Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Nyílt utcán lőtték agyon a rendőrtábornokot

A merénylők ketten voltak, és motorkerékpárról lőttek a tábornokra. Az áldozat kórházba szállítása után röviddel belehalt sérüléseibe.
Ismeretlen tettesek a nyílt utcán lelőtték az egyiptomi belügyminisztérium egy magas rangú tisztségviselőjét kedden Kairóban.

Biztonsági források szerint a merénylők ketten voltak, és egy motorkerékpárról lőttek Mohamed Szaíd rendőrtábornokra, aki a belügyminiszter tanácsadója és a minisztérium műszaki osztályának igazgatója volt. Szaíd éppen a főváros nyugati felén lévő otthonából lépett ki, amikor a tettesek rátámadtak. Az áldozat kórházba szállítása után röviddel belehalt sérüléseibe.

A merénylet újabb megnyilvánulása annak a belviszálynak, amely a múlt év július 3-án elnöki tisztségéből elmozdított, iszlamista Mohamed Murszit támogató csoportok és a biztonsági erők között dúl.

Azóta szinte folyamatosan növekszik a biztonsági erők tagjai ellen elkövetett terrortámadások száma. Múlt pénteken hat ember vesztette életét több pokolgépes támadás során Kairó különböző pontjain. A merényletek célpontjában rendőrök álltak. A hétvégen egy főleg a Sínai-félszigeten működő terrorcsoport lelőtt egy katonai helikoptert, amelynek a fedélzeten tartózkodó mind az öt katona meghalt. A támadást az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő Anszár Beit al-Makdisz nevű csoport vállalta magára, amelynek számtalan, az elmúlt hónapokban végrehajtott merénylet fűződik a nevéhez.

Ugyancsak őket gyanúsítják a biztonsági erők a keddre virradó éjszaka elkövetett robbantással, amelyben súlyosan megrongálódott egy gázvezeték a Sínai-félszigeten. A szabotázsakció el-Arís város közelében történt, a tettesek a Jordániának és a sínai ipari létesítményeknek gázt szállító vezetéket robbantották fel.

A keddi merényletek egy időben történtek Mohamed Murszi egyik perének kezdetével. A megbuktatott exelnök a vád értelmében felelős egy tömeges börtönszökésért és több biztonsági alkalmazott erőszakos haláláért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltörlik a tüntetésellenes törvényeket Urajnában

A megbeszélésen Arszenyij Jacenyuk, az ellenzéki Haza párt vezetője hivatalosan is bejelentette, hogy nem fogadja el a felkínált kormányfői posztot Viktor Janukovics ukrán elnöktől. Tovább olvasom