Délmagyar logó

2017. 01. 25. szerda - Pál -4°C | 1°C Még több cikk.

Elismerték bűnösségüket Észak-Koreában az amerikai újságírók

Észak-Korea kedden közölte, hogy a múlt héten 12 évig tartó kényszermunkára ítélt két amerikai újságíró elismerte, hogy "politikai indíttatású rágalomhadjáratra" készültek a kommunista állam ellen.
A kaliforniai Current TV két munkatársát március közepén vették őrizetbe az Észak-Koreát Kínától elválasztó Tumen folyó térségében észak-koreai határőrök. Az ellenük felhozott vádakról most először hozott nyilvánosságra részleteket a hivatalos állami média. Elemzők szerint a bejelentést nem véletlenül időzítették keddre, amikor az amerikai elnök Dél-Korea államfőjével találkozik.

A hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint a június nyolcadikán elítélt Laura King, és Euna Lee tárgyalásukon elismerték, hogy bűncselekményeket követtek el. Az állami média közlése szerint "azért lépték át az észak-koreai határt, hogy mozgóképeket készítsenek egy Észak-Korea emberi jogi teljesítményét bemocskoló rágalomhadjárathoz". A hírügynökség jelentése szerint "a bűnözők" elfogadták a rájuk kiszabott büntetést, ami ellen nem lehet fellebbezni.

A koreai-amerikai Euna Lee és a kínai-amerikai Laura Ling az észak-koreai rezsim elől menekülőkről készített riportot az Észak-Koreát Kínától elválasztó Tumen folyó térségében, amikor az észak-koreai katonák március 17-én elfogták őket. Phenjan akkori közlése szerint az újságírók átlépték a határt, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű sajtóvédő szervezet azonban több forrásból is úgy értesült, hogy a két újságírónő Kínából filmezte a határt, és az észak-koreaiak valószínűleg ott fogták el őket.

Elemzők szerint a bejelentéssel Washingtonnak üzent Észak-Korea, hogy ideje lenne megkezdeni a tárgyalásokat a két újságíró sorsáról. Egy dél-koreai egyetemi professzor az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy a kémkedés vádjának eldobásával Phenjan "kikövezte az utat a tárgyalásos megoldás felé". Sokan már közvetlenül az újságírók elfogása után azt állították, hogy Észak-Korea az ügyet az amerikai kormánnyal folytatott alkudozáshoz akarja felhasználni.

Az észak-koreai hírt azelőtt hozták nyilvánosságra, hogy Barack Obama amerikai elnök Washingtonban fogadná a dél-koreai államfőt.

Közben amerikai és dél-koreai tisztségviselők is azt közölték, hogy Phenjan újabb nagy hatótávolságú rakéta tesztkilövésére készül. AZ ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangú döntéssel megszigorította az Észak-Korea elleni szankciókat, ezzel válaszolva a sztálinista rezsim kísérleti, földalatti atomrobbantására és rakétatesztjeire.

Olvasóink írták

  • 9. sőndör 2009. június 18. 11:46
    „flexi elemében van! Küldjük már el oda lécci!”
  • 8. floridaimagyar 2009. június 17. 05:22
    „Jo kis kinzas utan barki bevall akarmit .”
  • 7. comet 2009. június 16. 21:02
    „nem hiába hívják a nagy Kim Ir Szem fiát "kedves vezetőnek". 12 év kényszemunkáért cserébe szemet húny az ország határt galád szándékkal fényképező aktivisták tette felett.
    Észak Kórea keményen ráncigálja már jó ideje az USA bajszát, amit még a Bush adminisztráció is viszonylag lazán elviselt. Talán ha lenne egy kis olaj valahol a félsziget alatt, vagy közelebb lennének a Földközi -tengerhez, akkor nem lennének ekkora legények.”
  • 6. flexsnake 2009. június 16. 19:40
    „biztos vagyok benne hogy semmi közük az egészhez. valaki dobja már le azt a kuva atomot. ?ár régen háborúnak kellene lennie.”
  • 5. Zejko 2009. június 16. 19:10
    „12 ev kenyszer munka hu szegenyek "kihalgatas" utan gondolom meg par honapig nem mutatnak roluk fenykepeket.”
  • 4. flexsnake 2009. június 16. 18:42
    „Ügyes taktika. Propaganda, ja persze....”
  • 3. xene@freemail.hu 2009. június 16. 18:00
    „Gondolom Guantanamóban is hasonlóképpen működtek a dolgok...úgyhogy nem tudok sajnálni őket...”
  • 2. Mignon 2009. június 16. 17:37
    „3-honapi eszak-koreai "kihallgatas" utan, Te is beismerned, hogy
    anyadat Te szülted......................!”
  • 1. garbon 2009. június 16. 17:29
    „Amerika a blöffök országa a húgyagyú vezetőivel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem segít a leszokásban a nikotinos rágó?

Egy genfi kísérletben épp azoknak sikerült hosszú távon leszokniuk, akik egyik napról a másikra… Tovább olvasom