Délmagyar logó

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 27°C Még több cikk.

NATO-hadgyakorlat kezdődött Észak-Koszovóban

Szerbia - Kétnapos hadgyakorlatot kezdett hétfőn a Koszovóban állomásozó, NATO vezette nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) a volt dél-szerbiai tartomány északi, túlnyomórészt szerbek lakta részén - közölte a KFOR.
A hadgyakorlaton két amerikai század is részt vesz. Ezeket Koszovó délkeleti részéből, a Gnjilane melletti Bondsteel támaszpontról vezényelték át északra.

A hivatalos tájékoztatás szerint a manőver független Koszovó jelenlegi vagy jövőbeli helyzetétől, egyedüli célja a csapatok gyors mozgatásának gyakorlása.

Január végén négyezer fővel csökkentették a KFOR létszámát; a békefenntartó erő azóta nagyjából 10 ezer főt számlál.

A koszovói kormány nemrégiben - Pieter Feith EU-megbízottal egyetértésben - kidolgozott egy stratégiát, amelynek célja, hogy kiterjessze a pristinai központi kormány fennhatóságát Észak-Koszovóra, megszüntetve az ott működő szerb intézményeket, amelyeket Belgrád tart fenn. Az észak-koszovói szerbek és Belgrád elutasította a tervezetet, mondván, nemzetközi jogi értelemben nem a szerb intézmények, éppen ellenkezőleg, a koszovói albán struktúrák "párhuzamosak", így azokat kellene fölszámolni.

Mark Fitzgerald tábornok, a NATO déli parancsnokságának vezetője a múlt hónapban Pristinában azt mondta, hogy az Észak-Koszovóban működő szerb párhuzamos intézmények fenyegetést jelentenek a koszovói békére és biztonságra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elvált feleségétől a volt cseh miniszterelnök

Három éves huzavona és számos botrány után elvált feleségétől Mirek Topolánek, volt cseh polgári… Tovább olvasom