Gál Orsolya - 2011.12.03. 13:47
Kocsis Tibis pólóban melegítettek be a KSE kézilabdacsapatának játékosai pénteken délután fél hattól a Tatai HAC elleni meccs előtt a Messzi István Sportcsarnokban. - Kocsis Tibor jó barátom. Úgy gondoltuk, mivel a csapat nagy része nézi az X-Faktort, népszerűsítjük egy kicsit Tibit – tudtuk meg Apró Ferenc edzőtől. – Tibornak fantasztikus hangja van, és szerintem a színpadi előadásban is sokat fejlődött a műsor alatt. Úgy érzem, amikor ő énekel, az egész ország szíve egyszerre dobban. Drukkolunk neki, hogy megnyerje a versenyt – tette hozzá az edző.
Apró Ferenc elárulta, neki a Somebody to love című szám tetszett legjobban azok közül a dalok közül, amiket Tibi eddig énekelt. Úgy gondolja, hogy a Robbie Williams nóták is nagyon jól állnak az X-Faktor versenyzőjének, ezért reméli, még ilyet is fog hallani tőle.
- Reméljük, tavasszal eljön majd hozzánk Tibi, és énekel egy dalt vagy vállalja a kezdő dobást egy meccsünkön, hogy népszerűsítse a kecskeméti kézilabdát – mondta az edző.
A csapatnak szerencsét hozott Tibi, hiszen a Tata elleni meccset a Kecskemét nyerte. A
mérkőzés végén 32-29-et mutatott az eredményjelző a hazaiak javára a Messzi István Sportcsarnokban.