Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Brutális robbanás: 30 ezer állat veszett a tűzben

Harmincezer növendék kacsa pusztult el egy épületben, amely kigyulladt és kiégett hétfőn Kiskunhalas közelében - közölte a katasztrófavédelem.
Az 5309-es út mentén lévő, csaknem ezer négyzetméter alapterületű épületben öt, 23 kilogrammos gázpalack felrobbant - mondta Mészáros Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.

A tüzet a Kiskunhalasról, Kiskőrösről és Kalocsáról érkező tűzoltók rövid idő alatt eloltották, de az épületben lévő állatokat nem sikerült megmenteni. Az oltásban 17 tűzoltó vett részt - tette hozzá a sajtóreferens.

Az elsődleges felmérés szerint a kár meghaladja a 40 millió forintot.

Korábbi írásunk:

Hétfő délután a Keceli út mellett található kacsatelepen csaptak fel a lángok, majd több gázpalack is felrobbant – tudósít a halasmedia.hu. A halasi tűzoltók két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval vonultak a helyszínre, majd segítséget kértek kiskőrösi és kalocsai kollégáiktól. A tüzet már körbehatárolták, azonban az utómunkálatok hosszabb időt vehetnek igénybe. A fehér füstöt kilométerekről lehetett látni.

További részletek hamarosan!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbajátékon a KTE légiósok

A KTE labdarúgócsapata hétfő reggel elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A programban napi… Tovább olvasom