, a Zemberek még vitatkoznak is egymást biztatva, hogy milyen jó lesz ez, mert például majd jobban vigyázunk a városainkba tévedő, fogyatkozó számú idegenekre. Persze, lesznek, akik ezután is a járművek mozgását tekintik fontosabbnak, és inkább eszerint viselkednek a pernereikkel az utakon. Én ezek közé tartozom ezután is, már, ha meg tudom még tankolni néha a rozsdás táltosomat. Sajnos makacs magyar vagyok: nem hat rám a közlekedési pszichológus érve sem, aki szuggesztív erővel, szaporán bólogatva, mélyen a szemembe nézve győzköd engem az új rendszám biztonságnövelő erejéről. Én a magam esze után megyek, de hisz mondom: makacs-nyakas magyar vagyok. Ja, és hiszem, hogy van saját eszem, használom is. Akkor is, ha tilos. Jó, tudom, még nem az, csak veszélyes olykor.
    S valóban, a tündérmeséből folyton elénk lépő manó kifogyhatatlan az ötletekből, új meg új, lassan szó szerint is lélegzet-elállító köröket ír le a varázspálcájával a feneketlen kalap körül, s abból hullanak is alá az aranyat érő füllentések. És talán épp ez a legnagyobb bajom ezzel: ha már ennyire buták voltunk két évvel ezelőtt (akinek nem inge...), és azok vagyunk, fogyatkozón-konstans, kétharmados arányban ma is, akkor legalább ne hazudnának nekünk reggel, délben, este, s még az éjszakai, verejtékes álmunkban is, hanem mondanák meg tisztességgel, amit én is az imént: a hatalmunkért ádáz külső és belső szabadságharcot vívunk, s ez sokba kerül - nektek. Még többet kell fizetnetek. De hagyjuk a drága alumíniumot, amelyből nem éppen környezetkímélő technológiával elkészülnek a szép, színes, a járművek popsijáról a fényt visszaverő befizetési nyugták! Semmi értelme. Mondd, mennyi kell, s ha van még, adom. De ne adj cserébe semmit! Ez eddig is így volt, mi ebben az új neked s nekem?
    Hogy tudok-e még adni? Nem. De ez a lőtéri kutyust se érdekli már. Azaz, hogy, amikor érzem, most végem van, jön az éhkopp, akkor kiderül, hogy nincs az az utolsó, parányi falatka, amelyet ne lehetne tovább osztani, amelynek ne lenne tizede..., negyede, harmada, fele... A fene egye már meg ezt a matematikát! Valaha szerettem, de erre az új, fél-ázsiaira sehogy se akarnak ráállni a tekervényeim. Megöregedtem volna? Az éveim száma szerint nem, a testem is jól bírja még, de e lelkem nagyon elnehezült.

    Csak lenne vége egyszer a szabadságharcnak! Mikor győzünk már? Ha az ellenséget rossz helyen keressük, akkor nem egyhamar. Mert akkor a szövetségest és a barátot se fogjuk soha megtalálni. Pedig mindkettő oly közel van. Talán ezért nem vesszük észre sosem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Potencia

"Tévedés hazánk teljes elszigetelődéséről és hitelvesztéséről beszélni." Tovább olvasom