Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Mubarak és családja házi őrizetben van

Kairó - Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és családtagjait - jelentette be hétfőn az arab országot Mubarak lemondása óta irányító katonai tanács.
A testület ezzel cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a 82 éves Mubarak gyógykezelésre Szaúd-Arábiába távozott. A tanács a hadsereg hivatalos Facebook-oldalán megjelent közleményében tudatta, hogy Mubarak és közeli hozzátartozói nem hagyhatják el az országot, Egyiptomban tartózkodnak, de hollétük a dokumentumból nem derült ki.

Az Egyiptomot közel három évtizeden át irányító Mubarak példátlan tömegtüntetések hatására február 11-én mondott le tisztségéről.

Az exelnök akkor a Vörös-tenger partján fekvő Sarm-es-Sejk üdülőparadicsomban lévő rezidenciájára utazott, s azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Feltehetően mellette van felesége, két fia és két menye is, de őket sem látni nyilvános helyeken.

Az egyiptomi hatóságok az elmúlt hetekben már közölték, hogy a Mubarak család nem hagyhatja el az országot, s egyiptomi javait befagyasztották.

A kairói igazságszolgáltatás március elején már cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Mubarak rákbetegségének kezeltetésére a szaúd-arábiai Tabukba utazott volna, de a híresztelések tartották magukat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baloldali győzelem a francia helyhatósági választásokon

Franciaország - Az ellenzéki szocialisták nyerték meg vasárnap Franciaországban a… Tovább olvasom