Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Elégedettek az 50 éves kubai filmgyártással

A december elején megnyíló havannai filmfesztiválon ünnepli ötvenéves fennállását a Kubai Filmintézet, amelynek alapító igazgatója visszatekintve elégedetten nyilatkozott az intézmény munkájáról.

Fidel Castro forradalmának győzelme után alig három hónappal, 1959. március 24-én hozták létre a Kubai Filmművészeti Intézetet, amelynek élére Alfredo Guevara, Castro ifjúkori barátja került. Guevara - aki csak névrokonságban áll Castro másik hű fegyvertársával, Che Guevarával - egészen 2000-ig állt az intézet élén, akkor leköszönt posztjáról, ám a színfalak mögött máig megőrizte befolyását.

"A mozi volt a nagy közvetítő, és ezt Fidel nagyon jól tudta" - emlékezett a kezdetekre a 82 éves Guevara az AP kérdéseire írásban eljuttatott válaszában.

Guevara kommunista meggyőződése miatt a negyvenes éveket száműzetésben töltötte, ám 1951-ben visszatért a szigetországba, és már jóval Castro előtt a kommunista párt egyik vezéralakja lett.
Castro ráérzett, hogy a filmek, különösen a szélesebb tömegekhez szóló, jó színvonalú produkciók kormánya leghatásosabb PR-fegyverei lehetnek. Guevarához fordult, akinek volt néhány forgatókönyve, de inkább értelmiséginek tartotta magát, mint mozirajongónak, és az állami cenzúrától sem rettent vissza a forradalom vívmányainak védelmében.
"Nem vagyok lázadó, vagy legalábbis nem hivatásos lázadó. Forradalmár vagyok" - szögezte le Guevara. Mint hangsúlyozta, a filmintézet nem lett propagandagyár. "Küldetésünk van, egy végső cél, és töretlenül afelé haladunk. Ez nem ideológia, ez idealizmus" - érvelt.

Az intézet, amelyben több mint 300 film készült, nemzetközi elismerést vívott ki magának, és nem kis szerepe volt abban, hogy miközben az országban sem szólásszabadság, sem gyülekezési szabadság, sem sajtószabadság nem létezett, Castro rendszere mégis szalonképes maradt az értelmiségi körökben.

A szigorú törvények ellenére az intézetből erős, életszagú filmek is kikerültek a kubai valóságról. Ide sorolható a néhai Tomas Gutiérrez Alea több munkája. A rendező 1966-ban Egy bürokrata halála (La Muerte de un burocrata) címmel forgatott szatírát a kubai bürokráciáról, a forradalmat követő kiábrándultságot pedig Az elmaradottság emlékei (Memorias del Subdesarollo) című filmjében fogalmazta meg, amely két díjat is elnyert az 1970-es Karlovy Vary-i filmfesztiválon.

Bizonyos szinten minden kubai film kicsit allegorikus, egyensúlyra törekszik a burkoltan és egyenesen kimondott dolgok között. Ezt a kettős hangot természetesen jól érti a kubai közönség - fejtette ki Mariana Johnson, az Észak-Karolina Egyetem professzora, aki a kortárs kubai filmművészetről írt könyvet.

Guevara, akitől nem állt távol, hogy már csírájában elfojtsák a kormányellenes megnyilvánulásokat, alkalmanként azért egy-egy kiváló, de a rendszert kritizáló produkció megmentésére is felhasználta befolyását.

Az Alice a csodák városában (Alicia en el Pueblo de las maravillas) egy fantáziafilm keretein belül szólt szatirikus hangon a kubai vezetők alkalmatlanságáról. Az alkotást 1991-ben zsúfolt házak előtt mutatták be, ám négy nap után levették a műsorról. Guevara később bocsánatot kért ezért, ám a kubai Alice-t széles körben sohasem forgalmazták újra.
A Szovjetunió szétesése után, a nehéz gazdasági helyzetben az intézet szintén finanszírozási gondokkal küzdött. 1993-ban csak két játékfilm készült, ezek közül az egyik, Gutiérrez Alea Eper és csokoládé (Fresca y chocolate) című produkciója mára klasszikussá vált dráma a válságról és a barátságról. A filmet különdíjjal jutalmazta a Berlianalé zsűrije 1994-ben.

Mint Guevara megjegyezte, a Kubával szemben bevezetett amerikai embargó természetesen a filmgyártásban is éreztette hatását, hiszen a reflektorkörtéktől a filmvetítőkig minden hiánycikk lett.
"Visszatekintve: csoda, hogy egyáltalán léteztünk" - mesélte.
A kubai filmrendezők a kilencvenes évektől Európához fordultak pénzügyi támogatásért. Johnson szerint ahelyett, hogy a kubai kormányra vártak volna, kezdtek arra gondolni, mi jön be a külföldi befektetőknek.
Az utóbbi években készült produkciók közül őszinteségével tűnik ki a Suite Habana című 2003-as dokumentumfilm, amely 13 havannai életét követi nyomon, köztük egy idős emberét, aki csekély nyugdíját kiegészítendő mogyorót árul az utcán. A tavaly bemutatott Los Dioses Rotos (Összetört istenek) egy régi hírhedt havannai kerítő sztoriját eleveníti fel mai környezetbe helyezve.

A mai fiatal kubai filmkészítőket nem befolyásolja az állami támogatás, rövidfilmjeiket online terjesztik. "Ezekben a rövid alkotásokban sokkal erőteljesebb kritikai hang szólal meg. Nem tartanak tőle, hogy kikerülnek a széleskörű forgalmazásból. Egyszerűen felteszik a netre" - magyarázta Guevara.

A 82 éves alapító elégedetten emlékezett meg az intézet félévszázados munkájáról, ugyanakkor - mint fogalmazott - alighanem elveszítették a kapcsolatot a fiatal kubai közönséggel. Erre a jövőben jobban oda kell figyelni - ismerte el.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orosz-ukrán megállapodás a gázról

Az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz kedden Moszkvában kiegészítő megállapodást írt alá az idén… Tovább olvasom