Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Bizalmi szavazással szembesül a román kormány

Bukarest - Bizalmi szavazással szembesül a román kormány, miután az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be, s amelynek vitájára a jövő hét elején kerül sor - jelentették be csütörtökön a bukaresti parlamentben.
A román kormány felelősségvállalással terjesztette a parlament elé a közalkalmazottak egységes bérezésére vonatkozó törvénycsomagot, ami azt jelenti, hogy nem rendeznek parlamenti vitát, az ellenzék azonban bizalmatlansági indítványt nyújthat be a kormány ellen.

A román ellenzék élt is ezzel a lehetőséggel. Csütörtökön felolvasták a törvényhozói testületben az első bizalmatlansági indítványt, amelyet várhatóan egy második is követ.

Ioan Oltean, a román képviselőház alelnöke közölte, hogy az ellenzék nagy valószínűséggel már a csütörtöki nap folyamán benyújtja a második indítványt, amelyet pénteken ismertetnek a parlamentben, így hétfőn mindkét bizalmatlansági indítványról szavazhat a román parlament alsó- és felsőháza együttes ülésen.

A közalkalmazottak egységes bérezéséről szóló törvénycsomag két jogszabályból áll, ezért nyújthat be két bizalmatlansági indítványt az ellenzék.

A román kormány azért vette igénybe a rendkívüli eljárást, mert az év végéig hatályba kell lépnie a jogszabálynak, ami az egyik feltétele annak, hogy Románia megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF)szervezésében kötött, csaknem 20 milliárd euró értékű nemzetközi hitelmegállapodás soron következő részletét

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pápa szót emelt a keresztények zaklatása ellen

XVI. Benedek pápa felszólította csütörtöki békeüzenetében a világ politikai vezetőit, hogy "vessenek… Tovább olvasom