Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Hét amerikai katona halt meg Afganisztánban a hét végén

Afganisztán - Hét amerikai katona vesztette életét a hét végén Afganisztán déli és keleti részén - közölte vasárnap a NATO.
Két katona vasárnap halt meg Dél-Afganisztánban történt robbantások során, két másik pedig egy pokolgépes merényletben vesztette életét előző nap ugyanebben a térségben. Három amerikai katona harcokban esett el az ország keleti részén.

Augusztus folyamán így már 42 amerikai katona vesztette életét az ázsiai országban. A múlt hónapban 66 amerikai halt meg. A nemzetközi haderő augusztus folyamán eddig összesen 62 katonát vesztett el Afganisztánba. Többségük amerikai volt, hét elesett brit volt és életét vesztette egy magyar katonanő is.

Vasárnap a nyugat-afganisztáni Herát tartományban öt olyan ember holttestére bukkantak, akik segédkeztek egy képviselőjelölt, Fauzija Galani választási kampányában - közölte Naszar Ahmad Popul tartományi vezető.

Az öt áldozatot szerdán ismeretlen fegyveresek rabolták el, miután megállították két gépkocsijukat. Velük együtt utazott öt másik személy is, de őket szabadon engedték.

A gyilkosságok elkövetését senki sem vállalta magára, de a tálib lázadók öldökléseket és megfélemlítési kampányt kezdtek az országban azzal a szándékkal, hogy megzavarják a közelgő parlamenti választást. Az elmúlt két hétben öt képviselő-jelöltek gyilkoltak meg Afganisztánban.

A szeptember 18-i választásokon a kabuli parlament alsóházának 249 képviselői helyéért mintegy 2500 jelölt verseng. A hatóságok néhány nappal ezelőtt azt közölték, hogy a csaknem 7000 szavazóhelyiség közül több mint 900 zárva marad a biztonság hiánya miatt. A tálibok már 2005-ben erőfeszítéseket tettek az akkori parlamenti választások megzavarására, és mérsékelt sikerrel ugyanezt tették a tavalyi elnökválasztás során is.

Olvasóink írták

  • 3. dodó 2010. augusztus 29. 20:34
    „Nem emlékszem, hogy bármelyik regnáló afgán kormány (be)hívta volna őket.”
  • 2. történész 2010. augusztus 29. 20:09
    „Mi a <moderálva> keresnek ott,,,húzzanak haza”
  • 1. jozko 2010. augusztus 29. 15:58
    „Rambó annakidején jól felbátorította /és kiképezte?/ őket !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elöntött az árvíz egy nagyvárost Dél-Pakisztánban

Pakisztán - Elöntött az árvíz egy nagyvárost vasárnap Pakisztán déli részén, tovább növelve a… Tovább olvasom