Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Meglepetések a bécsi újévi koncerten

A Strauss család kompozíciói mellett a 200 éve született Wagner és Verdi művei is elhangzanak a Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertjén.
A Strauss család kompozíciói mellett a 200 éve született Wagner és Verdi művei is elhangzanak a Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertjén, amelyet 81 ország nézői - köztük már a kubaiak és az indiaiak is - láthatnak január elsején televíziós közvetítésben - jelentette be csütörtökön Clemens Hellsberg, a filharmonikusok elnöke.

Franz Welser-Möst, a Bécsi Állami Operaház zeneigazgatója másodszor vezényli a legjobb muzsikusokból álló, tekintélyes Bécsi Filharmonikusokat. "Örülök, hogy másodszor is felkértek, ez egyfajta elismerés" - mondta a karmester. Hozzátette, hogy a kamerák miatt nem könnyű a dolga. "Nem csupán a muzsikusokra kell figyelnem, hanem a lábamnál elhelyezett piros, illetve zöld jelzőlámpákra is, például a külső helyszínről beadott balettbetétek indulásánál, ez kissé zavaró."

Hangoztatta: nem idegen és nem erőltetett a Strauss-számok mellett Wagnert és Verdit megszólaltatni. Joseph Strauss műveiben egyenesen wagneri hatásokat lehet felfedezni. A bécsi publikum a Tannhäuserből a zarándok karát hallotta 1853-ban először. 2013-ban a Lohengrin harmadik felvonásának előjátékát adják elő a filharmonikusok.

Welser-Möst véleménye szerint a Don Carlos balettzenéjéről ebben a zenei környezetben bebizonyosodik majd, milyen inspirálóan hatott Verdire a Strauss-muzsika. Természetesen a koncertet a Strauss család szerzeményei uralják, megmutatva, milyen zenetörténeti szerepe volt a famíliának. "Egy Bruckner-szimfóniában 20 különböző dallam van, ezen a koncerten 200 melódiát hallhat a közönség" - jegyezte meg a karmester.

A koncert reggelén a Strauss család leszármazottaival találkoznak a zenekar vezetői és Welser-Möst, aki Joseph Strauss dédunokáját, Hedwig Aigner-Strausst azzal készül meglepni, hogy az újévi koncert nyitányaként első alkalommal szólaltatják meg a Musikverein aranytermében a dédapa A szubrett című gyorspolkáját, amelyet 1861-ben a Dommayer Kaszinó és Kávéházban mutattak be.

A balettjeleneteket, amelyeknek koreográfiáját a brit Asley Page készíti, a 350 éve született, Buda várát visszavívó Savoyai Jenő herceg Bécshez közeli, marchfeldi vadászházából közvetítik.

A koncert szünetében - ez is hagyomány - egy az alkalomra készült ORF-filmet mutatnak be. 2013-ban egy fiatal nászutas pár kalauzolja Alsó-Ausztria festői tájaira a nézőket. Például Grafeneggbe, ahol az egyik legrangosabb nyári komolyzenei fesztivált rendezik vagy Heldenbergbe, ahol a híres bécsi spanyol lovasiskola lipicai lovait képezik ki. A tartomány 75 ezer euróval járult hozzá a film elkészítéséhez, Erwin Pröll tartományi kormányzó szerint ez bőven kamatozni fog, hiszen számukra a film páratlan nyilvánosságot jelent.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos merénylő robbantott Ukrajnában

A helyszíni jelentések szerint a merénylő életét vesztette, két másik ember - egy 18 éves… Tovább olvasom