Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

Alapkőletétel a Mercedes-gyárban: a jövő elkezdődött

Kecskemét - Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében pénteken ünnepélyesen lerakták Kecskemét külterületén az épülő kelet-közép európai Mercedes-Benz gyár alapkövét.
Egy hét alatt a kései nyárból a korai télbe csöppentünk, péntek délelőtt mindkét évszakból kaptunk ízelítőt egy harmadikban: napsugaras őszi nap heves széllökésekkel. A Daimler-Benz 800 millió eurós, több mint 400 hektáron elterülő kecskeméti beruházása újabb mérföldkőhöz, pardon, alapkőhöz érkezett, ezen a napon a földmunkálatok befejeztével az építkezés kezdete apropóján gyűltek össze.

Mivel épület még nincs - elsőként a lakkozó részleget adják majd át – egy órisákivetítővel, fény- és hangtechnikával felszerelt hatalmas sátorban tartották a sajtótájékoztatót – az építési terület kellős közepén. Kedvcsinálónak egy olyan kisfilmet vetítettek le, amely összefoglalja a projekt eddigi lépéseit – a szerződés aláírásától a kivitelezés elkezdéséig.

- Kecskemét és Magyarország optimális feltételeket kínált, tárt karokkal fogadtak minket. Az elmúlt egy évben egyetlen olyan nap sem volt, hogy megbántuk volna a döntésünket - jelentette ki Rainer Schmückle, a Mercedes-Benz személygépkocsi üzletágának ügyvezető igazgatója. – Az új kategóriás A és B osztállyal árérzékeny szegmensben akarunk továbblépni, ezen a gyáron sok múlik: a versenyképességünk. Abban bízom, hogy fellendül a kelet-közép európai piac, illetve a magyarországi beszállítók is új erőre kapnak.

A miniszterelnök jelenlétében pénteken ünnepélyesen lerakták Kecskemét külterületén az épülő kelet-közép európai Mercedes-Benz gyár alapkövét. Fotó: Karnok Csaba
A miniszterelnök jelenlétében pénteken ünnepélyesen lerakták Kecskemét külterületén
az épülő kelet-közép európai Mercedes-Benz gyár alapkövét. Fotó: Karnok Csaba

Villannak a vakuk, a fotósok mellett hosszú sort alkotnak az operatőrök is, az újságírók jegyzetelnek. A médiaesemény javában zajlik, odakint Kecskemét, Magyarország és a Mercedes zászlaja lobog a szélben. Közben Michael Frieß, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyezető igazgatója veszi át a szót.

- Most még vendégek vagyunk, de hamarosan már otthon érezzük magunkat – mondta széles mosollyal Frieß. - Minden a terv szerint halad. Júliusban kezdődtek a földmunkák, ezennel megkezdődik az építkezés. A belső kialakítás, a berendezések elhelyezése pedig 2010 közepén. 2011-ben jön az előszéria, 2012-ben a rendes gyártás. Fontos, hogy azok a német családok, akik idejönnek, jól érezzék magukat, letelepülésüket a barátságos fogadtatáson túl német óvoda és német iskola segíti.

- Jól dolgozni, előre nézni, erre van szükség. Példaértékű együttműködés valósult meg – jegyezte meg elégedetten Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere. – Fontos a magyaroknak, hogy lehetőséget kaptak a németektől, bizonyíthatják, hogy gyorsan és pontosan dolgoznak.

Villantak a vakuk, a fotósok mellett hosszú sort alkottak az operatőrök is, az újságírók jegyzeteltek. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Fél tizenkettő után értelmet nyert a teljeskörű tűzszerészeti ellenőrzés és a biztonságtechnikai előkészület: megérkezett Bajnai Gordon kormányfő, a Magyar Köztársaság hetedik miniszterelnöke. – Ez az együttműködés a bizalomról és a hitről szól – kezdte mondandóját.

- Aki ekkora beruházásba fog, annak bíznia és hinnie kell, a Mercedes-Benz hisz és bízik Magyarországban és Kecskemétben, a magyar gazdaság erejében. A német partnerekkel együttműködve minden határidőt betartunk, minden úgy alakul, ahogyan azt elterveztük, az ország és a város rászolgált erre a bizalomra. Ha a fontos nemzeti ügyekben minden város úgy működne együtt a kormányal, ahogyan azt Kecskemét tette, akkor Magyarország ma már nem itt tartana, hanem sokkal előrébb.

A magyar miniszterlnök és a német autógyár ügyvezetőjének köszöntő beszéde után következett az ünnepélyes alapkőletétel. Okiratok másolatait, köztük az építési engedélyt zárták egy fémhengerbe, Bajnai egy szerencsét hozó pénzérmét is beledobott. Ezt a hengert helyezték el a betonalapban, az alapkőben. A jövő elkezdődött.

Olvasóink írták

  • 13. Logaritmus 2009. október 22. 01:56
    „12. hozzászólás M_R: a sok hülye még tapsolna is örömében. :(”
  • 12. M_R 2009. október 21. 19:02
    „Azért van rá esély hogy mégsem lesz semmi a Mercedes gyárból. Akiktől a területet vették, most visszalépnének az üzlettől. Ha egy pár hónapig elpereskednek, talán meggondolja magát a Mercedes és megy inkább Szlovákiába vagy Romániába.

    Gordonka majd kiáshatja az alapkövet :)”
  • 11. maradando 2009. október 20. 01:14
    „Az alapkő, KÉSZ-Zrt kiemelt szegedi beruházásként van jelen ! Tessék már örűlni !”
  • 10. bjela1980 2009. október 17. 00:04
    „Az én pénzemből nem építettek semmi ilyet! Úgyhogy én hál´isten mentesülök az ilyesmik alól... Nekem akkor sem lesz jobb, ha a hazánk lakosságához képest kevés politikus zsíros kenyéren és vizen él. Vagyunk tízmillióan, ugye... És ennyi ember jólétét nem lehet megváltani azzal, hogy néhány ember majd krumplit és kását eszik... Tehát logikátlan. Legyünk csak úgy boldogok! Ha meg nem, akkor szomorkodjunk... Hogy jobb?”
  • 9. zoltankis 2009. október 16. 23:16
    „A Daimler-Benz 800 millió eurós .....
    A magyar adófizetőktől elrabolt pénzt befizetik az eurokolhoz kasszájába, abból megfinanszírozzák a merdzsó gyárat (lögyön mivee eemönni a segííllyé) És végül büszén mondják: íme, Magyarország kapott ennyi meg annyi millió eurót a zunijótól. Hányadék banda.
    Apropó: az Opel gyárrall mi újság?”
  • 8. rozator 2009. október 16. 18:21
    „Majd megbánják jövőre! Megmondta a kisfőnök:le A multikkal!”
  • 7. Stn 2009. október 16. 17:03
    „Ps: Szép nagy alapkő. Bajnai miért nem mászott alá tartani ?:)”
  • 6. Stn 2009. október 16. 16:57
    „Kíváncsi vagyok, hogy itt is olyan csoda ajtógyár fog-e megvalósulni, mint amire láthattunk már példát a Dunántúlon... Ott már évek óta igaz a régi nóta, miszerint:

    Hatodéves villanymérnök ballag be a gyárba,
    Egész nap a diódákat válogatja párba.
    Munka után felesége albérletben várja;
    Kocsi és az öröklakás totál ki van zárva.

    :)”
  • 5. Balotelli 2009. október 16. 16:13
    „Még ilyen alapkőletételt? Nincs lapát, nics friss beton !Ez ilyen HACCP-s?”
  • 4. N.P. 2009. október 16. 15:08
    „N.P. 2009.10.16. 12:57
    moderálva off

    Megmondanád miért??????????????????”
  • 3. WU 2009. október 16. 14:08
    „Botka is büszke lehet magára, hogy nem itt épült fel Szegeden a gyár.
    Lehetne már Szegeden mérnöki képzés.”
  • 2. AntoniusXXI 2009. október 16. 13:59
    „Gordonka büszke, de ezt nem neki köszönheti se a város, se a régió, se az ország...”
  • 1. N.P. 2009. október 16. 12:57
    „moderálva off”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma helyezik el a Mercedes gyár alapkövét Kecskeméten

A 450 hektáron felépülő kecskeméti gyár a Daimler-Benz első kelet-európai üzeme lesz. Tovább olvasom