Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Bíróság előtt: több embert is elásott a háromtagú banda

Megkezdődött a bátmonostori gyilkosságok vádlottjainak a pere csütörtökön első fokon a Kecskeméti Törvényszéken. P. Attilát és társait három ember megölésével vádolják.
Hubay Attila ügyész a vádiratot ismertetve elmondta: a bátmonostori P. Attila és három társa 2008-ban egy bajai férfit és annak élettársát, majd 2009-ben egy másik bajai férfit ölt meg előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel.

A rendőrség 2008-ban eltűnés miatt indított közigazgatási hatósági eljárást a 32 éves M. Judit és élettársa, valamint a 41 éves férfi eltűnésének ügyében. A bajai pár holttestét végül 2 évvel később, 2010. július 19-én találták meg Bátmonostor határában.

A nyomozás adatai szerint a pár több millió forintot adott kölcsön P. Attilának, aki segítségül hívta társait, és velük együtt készítette elő a gyilkosságot. Egy körülbelül két méter mély gödröt ástak a Bátmonostor közelében lévő fenyvesben, majd vendégségbe hívták a sértetteket. Vacsora közben a férfit tarkón lőtték, a nőt pedig előbb egy vascsővel leütötték, majd megfojtották. A holttesteket a gödörbe temették.

Az eljárás során arra is fény derült, hogy a bűncselekmények értelmi szerzője 2009-ben is elkövetett egy emberölést. Akkor a vád szerint azt az ugyancsak Baján élő férfit gyilkolta meg, akinek a feleségével viszonya volt.

Hosszabb ideje tervezett és többekkel is megosztott tervét 2009. július 19-én hajtotta végre: a férfit, aki hajnalban ment haza az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójáról (EFOTT), a bajai Petőfi-szigetről, annak családi házánál egy 9 milliméteres kaliberű fegyverrel kétszer, közelről fejbe lőtte. Az áldozat holttestét a korábbi módon rejtette el társaival. A tetemre szintén Bátmonostor külterületén találtak rá a nyomozók.

A vádlottak ellen több emberen elkövetett emberölés, továbbá közirat- és magánokirat-hamisítás miatt is eljárás indult. Hubay Attila ügyész közölte: az ügyészség az elsőrendű vádlott ellen tényleges életfogytiglani börtönbüntetést, társai ellen pedig fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

A tárgyalás a vádirat ismertetése után Sz. Zoltán harmadrendű és T. Norbert negyedrendű vádlott meghallgatásával folytatódott. Ők csütörtökön nem tettek vallomást, de az ügy nyomozati szakaszában beismerték bűnösségüket, Piegel Zsolt tanácsvezető bíró az akkori vallomásaikat olvasta fel a törvényszék előtt.

Az ügyben társtettesként szereplő T. Norbert korábbi vallomását fenntartva az elhangzottakhoz észrevételként hozzáfűzte: P. Attila őt bábként irányította, és többször is életveszélyesen megfenyegette; ő félt tőle, ezért segített neki. Kijelentette: egyik áldozatot sem akarta bántani, és sajnálja, hogy nem tudta megakadályozni a történteket, illetve nem volt ereje szembeszállni felbujtójával.

A vád szerint a holttestek eltüntetésében segédkező, ezért bűnpártolással vádolt Sz. Zoltán ugyancsak bűnösnek vallotta magát, tettét azzal indokolta, hogy az elsőrendű vádlott korábban a barátja volt, később pedig tartott attól, hogy ha ellentmond neki, ő is az áldozatok sorsára juthat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorshír: 13 éves kislány merült a Dunába, még keresik

Egy 13 éves kislány után kutatnak a rendőrök a Duna bajai szakaszán.
Tovább olvasom