Délmagyar logó

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 21°C Még több cikk.

Elfogták bin Laden vejét

Sulaiman Abu Ghaith azzal gyanúsítják, hogy az al-Kaida terrorszervezet szóvivője volt.

Amerikai terrorelhárítók elfogták és New Yorkba vitték Oszama bin Laden vejét, akit régóta azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida terrorszervezet tagja - közölték csütörtökön amerikai hivatalos források.

Csütörtöki sajtóértesülések szerint Sulaiman Abu Ghaith, akit azzal gyanúsítanak, hogy a néhai apósa által irányított terrorszervezet szóvivője volt, Jordániában került az amerikai ügynökök fogságába, miután Törökországból kiutasították.

Az amerikai szövetségi hatóságok által őrzött Ghaith feltehetően még a héten megjelenik a bíróság előtt. Azt, hogy konkrétan mivel vádolják, még nem hozták nyilvánosságra.

Az üggyel kapcsolatban nyilvánosságra került értesülések között sok az ellentmondás. Az elsők között megszólaló Peter King republikánus képviselő, aki a közelmúltig szövetségi alsóház belbiztonsági bizottságának elnöke volt, kijelentette, hogy az akcióban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei vettek részt.

Kormányzati forrásból később az a tájékoztatás hangzott el, hogy az elfogásban a főszerepet a jordániai biztonsági erők játszották, mégpedig az FBI részvételével.

Több forrás tudni véli, hogy Ghaitet eredetileg a török hatóságok fogták el, de mivel az az országuk területén nem követett el bűncselekményt, kitoloncolták. A Hürriyet török napilap ezzel szemben úgy értesült, hogy bin Laden vejét egy hónappal ezelőtt egy ankarai szállodában őrizetbe vették ugyan, de el is engedték. A férfi Jordánián keresztül Kuvaitba készült.

Az ellenzéki King képviselő, aki jelenleg az alsóház hírszerzési bizottságának tagja, méltatta az Obama-kormány "folyamatos, kitartó és nagyon sikeres" küzdelmét az al-Kaidával szemben. Szerinte egyébként Ghaith részt vett a 2001. szeptember 11-i, New York-i és washingtoni terrortámadások kitervelésében is.

Olvasóink írták

  • 2. Jozsoci 2013. március 07. 23:03
    „Tegnap én osztottam a levest. Tegnapelőtt is én osztottam a levest. Ossza ma bin Láden!!!”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. március 07. 21:27
    „nna...a szóvivői ténykedésén kívül még mi a fészkes fene bajuk van vele, amit bizonyítani is tudnak ? vagy csak az erősebb kutya szindrómától szenvednek ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy katonai helikopter Romániában

A balesetben ketten meghaltak, hárman megsérültek. A baleset dombvidéki terep fölött, kielégítő… Tovább olvasom