Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Kairó központjában már százezren gyűltek össze

Az egyiptomi főváros központjában kedd délelőttre már mintegy százezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción - jelentette egy hírügynökségi tudósító a helyszínről. Az országosnak meghirdetett tüntetéseken a szervezők reményei szerint összesen egymilliónyian lesznek.
Délelőtt tízezrek tartottak délelőtt a kairói belvárosba, de kérdés, mennyien jutnak el oda, mert a hadsereg lezárta a központba vezető utcákat. A levegőben helikopterek köröztek.

A már a központban lévő tüntetők Mubarak távozását követelő jelszavakat skandáltak, és az elnököt felkötve ábrázoló táblákat tartottak fel. Mások olyan táblát vittek, amelyen az elnök fotója alatt ez a felirat állt: "Lehullik a fejed!". Sokan - a kijárási tilalom ellenére - a Tahrír téren, a tüntetők fő gyülekezési helyszínén töltötték az éjszakát.

A hadsereg ezenkívül ellenőrzése alá vonta Kairó határán is a bevezető utakat, valamint más olyan városoknál (például El-Fajjúm, Szuez, El-Manszúra, Alexandria), amelyekben kedden tüntetésre lehetett számítani. Az Alexandria felől a fővárosba tartó autókat Kairótól egy kilométerre megállítják, és nem engedik tovább. Kairó után a Földközi-tenger partján fekvő városban lehet a legnépesebb tüntetésre számítani kedden.

Az egyiptomi Hurghadán nyugalom uralkodik. A tüntetések és zavargások annyiban éreztetik hatásukat, hogy egyre kevesebb az üzemanyag, nincs internetkapcsolat, és a bankok zárva tartanak - mondták el a Vörös-tenger parti üdülőhelyen élő magyarok az MTI-nek keddre virradó éjszaka. A Hurghadából induló, elsősorban Kairóba és Luxorba irányuló kirándulásokat leállították.

"A vérontás elkerülése" érdekében a hatalomból való távozásra szólította fel kedden az elnököt ötven egyiptomi emberjogi szervezet. Közleményükben követelték, hogy "hat hónapon belül tartsanak szabad és átlátható parlamenti és elnökválasztásokat".

A hadsereg hétfőn bejelentette, hogy nem fog erőszakot alkalmazni a tüntetőkkel szemben, s követeléseiket "legitimnek" nevezte. A hatóságok, hogy megakadályozzák nagyobb tömegek mozgását az országon belül, felfüggesztették a vonatközlekedést. Kedden már nem járt a Kairót a tőle 20 kilométerrel északra fekvő Subra-el-Hémával összekötő metró sem.

A külföldi országok közben igyekeznek minél gyorsabban kimenekíteni állampolgáraikat Egyiptomból. Az Air China és a Hainan kínai légitársaságok kedden 480 kínai állampolgárt szállítottak el Egyiptomból, s két másik kínai járat Kairóba tart. Tajvan 500 embert menekít ki a közel-keleti országból charter- és menetrendszerinti járatokon. A kairói nemzetközi repülőtéren a tokiói kormány által bérelt három repülőgép vár arra, hogy elszállíthassa a japán turistákat. Az európai légitársaságok - köztük a Lufthansa, az Austrian Airlines és az Air Berlin - közölték, hogy nagyobb befogadóképességű gépeket állítanak forgalomba, illetve mentesítő járatokat indítanak Egyiptomba.

Az Obama-kormányzat Egyiptomba küldte volt nagykövetét, hogy tárgyaljon a rendszer magas rangú képviselőivel, és nyomatékosítsa a demokratikus reformokat szorgalmazó amerikai álláspontot. Frank Wisner arról igyekszik meggyőzni tárgyaló partnereit, hogy indítsanak el széles körű gazdasági és politikai változásokat, amivel meg tudják nyitni az utat a szabad és tisztességes választások előtt.

Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter egy tévéinterjúban úgy nyilatkozott, hogy az egyiptomi felkelés elő fogja segíteni egy "iszlám Közel-Kelet" létrejöttét. Szálehi elítélte az amerikai beavatkozást a "szabadságra törekvő" népi mozgalomba és Irán támogatásáról biztosította a tüntetőket. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő korábban annak rémét idézte fel, hogy Egyiptomban iráni típusú rendszer jön létre.

Eközben Egyiptomban az utolsó internetszolgáltató működését is megbénították. A Noor-csoport hétfőn kora este kezdett el eltűnni a világhálóról. Az internet volt a kormányellenes tüntetők mozgósításának egyik fő eszköze, és a négy legnagyobb szolgáltató már csütörtök este nem működik. A Google internetes kereső és tartalomszolgáltató viszont speciális szolgáltatást indított, amelynek révén az egyiptomiak internet nélkül is eljuttathatják üzeneteiket a Twitterre.

Politikai elemzők már arról beszélnek, nem az a kérdés, hogy Mubarak távozik-e a hatalomból, hanem az, hogy mikor és milyen körülmények között. Az országot a monarchia 1952-es megdöntése óta irányító egyiptomi hadseregnek döntő szava lesz abban, hogy ki lép Mubarak helyébe. Egyesek arra számítanak, hogy a hadsereg megtartja hatalmának egy jelentős részét, de közben elégséges mennyiségű reformot vezet be annak érdekében, hogy elejét vegye az újabb tiltakozásoknak.

Korábban írtuk:

Az egyiptomi főváros központjában kedd reggelre már több mint ötezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción, amelyen a szervezők reményei szerint egymillióan lesznek.

Az emberek Mubarak távozását követelő jelszavakat skandáltak, és a felakasztott elnököt ábrázoló táblákat tartottak. Mások olyan táblát vittek, amelyen az elnök fotója alatt az a felirat állt: "Lehullik a fejed!".

Sokan - a kijárási tilalom ellenére - a Tahrír téren, a tüntetők fő gyülekezési helyszínén töltötték az éjszakát. Kairó központja felett helikopterek köröznek, a hadsereg pedig ellenőrzése alá vonta a belvárosba vezető utakat.

"A vérontás elkerülése" érdekében a hatalomból való távozásra szólította fel kedden az elnököt közös közleményben ötven egyiptomi emberjogi szervezet.

A hadsereg hétfőn bejelentette, hogy nem fog erőszakot alkalmazni a tüntetőkkel szemben, s követeléseiket "legitimnek" nevezte. A nap folyamán több tízezren tüntettek Kairóban és más egyiptomi nagyvárosokban az államfő távozását követelve. A tiltakozók általános sztrájkra hívtak fel, és kedden egymilliós tömegtüntetésre Kairóban és Alexandriában. A hatóságok, hogy megakadályozzák nagyobb tömegek mozgását az országon belül, felfüggesztették a vonatközlekedést.

A külföldi országok ezzel párhuzamosan igyekeznek minél gyorsabban kimenekíteni állampolgáraikat Egyiptomból. Az Air China és a Hainan kínai légitársaságok kedden 480 kínai állampolgárt szállítottak el Egyiptomból. Két másik kínai járat Kairóba tart, ezzel egy időben a China Southern Airlines gépe Luxorban vett fedélzetére 220 hongkongi utast. Peking utasította a kínai utazási irodákat, hogy függesszék fel az Egyiptomba irányuló utakat.

Tajvan 500 embert menekít ki a közel-keleti országból charter- és menetrendszerinti járatokon.

A kairói nemzetközi repülőtéren a tokiói kormány által bérelt három repülőgép vár arra, hogy haza szállíthassa a japán turistákat.

Az európai légitársaságok, köztük a Lufthansa, az Austrian Airlines és az Air Berlin, közölte, hogy nagyobb befogadóképességű gépeket állít forgalomba, illetve mentesítő járatokat indít.

Oroszország is felszólította állampolgárait, hogy ne utazzanak Egyiptomba, miközben ott még mindig negyvenezer orosz tartózkodik.

Olvasóink írták

  • 5. queenmargareth 2011. február 01. 18:16
    „vérfürdő nélkül remélem”
  • 4. frakk 2011. február 01. 16:42
    „Jordániában is menesztették a kormányt. Pedig ott szinte makulátlan közrend uralkodott eddig.
    A termelő munka hiánya lassan világméretű éhinséghez vezet.”
  • 3. bélás 2011. február 01. 14:29
    „kitavaszodik és itt is az lesz, mint ott”
  • 2. szentmiki 2011. február 01. 11:58
    „tudok egy csomó "gyurcsány Takarodj" táblát óccón, csak a nevet kell átírni:)),Bár már ráférne a történelemre is...”
  • 1. Mathiasking 2011. február 01. 11:12
    „"Forr a világ bús tengere ó magyar!"”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadlábra helyezték Benedek Fülöpöt

Szabadlábra helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Benedek Fülöp volt földművelésügyi… Tovább olvasom