Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Hová vezethetnek az iráni tiltakozások?

Bukik a keményvonalas Ahmadinezsád elnök? A mostani utcai tiltakozások élén nem amatőrök állnak, mégis tévedés lenne azt hinni, hogy Irán forradalmi változások küszöbén áll.
Van esély arra, hogy a mostani iráni tiltakozások olyan komoly, hiteles mozgalom létrejöttébe torkolljanak, amely felérne egy ellenzéki párttal. Ezzel jócskán megváltozna a jelenlegi teokratikus rendszer, amelyben megkérdőjelezhetetlen a papság elitjének korlátlan hatalma - írta szerdai elemzésében az amerikai AP hírügynökség.

Annak is megvan az esélye, talán több is, mint az előbbi eshetőségnek, hogy hatalmának megroggyanásától tartva, a papság megszabadul az általa eddig támogatott, keményvonalas Mahmúd Ahmadinezsád elnöktől. Ehhez azonban az kell, hogy ne apadjanak el a tiltakozások, sőt át kell terjedniük a fővárosról más városokra is. Bizonyos támogatást kell kapniuk a papság egyes köreiből is, vagyis belső repedéseknek kell keletkezniük a teokratikus rendszer építményének falán.

A Nyugat folytonos provokálásával, a gazdaság szakszerűtlen irányításával és a legutóbbi elnökválasztás feltételezett meghamisításával Ahmadinezsád maga ellen hangolta az iráni középosztály jelentős részét. Éppen ez a réteg volt 1979-ben az iszlám forradalom fő hajtóereje, így az iszlám köztársaság vezetői most lényegében ugyanazzal a népi elégedetlenséggel szembesülnek, amelyet az 1979-es iszlám forradalomban a maguk szolgálatába tudtak állítani a sah uralmának megdöntéséhez.

A hadsereg löveseitől sérült társának segít az egyik tüntető Teheránban. Fotó: AP
A hadsereg löveseitől sérült társának segít az egyik tüntető Teheránban. Fotó: AP

A mostani tüntetések nagyban különböznek a diákok vezette 1999-es tiltakozó akcióktól, amelyek végül is nem értek el semmilyen változást az iszlám köztársaság teokratikus rendszerének arculatában. Az első és legfontosabb különbség éppen a középosztály részvétele a jelenlegi tiltakozó mozgalomban. További fontos eltérés, hogy a mostani utcai tiltakozások élén nem amatőrök állnak, mint 1999-ben, hanem egy tapasztalt, nehézsúlyú profi politikus, Mir Hoszein Muszavi egykori kormányfő, aki a hivatalos eredmények szerint alulmaradt a minap lezajlott iráni elnökválasztáson. Ő az ország legfőbb politikai és vallási vezetőjéhez, Ali Hameneihez és annak belső tanácsadói köréhez fordulhat panaszaival, s ha ő kezdi el nyíltan bírálni a papi rendszert, az igen kellemetlen lehet a legfelsőbb vezetőknek. Persze nem tudható, hogy megfordult-e ilyesmi Muszavi fejében, sőt voltaképpen nem is valószínű, hiszen az ő politikai karrierje is az iszlám forradalom terméke. Tény viszont, hogy messzebb ment el most az utcai tiltakozások bátorításával, mint bárki gondolta volna.

Mindazonáltal tévedés lenne arra következtetni az utóbbi napok teheráni fejleményeiből, hogy Irán forradalmi változások küszöbén áll. Sok iráni rokonszenvez az iszlám forradalommal és az általa teremtett rendszerrel, sőt Ahmadinezsád is széles körű támogatottságnak örvend, főként a lakosság szegény és mélyen vallásos rétegeinek körében. Ugyanezek a rétegek nagy tisztelettel tekintenek az ország legfőbb politikai és vallási vezetőjére, Ali Hamenei ajatolláhra is. Annyi azonban mégiscsak elmondható, hogy felsejlettek bizonyos, eddig elképzelhetetlennek tartott változások kontúrjai.

Újabb tiltakozó megmozdulásra készülnek

Újabb tiltakozó akciót szerveznek szerda délutánra az iráni elnökválasztáson a hivatalos eredmények szerint alulmaradt Mir Hoszein Muszavi hívei - közölték a politikust támogató mozgalom tagjai.

Teherán egyik legnagyobb terére, a Haft-e Tirre hirdették meg a gyűlést közép-európai idő szerint fél négyre. Muszavi egyelőre nem jelentette be nyilvánosan az újabb összejövetelt.

A mérsékelt konzervatív politikus hívei a múlt heti elnökválasztás eredményének kihirdetése, vagyis szombat óta minden nap tiltakozó megmozdulást tartottak az iráni fővárosban. A belügyminisztérium hétfőn betiltott minden, Muszavit támogató gyűlést vagy felvonulást, aznap mégis több százezren vonultak föl Teheránban a választási csalások ellen tiltakozva.

A rendfenntartó erők hétfő este összecsaptak a tüntetőkkel, az állami rádió szerint hét tiltakozó életét vesztette, sokan megsebesültek.

Olvasóink írták

  • 8. sőndör 2009. június 18. 11:39
    „Ne izguljatok, majd flexi megmondja a tutit !”
  • 7. Tömeg 2009. június 18. 01:38
    „Szerintem amíg Hamenei osztja az észt a háttérből, nem lesznek számottevő változások.
    Lehet hogy hagyja Ahmadinejjadot megbukni, mert kezd kellemetlenné válni, de ne felejtsük el,
    Hogy tulajdonképpen Mussavi is az ő embere,akinek azt kell csinálnia amit ő mond.
    harmadik jelölt nincs, tehát nagy változásokra nem lehet számítani.
    Azért az nem volna rossz ha ezért nem írtanák ki a fél országot.”
  • 6. maradando 2009. június 18. 00:47
    „"Allah mindent lát"! De csukva tartja a szemét.”
  • 5. floridaimagyar 2009. június 17. 23:15
    „Ez nem CIA es nem zsidok :). Amikor egy orszag vezetoje 400%-os inflaciot produkal, amikor a fovaros terein daruk akasztgatnak 16 eves gyerekeket naponta, amikor megkinoznak amikor ellenalsz a rendszernek, amikor a nok egyre jobban elvesztik a szabadsagukat, amikor nem mehetsz meg a szomszedos arab orszagokba sem mert mar azok is felnek az eszemenet elnokodtol, akkor baj van. Sok irani kicsit szabadabb akar lenni es szeretnenek egy demokratikusabb allamot - remelem bejon nekik minden verontes nelkul...”
  • 4. Zejko 2009. június 17. 21:05
    „CIA”
  • 3. tahoszegedi 2009. június 17. 17:23
    „A zsidók már megint.”
  • 2. cessz 2009. június 17. 11:40
    „ha mar nem magyar a hir, akkor csukjuk be a szemunket? szerintem ne..”
  • 1. IVY 2009. június 17. 11:35
    „Bocs.....
    Annyira nem érdekel.
    Megvan nekünk a magunk baja.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Influenza: mutáns törzset azonosítottak Brazíliában

Nem tudni, hogy az új törzs agresszívebb-e, mint az eddig ismert új H1N1-es influenza. Tovább olvasom