Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 18°C | 33°C Még több cikk.

H1N1: Szlovákia újra megnyitotta az ukrajnai határátkelőit

Szlovákia - Szlovákia pénteken reggel ismét megnyitotta az ukrajnai határátkelőit, amelyeket egy hónapja zártak le az ukrajnai influenzajárvány miatt.
A felsőnémeti (Vysné Nemecko), a nagyszelmenci (Velky Slemenec) és az ugari (Ubla) határátkelőkön keresztül péntek reggel hét óra óta korlátozások nélkül haladhat a forgalom - jelentette a szlovák belügyminisztérium. A határátkelők megnyitásáról a szlovák kormány döntött szerdai ülésén arra való tekintettel, hogy a járványveszély elmúlt.

A pozsonyi hatóságok november elején - hogy megakadályozzák az ukrajnai influenzajárvány esetleges átterjedését Szlovákiába - előbb teljes egészében lezárták a gyalogosforgalmat a határon, majd az autósforgalmat is csak a felsőnémeti határátkelőre korlátozták. Az Ukrajnából érkező utasokat és gépkocsikat szigorúan ellenőrizték. Akinél a fertőzés jeleit észlelték, illetve nem volt rendben a gépkocsija, azt visszafordították a határról.

A járvány nem terjedt át Szlovákiába. Az országban egyelőre sehol sincs a szokásosnál magasabb számú influenzás megbetegedés, de a hatóságok óvatosak. Az állami tartalékalapból az Ukrajnával határos szlovákiai régiókba 300 ezer védőmaszkot szállítottak, hogy szükség esetén kéznél legyenek.

Szlovákiában eddig három halálos áldozata van az újinfluenzának.

Szlovákia november végén állapodott meg a francia Sanofi Pasteur gyógyszergyártó társasággal, hogy egymillió vakcinát vásárol tőle az új influenza (H1N1) vírusa ellen. Egy adagnyi oltóanyag ára 7,6 euró. Az első vakcinaküldeménynek még az év vége előtt kellene megérkeznie Szlovákiába, míg a szerződésben rögzített egész mennyiségnek február elejéig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt az összes lent lévő bányász

Törökország - Meghalt mind az a 19 bányász, aki a nyugat-törökországi szénbányában történt… Tovább olvasom