Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 8°C | 17°C Még több cikk.

A Hamász és a Hezbollah bírálja Izraelt

Arroganciának minősítette és bírálta Izraelt a Hezbollah libanoni síita mozgalom amiatt, hogy a zsidó állam történelmi öröksége részének nyilvánított két, Ciszjordániában fekvő szent helyet.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök tiltakozások hullámát indította el azzal a vasárnapi bejelentésével, hogy Ráhel, illetve a pátriárkák sírját is felveszik Izrael történelmi örökségének a listájára. A Betlehemben, illetve Hebronban található két szent hely eddig is politikai-vallási feszültségek forrása volt Izrael és a palesztinok között.

A Palesztin Hatóság, csakúgy mint a Gázai övezetet uraló Hamász radikális mozgalom elítélte a döntést. Egyiptom, Jordánia és Szíria nem különben, Robert Serry, az ENSZ közel-keleti tevékenységének koordinálásával megbízott diplomata pedig "aggodalmát" fejezte ki.

A Brüsszelben tartózkodó Mahmúd Abbász palesztin elnök provokációnak nevezte Netanjahu döntését, és arra figyelmeztetett, hogy "vallásháború" robbanhat ki. "Az Európai Unió érti ennek az izraeli provokációnak a valódi tartalmát" - mondta Abbász a Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével tartott találkozó után.

Iszmáil Haníje, a Hamász gázai miniszterelnöke felszólította a ciszjordániai palesztinokat, hogy "lázadjanak fel" a szent helyek védelmében. "A népnek fel kell lázadnia az izraeli elnyomással szemben, és szét kell zúznia láncait válaszul erre a döntésre" - mondta újságírók előtt Haníje, aki szerint ez a projekt a palesztin identitás kiirtását, az iszlám műemlékek meghamisítását és a palesztin történelem ellopását célozza.

A Hezbollah kedden kiadott közleményében a muzulmán szent helyek elleni újabb agressziónak és a világon élő 1,5 milliárd muzulmán méltósága elleni támadásnak tartja Izrael döntését. "Az ellenség arroganciájának, valamint a nemzetközi értékek és normák iránti megvetésének nyilvánvaló megnyilvánulásáról van szó. Felszólítjuk az arab és iszlám nemzeteket, hogy egyesüljenek ez ellen a megszállás ellen" - áll a közleményben.

A zsidók és muzulmánok által egyaránt szent helyként tisztelt pátriárkák sírja Hebronban fekszik. A műemléket két részre osztották - egyik felét zsidó, másik felét pedig muzulmán zarándokok látogathatják - azt követően, hogy egy zsidó telepes 1994-ben 29 palesztint gyilkolt le az imateremben.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2010. február 24. 17:05
    „Csúnya rossz arabok!
    Izráélt bírálni tilos! NEM SZABAD! Nagyon-nagyon rossz fiúk vagytok!
    Hiányzik nektek egy törvény az Izraelbírálat tiltásáról???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar anyanyelv szabad használatáért tüntettek

A magyar anyanyelv szabad használatáért tüntetett közel 500 egyetemi hallgató kedden délután a… Tovább olvasom