Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Úszni tudni muszáj

"Lehet úszni a boldogságban is, meg az adósságban is, de ez mind képes beszéd. Igazándiból vízben lehet, és ott muszáj is. He belekerülünk, akár akarattal, akár véletlenül, ez az egy módja van megmaradásunknak.
És aki nem tud úszni?"
Lehet úszni a boldogságban is, meg az adósságban is, de ez mind képes beszéd. Igazándiból vízben lehet, és ott muszáj is. He belekerülünk, akár akarattal, akár véletlenül, ez az egy módja van megmaradásunknak.
És aki nem tud úszni?

Itt szokott kezdődni a baj. Némely állat, amikor először tudatára ébred, hogy víz is van a világon, már úszik benne. Állítólag ebbe a kategóriába tartozik az ember is, csak egy kicsit módosítva. Vannak vízben szülések is, magzatvízből evilágiba, jelezvén, hogy az őselem nekünk is kedves, és vannak csecsemőúsztatások is. Abból indulnak ki itt is, hogy öntudatlan reflexekkel vannak fölruházva a kisdedek, kár is lenne kihagyni ezt a korszakot.

És aki mégis kihagyta? Mert kihagyatták vele? Ahogy az édes anyaméhbe nem mehet vissza senki, a csecsemőkor is örökre lezárul mindnyájunk előtt, visszasírni se lehet.

Hosszú ez a nekifutás, kibököm inkább, hová akarok kilukadni. Még éppen hogy megérkezett a nyár, már sorozatban jönnek a vízbefulladási hírek. Valaki valahol éppen a kopolyatóba veszett bele. Abba, amelyiket azért ástak ki, hogy mindig legyen öntözővíz. Állítólag lehúzta a hínár.

Nem tudhatom, gyanítom csak, nem úszóbajnok volt, aki belement. Aki bányatóba fullad bele, talán az se. A görcs, meg az egyéb szívbaj természetesen külön értendő. Szunnyadó veszedelem, időzített bomba, legföljebb a hajlandóság figyelmeztethetne rá. Magam semmi kis patak vízében próbálgattam először a kutyaúszást, ami szerintem az ösztönök szintjén kormányozza megmaradásunkat. Amikor Szegedre jöttem, akkor láttam, áldott jótétemény a Tisza. Csak fönnmaradni kell tudni benne, visz az magától.

Gyermekeink igencsak aprókák voltak, amikor céltudatosan tanítottuk őket a megmaradás tudományára a folyó térdig érő szélén. Dolgozott bennük az ősi ösztön, kicsit se kellett erőltetnünk. Mondjuk, én engedtem el az egyiket két karomból, és párom kapta el két-három lépéssel lejjebb.
Kegyes csalás is volt benne, miért titkolnám? Miközben veszettül csapkodott a kezeivel, kicsinkét hátráltam. Anyja karjaiban boldogan visszanézett, látta, mindig nőtt a megtett távolság. Tehát többet úszott. Sikerélmény nélkül nehéz lenne tanulni. A kisebbel ugyanígy. Unokánkkal is ismétlődött a lecke. Ahogy a biciklizést se lehet elfelejteni, az úszást se, talán holtunkig eltart ez is. A legkésőbbi holtunkig.

Amikor az első kopolyatavak létesültek öntözési célokkal, intettem a tulajdonosokat, föltétlenül kerítsék be, mert az ördög nem alszik. Egy halálos baleset is sok, az ilyenből pedig számok szerint is sok esett. Gyerekek is nekimentek egyiknek-másiknak, mert alkalmuk se volt rá, hogy megtanulják, részeg akarnokok is szédeleghetnek azokon a tájakon, de az italos ember túlzott önbizalma is végzetes lehet. Ki tudna, ha én nem! Most ugyan mondogatják, ki volt táblázva valamikor az a tó, de bedőlt a figyelmeztető. Dögmelegben lehet ott akármilyen tábla!
Találkoztam már olyan vízparti emberekkel is, akik soha nem fürödtek benne. Virtigli halászt is húztunk már ki a folyóból Csongrádnál. A nevére is emlékszem, de inkább Lajost mondok, mert vele tüsténkedtünk kimentésén.

Tele van a világ meglepő hírekkel. Hogy ez meg ez, ötven-, hatvan-, vagy éppen kilencvenéves korában tett érettségit. Ámulni való teljesítmény, de úszni megtanulni ennél is könnyebb. Annyi kóbor hír jön mostanában, ha nem tudnék, biztosan megtanulnék. Úszni tudni muszáj, ha éppen úgy adódik.

Vízbe ugró öngyilkosnak is meg kell maradnia, ráviszi az ösztön.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol a kijárat?

"Mélység. Ennél nincs lejjebb. A fenekére értünk. A legaljára. Rajtunk röhög Európa! Kikapott az… Tovább olvasom