Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Baleset érte a francia elnök repülőjét

Franciaország - Leállt a francia köztársasági elnök repülője, amikor a kifutópályán egyre nagyobb sebességgel a felszálláshoz készült. Ezt a francia kormány együttműködésért és a francia nyelvért felelős minisztere közölte szombaton az AFP-vel. A miniszter tájékoztatása szerint a baleset szerdán történt.
Hivatalos közlés szerint Nicolas Sarkozy afrikai útjára indult Párizs déli részén egy támaszpontról, amikor a kormány Airbus A319-es gépén nagy zajt hallottak az utasok. "A hajtóművek nem gyulladtak ki, a gép pedig hamar leállt."- mondta a miniszter, aki szerint három tűzoltókocsi gyorsan megjelent, de végül nem kellett közbeavatkozniuk.

Az államfő valamint a kíséretében lévő miniszterek és más személyiségek rendben el tudták hagyni a gépet, majd egy órával később egy másik repülővel indultak el ismét. "Nem volt pánik, az elnök és a többiek nyugodtak maradtak."- állította az esetről beszámoló miniszter. A Sarkozy által vezetett küldöttség pénteken tért vissza a három afrikai országba szervezett rövid útjáról.

Olvasóink írták

  • 4. cselac 2009. március 29. 20:04
    „Monnyonle...a gép.”
  • 3. Luckatosh 2009. március 29. 12:13
    „Lehet tankoni kellett vona bele indulas elott :-DDD”
  • 2. trixi11 2009. március 28. 20:42
    „Valami hasonló történt velem is 2003-ban amikor Svédországba repültem, csak az nem volt újság cikk! :DDDD”
  • 1. comet 2009. március 28. 20:41
    „"Leállt a francia köztársasági elnök repülője, amikor a kifutópályán egyre nagyobb sebességgel a felszálláshoz készült." - Most leállt, vagy gyorsan ment, mert egyre nagyobb sebességgel megállni nehéz mutatvány lenne még a mai technikával is. Bár a relativitás elméletben talán van rá esély.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Medvegyev szerint normalizálódik az élet Csecsenföldön

Oroszország - Visszatér az élet a normális medrébe Csecsenföldön, ezért talán véget lehet vetni a… Tovább olvasom