Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Koszovóban üdvrivalgással, Szerbiában éles bírálatokkal fogadták Haradinaj felmentését

Pristina főterén több százan gyűltek össze és hatalmas kivetítőn élőben követték a bíróság ítéletének kihirdetését.
Koszovóban üdvrivalgással fogadták Ramush Haradinaj volt gerillaparancsnok felmentését. Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj (galéria)
Koszovóban üdvrivalgással, Szerbiában éles bírálatokkal fogadták, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa csütörtökön felmentette a vádak alól Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt, egykori gerillaparancsnokot.

Pristina főterén több százan gyűltek össze és hatalmas kivetítőn élőben követték a bíróság ítéletének kihirdetését. "Igazságot szolgáltattak, Koszovó győzött" - mondta sírva Jahja Lluka, Haradinaj munkatársa, aki 2004-2005 között miniszterelnök is volt.

"Koszovó ilyen döntést várt. Koszovónak szüksége van rá" - mondta egy másik nyilatkozó, Maria Haradinaj, aki azt bizonygatta, hogy nem rokona a "koszovói hősnek". Hozzátette, tanúsíthatja, hogy Haradinaj nem követett el bűncselekményt, és tiszteletben tartotta a háborúra megvívásával kapcsolatos egyezményeket.


A délszláv háborúk idején elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljáró ENSZ-törvényszék ügyészsége háborús, valamint emberiesség elleni bűnökkel vádolta Haradinajt, és legalább húsz év szabadságvesztés kiszabását kérte. A bíróság azonban nem találta bizonyító erejűnek a tanúvallomásokat.

Koszovóban üdvrivalgással fogadták Ramush Haradinaj volt gerillaparancsnok felmentését. Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj (galéria)

A férfi az 1998-1999-es koszovói harcok idején az albán többségű Koszovó Szerbiától történő elszakadásáért küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű gerillahadsereg regionális parancsnoka volt. A belgrádi hatóságok szerint parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és számos, az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert raboltak el.

Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásával megbízott különleges szerbiai ügyész az Informer című lap szerdai számában közölt interjúban azzal vádolta meg a hágai nemzetközi törvényszéket, hogy jórészt ez az intézmény a felelős a Haradinaj ügy 19 tanújának haláláért. Vukcevic úgy értékelte, a tanúk tragikus sorsa a munkájukat hanyagul végző hágai tisztviselők tehetetlenségének a következménye.

Milivoje Mihajlovic, a szerb kormány szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy Haradinaj felmentésével a hágai Nemzetközi Törvényszék legalizálta a maffia törvényét Koszovóban. Legalizálták a hallgatás maffián belüli törvényét, az omertát, amely még mindig érvényben van, és amely erősebb mint minden más bűncselekmény együttvéve - fejtette ki utalva a Haradinaj ellen tanúskodók sorozatos visszalépésére az ügy folyamán. Az hangoztatta: ha a nemzetközi közösség nem tudta megvédeni a tanúkat, akkor miképpen fogja megvédeni a Koszovóban élő mintegy 150 ezer szerbet.

Koszovóban üdvrivalgással fogadták Ramush Haradinaj volt gerillaparancsnok felmentését. Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj (galéria)

Tomislav Nikolic szerb elnök a döntéssel összefüggésben azt hangoztatta, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszéket a szerb nép elítélésére hozták létre. Senkit sem fognak elítélni azokért az iszonyatos bűnökért, amelyeket a szerbek ellen követtek el Koszovóban. A politikus hangsúlyozta, hogy egy ilyen döntés megnehezíti a megbékélést a régióban és fokozza az euroszkepticizmust a szerb nép körében.

Ivica Dacic szerb miniszterelnök ugyanakkor - még az ítélet kihirdetése előtt nem sokkal - úgy nyilatkozott, hogy a várható végső ítélet ellenére Szerbiának az EU-tagsághoz vezető út érdekében folytatnia kell a párbeszédet Koszovóval.

Arra a kérdésre, hogy tárgyalna-e Haradinajjal, ha újra kormányfő lenne, azt válaszolta: nem választhatja meg tárgyalópartnerét, és Szerbiának az uniós integráció miatt érdeke folytatni a megbeszéléseket.

Olvasóink írták

  • 2. reader 2012. november 30. 11:51
    „Szegény szerbek, mostanában" nagyon rájuk jár a rúd".... Majd ha lesz időm akkor elmorzsolok egy könnycseppet értük!”
  • 1. Emberségetavilágnak 2012. november 30. 06:50
    „"Az hangoztatta: ha a nemzetközi közösség nem tudta megvédeni a tanúkat, akkor miképpen fogja megvédeni a Koszovóban élő mintegy 150 ezer szerbet. "
    Pontosan úgy, ahogyan a Szerbiában élő magyarokat.
    Az Élet a legjobb tanítómester...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legalább 33-an meghaltak a csütörtöki iraki robbantásokban

Pokolgépes merényleteket követtek el csütörtökön két, főleg síiták lakta dél-iraki városban, a… Tovább olvasom