Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Mi lesz velünk? Húsz milliárd Euro mínusz az uniótól

Magyarország az Európai Unió 2014-től induló költségvetési ciklusában a mostaninál kevesebb, 20,2 milliárd euró forráshoz juthat, ezen belül azonban a vidékfejlesztésre többet fordíthat – mondta Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerdán Baján.
Az Európai Unió jelenlegi, 2007-2013 közötti költségvetési ciklusában 25,3 milliárd euró forrást használhat fel. Bács-Kiskun megyének ugyanakkor vidékfejlesztési célokra a jelenlegi ciklusban biztosított 70 milliárd forinttal szemben a következőben 150 milliárd forint áll majd rendelkezésére - mondta a megyei közgyűlés elnöke a Baja és környékének polgármesterei és vállalkozói részére szervezett fórumon.

Ez annak a következménye, hogy a közös agrárpolitika megváltozik, és a vidékfejlesztés kerül előtérbe az unión belül - fogalmazott Bányai Gábor. Az uniós összegekhez természetesen a hazai források hozzáadódnak - tette hozzá a közgyűlési elnök, aki egyben a Fidesz országgyűési képviselője.

Az elnök szerint a megyei önkormányzatok szerepe megváltozik, mert átalakul a területfejlesztési rendszer Magyarországon. A megyei önkormányzat a megye területén összehangolja a kormányzat, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit - idézte a megyei önkormányzat jövőbeli feladatát.

Bányai Gábor szerint az alábbi prioritásokat kell figyelembe venni megyei szinten: gazdaságfejlesztést és ezen belül a munkahelyteremtést és azok megtartását, vállalkozói infrastruktúra fejlesztést, valamint egyéb infrastruktúrafejlesztést és a megújuló energiaforrás használatára alapozott fejlesztéseket.

A fejlesztések közé sorolta a térségi megközelítés javítását, 3-4-5 számjegyű utak felújítását, a 2000 lakos alatti települések szennyvízhálózatának fejlesztését és a kerékpárutak kiépítésének a folytatását. Ha a forrásokat sikerül lehívni, akkor a megyében például az úthálózat fejlesztése felgyorsulhat a politikus szerint, mert 600-700 kilométer út felújítása is elkészülhet a jelenlegi ciklusban felújított 100-110 kilométerrel szemben. Bányai Gábor hangsúlyozta: már most meg kell kezdeni a felkészülést, megyei területfejlesztési tervet kell készíteni azért, hogy az önkormányzatok és a megye vállalkozói le tudják hívni majd a rendelkezésre álló pályázati forrásokat.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2012. március 21. 21:31
    „elolvastam vagy ötször és még mindig nem vili : hogy mennyi az annyi, és mikor , és mihez képest átszámolva , vagy milyen árfolyamon !?
    Végül is az a sejtésem hogy : mínusz 5,1 milliárd euro van kilátásban...de a fejlécben nem erről van szó !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stressz teszt a Paksi Atomerőműben

Nemzetközi vizsgálat erősítette meg a paksi atomerőmű biztonságát.
Tovább olvasom