Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Mentőautó karambolozott a 44-esen

A baleset, amelyben ketten sérültek meg, Kapásfalu határában történt. Képgaléria!
Koraszülöttet szállító mentőautó karambolozott vasárnap a 44-es úton, Lakitelek közelében. A balesetben a mentőben utazó ápoló és a mentővel ütköző személyautó vezetője sérült meg – értesült az MTI.

Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense mindössze annyit közölt, hogy a baleset ismeretlen körülmények között történt.

A 24-es és a 25-ös kilométer között egy ideig teljes útzár volt érvényben, majd félpályán megindulhatott a forgalom.

Mentőautó karambolozott a 44-esen. Fotó: MTI (galéria)

Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a személyautóban ketten utaztak. A jármű vezetőjét, akit feszítő-vágó eszközzel szabadítottak ki, súlyos sérülésekkel, mentőhelikopter vitte kórházba. Az autó utasa nem sérült meg.

Az MTI helyszínről származó, meg nem erősített információi szerint, a megkülönböztető jelzéseit használó,  koraszülöttet szállító mentőautó egy személyautó előzésébe kezdett, amikor az balra akart kanyarodni Kapásfalu felé. A koraszülött nem sérült meg. Őt és a könnyebben megsérült mentőápolót a kecskeméti kórházba vitték.

Korábban írtuk:

Mentőautó személygépkocsival karambolozott vasárnap a 44-es úton, Lakitelek közelében, a balesetben többen megsérültek. A rendőrök félpályás útzár mellett helyszínelnek – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Mentőautó karambolozott a 44-esen. Fotó: MTI (galéria)

Hürkecz Zoltán közlése szerint a baleset Kapásfalu határában, a 24-es és a 25-ös kilométer között történt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a mentőautó szállított-e beteget, illetve melyik autóban hányan utaztak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszakapta az ellopott kerékpárt

A 20 éves kalocsai férfi több biciklit is ellopott, átfestetve vagy darabokva bontva adta el.… Tovább olvasom