Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Irán cáfolta, hogy az ajatollah válaszolt az amerikai elnök levelére

A tárca szóvivője amatőr húzásnak nevezte az amerikai napilap állításait.
Cáfolta az iráni külügyminisztérium a The Wall Street Journal arról szóló értesülését, hogy az iszlám köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah titkos levélben válaszolt az amerikai elnök októberben küldött üzenetére, amelyben Barack Obama felvetette, hogy a két fél együttműködhetne az Iszlám Állam nevű iszlamista terrorszervezet elleni küzdelemben.

A tárca szóvivője amatőr húzásnak nevezte az amerikai napilap állításait.

A The Wall Street Journal pénteken meg nem nevezett iráni diplomáciai forrásokra hivatkozva írt arról, hogy Ali Hamenei titkos levélben válaszolt Barack Obama tavaly októberben küldött üzenetére, amelyben az állt, hogy amennyiben sikerül megállapodásra jutni a vitatott iráni atomprogramról folyó nemzetközi tárgyalásokon, a két fél együttműködhetne az Iszlám Állam elleni küzdelemben.

A lap azt is írta, hogy hogy az ajatollah "tisztelettudó, de semmitmondó", kitérő választ küldött Obamának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 2100 menekültet mentett ki a Földközi-tengerből

Az elmúlt hét folyamán javuló időjárás felbátorított sok embert, hogy nekivágjon a veszélyes útnak. Tovább olvasom