Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 22°C | 36°C Még több cikk.

1,2 milliárd ember kevesebb mint napi 1,25 dollárból él

Világszinten évente 66 milliárd dollárra van szükség csak ahhoz, hogy a legszegényebbek jövedelmét a napi 1,25 dolláros szintre emeljék.
A világon több mint 1,2 milliárd ember napi 1,25 dollárnál (mintegy 300 forintnál) kevesebből él - jelentette ki az ENSZ-főtitkár a szegénység elleni küzdelem világnapján.

A témáról pénteken New Yorkban tartott rendezvényen felszólalva Ban Ki Mun hozzátette, hogy 2,4 milliárdra tehető azoknak a száma, akik napi 2 dollárnál kevesebből kénytelenek élni.

Azt is hangoztatta ugyanakkor, hogy 1990 és 2010 között 700 millió embert sikerült kiemelni a mélyszegénységből.

A pénzügyi válság 2008-as kezdetétől megnövekedtek az egyenlőtlenségek, és továbbra is hátrányos megkülönböztetés éri a nőket - fejtette ki a főtitkár.

Ban Ki Mun leszögezte, hogy az ENSZ következetesen folytatni kívánja a harcot a szegénység ellen, sőt "történelmet próbál írni" ebben a tekintetben.
Az ENSZ szintén a világnaphoz kapcsolódóan hozta nyilvánosságra független szakértők jelentését, amely szerint világszinten évente 66 milliárd dollárra van szükség csak ahhoz, hogy a legszegényebbek jövedelmét a napi 1,25 dolláros szintre emeljék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pokolgépek sok embert megöltek Bagdadban, kijárási tilalom Ramádiban

Autóba rejtett pokolgépek robbantak Bagdadban péntek éjjel, a merényletekben legalább 28 ember… Tovább olvasom