Délmagyar logó

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Jól bántak az amerikai ősmesterrel a tálibok a fogságban

A tálibok nagyon értékesnek tartották az őrmestert, és negatív hatással lett volna a róluk kialakult képre, ha rosszul bánnak vele.
Bowe Bergdahl amerikai őrmesterrel a tálibok jól bántak a fogságban töltött öt év alatt: rengeteg zöld teát ivott, emellett tollaslabdázott és még a karácsonyt is megünnepelhette az őrzőivel - közölte a lázadók egyik vezetője.

Bergdahlt szombaton engedték szabadon egy katari közvetítéssel létrejött fogolycsere keretében: az amerikai fél cserében öt, Guantánamón fogva tartott magas rangú tálib vezetőt engedett el.

Név nélkül nyilatkozó felkelők arról számoltak be, hogy az őrmestert a 2009 június végi elfogását követően különböző helyeken őrizték a tálibok fellegvárának számító térségben, az afgán-pakisztáni határ közelében.

Az egyik legveszélyesebb lázadó csoportnak számító Hakkani-hálózat egyik parancsnoka vasárnap telefonon beszélt az AFP francia hírügynökség tudósítójával és elmondta, hogy ő hogyan emlékszik vissza Bergdahlra és az ötéves fogságra.

A terroristavezér elmondása szerint a férfi őrzői szokásait átvéve naphosszat afgán zöld teát ivott.

"Azt nagyon szerette. Gyakran maga készítette el és egész nap azt itta" - mondta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető szervezet parancsnoka.

A nagy húsevőknek számító tálibokkal ellentétben az amerikai őrmester "imádta a zöldségeket és csak hetente egyszer vagy kétszer kért húst".

A beszámoló szerint Bergdahl idővel megtanult folyékonyan beszélni az országban legelterjedtebbnek számító nyelveken: a perzsa nyelv Afganisztánban beszélt változataként számon tartott dari és a pastu népcsoport által beszélt pastu nyelven.

Bár fogva tartói megpróbálták az iszlám alapjaira tanítani, vallási könyveket adtak neki, ő inkább a gyakorlatias tevékenységeket kedvelte. "Több időt töltött tollaslabdázással, vagy azzal, hogy segítsen az ételek elkészítésében" - mondta a neve elhallgatását kérő férfi, hozzátéve, hogy "imádta a tollaslabdát, mindig az őrzőivel játszott".

Az idahói születésű férfi a keresztény ünnepeket is megtarthatta. "Semminek sem látta hiányát, már hetekkel az ünnepek előtt a karácsonyról és a húsvétról beszélt a fogva tartóival, és velük ünnepelte meg ezeket" - állította a tálib parancsnok.

A beszámoló nem lepte meg Imtiaz Gul pakisztáni elemzőt, akinek a térségbeli felkelőmozgalmak jelentik a szakterületét. Szerinte a tálibok nagyon értékesnek tartották az őrmestert, és negatív hatással lett volna a róluk kialakult képre, ha rosszul bánnak vele.

Most tudni meg először részleteket a férfi fogságbeli életéről 2009 nyara óta, amikor a tálibok egy videofelvételt tettek közzé az interneten, amelyen az akkor egy hónapja túszul ejtett férfi volt látható.

A 28 perces felvételen egy ideges, majdhogy rettegő fiatalember volt látható. A férfi egyebek között elmondta, hogy akkor esett fogságba, amikor járőrözés közben lemaradt a többiektől.

Tálib források arról számoltak be, hogy az amerikai katona részeg volt, amikor elfogták. Ezekre az állításokra soha nem érkezett reagálás az amerikai hadseregtől.

Bizonyos értesülések szerint eredetileg egy, a tálibokhoz köthető bűnbanda kapta el a férfit, és csak ezután került a NATO és szövetségesei elleni véres támadásairól ismert hálózat egyik vezetője, Sangeen Zadran kezére.

A tálib vezető elmondása szerint ezt követően Paktika, Paktia és Hoszt tartományokban tartották fogva egészen addig, amíg Zadran meg nem halt egy amerikai dróntámadásban 2013 szeptemberében, ekkor ugyanis átszállították a határ pakisztáni oldalára, a szervezet központjának számító Észak-Vazirisztán tartományba.

Fogsága ideje alatt Bergdahl őrmester a szervezet több videoüzenetében is látható volt, többször is elítélte az amerikai vezetőket a muzulmánokkal való bánásmód, valamint az afganisztáni katonai jelenlét miatt. Bár ezeket a kijelentéseket talán csak kényszer hatására tette, az Egyesült Államokba való hazatérésekor minden bizonnyal alaposan ki fogják kérdezni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előkerült egy videó a brüsszeli zsidó múzeumnál elkövetett merénylet gyanúsítottjáról

Negyven másodperces felvételen a férfi a lövöldözésről beszél, és az ahhoz használt fegyvereket… Tovább olvasom