Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Havi félmilliós titkos juttatás a fideszes önkormányzatnál?

Közérdekű bejelentés érkezett a Központi Nyomozó Főügyészséghez Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő tevékenysége kapcsán, miután a néhány hónapig működő városi Vagyonkezelő Zrt-n keresztül több millió forintot fizetett ki az önkormányzat - a feltételezések szerint feleslegesen és részben jogtalanul - írja a Népszava.
Az ügy lényege, hogy a vezérigazgatónak megválasztott Gyarmati Menyhértnek nem csupán a mintegy 440 ezres igazgatói fizetés járt a várostól, hanem egy – a nyilvánosság által nem ismert – megbízási szerződés nyomán három hónapon keresztül további havi 595 ezer forinthoz jutott, június 1-jétől fogva.

A szerződés szerint Gyarmatinak a zrt. létrehozásának előkészítése volt a feladata – éppen az, amit június 23-tól már vezérigazgatóként is végeznie kellett volna. Vagyis ugyanazon a jogcímen járt neki két fizetés - közpénzből. A testület elé nem vitt szerződésen Kapus Krisztián polgármester aláírása szerepel, mint ahogy a kifizetéseket is ő engedélyezte.

Kapus korábban azzal vívta ki a szélesebb közvélemény érdeklődését, hogy megvert egy köztiszteletben álló orvost, majd pedig a félegyházi Fidesz-frakcióval is összetűzésbe keveredett.

A 39 esztendős Kapus Krisztián számos diplomát szerzett, többek között – magyar-könyvtár, orosz irodalom és nyelvtanári képesítése mellett – katolikus hitoktatói oklevelet is - írja a Népszava.

Olvasóink írták

  • 2. t680822g 2012. április 13. 09:45
    „Tipikus Fideszes arcél...”
  • 1. nádiposzáta 2012. április 13. 07:59
    „Népszava csak hallgasson ....szentesi Szirbik Imre mint polgármester havi 680 ezer forint fizetést vesz fel ,és még e mellet ingyen autó ,ingyen tankolás meg mittudom én mik amiről nem tudunk ,nem kell irigykedni elvtársak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótevője kondáját akarta elhajtani

Bár csak ismerősének köszönhetően volt hol aludnia, mégis el akarta lopni 16 darab sertését az a 22… Tovább olvasom