Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Simon Wiesenthal Központ: csalódás Képíró Sándor pere

Magyarország a központtól a legrosszabb, F2-es minősítést kapta, egyebek között Ausztriával, Ausztráliával és Észtországgal együtt.
Az utóbbi időszak "legnagyobb csalódást" keltő ügye volt Képíró Sándor felmentéssel végződött pere - áll a Los Angeles-i székhelyű Simon Wiesenthal Központ csütörtökön kiadott éves jelentésében, amelyben a szervezet a náci háborús bűnösök felkutatása és felelősségre vonása területén 2011 áprilisától 2012 márciusáig tartó időszakban végbement fejleményeket foglalta össze.

A Simon Wiesenthal Központ "Utolsó esély" elnevezésű nácivadász programjának honlapján közölt jelentésben kiemelték, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon Képíró Sándor volt az első "helyi náci háborús bűnös", akit bíróság elé állítottak. Felmentése "felettébb megkérdőjelezhető", és "legalább részben a magyarországi politikai légkörnek és a holokauszt helyi elkövetőinek elítélésére irányuló akarat hiányának tulajdonítható" - tették hozzá az Efraim Zuroff, a szervezet vezetője által jegyzett jelentésben.

Képíró Sándor volt csendőr századost az ügyészség azzal vádolta, hogy 1942. január 21-e és 23-a között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében, amivel háborús bűntettet követett el. A Fővárosi Bíróság 2011 júliusában a vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette első fokon. Képíró Sándor 2011 szeptemberében meghalt.

A Simon Wiesenthal Központ jelentése szerint a vizsgált időszakban Németország, az Egyesült Államok és Olaszország volt a legsikeresebb a náci háborús bűnösök felkutatásában és felelősségre vonásában. Elmarasztaló ítélettel összesen 10 bírósági ügy végződött - 9 Olaszországban és 1 Németországban - , ami az előző évben regisztrált 2 büntető ítélethez képest ötszörös emelkedés.

A szervezet 42 országban tanulmányozta a folyamatokat. Az országokat hét kategóriába sorolta annak alapján, hogy mit tesznek a náci háborús bűnök elkövetésével gyanúsítható személyek felkutatásáért és elszámoltatásáért. Magyarország a központtól a legrosszabb, F2-es minősítést kapta, egyebek között Ausztriával, Ausztráliával és Észtországgal együtt.

A 2012. április 1-jei állás szerint tíz országban, összesen 1138 ügyben folytattak a hatóságok nyomozást feltételezett náci háborús bűnösök ellen. Összesen 63 ügyben a vizsgált időszakban indult a nyomozati eljárás. Az ügyek száma alapján Németország az első, Lengyelország a második, az Egyesült Államok a harmadik.

Olvasóink írták

  • 3. balpimarci 2013. január 30. 13:26
    „"Magyarország a központtól a legrosszabb, F2-es minősítést kapta, egyebek között Ausztriával, Ausztráliával és Észtországgal együtt."

    álmatlan éjszakáim lesznek emiatt..........”
  • 2. bánki 2013. január 26. 13:00
    „,,a Los Angeles-i székhelyű Simon Wiesenthal Központ"

    Talán Amerikában az indiánok kiirtását kéne tanulmányozni !

    Az öreg Újvidéken ugyan azt teszi mint a jenkik afgánban. Terroristákat üldöznek !”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. január 25. 11:42
    „örülök hogy okuk van az elkeseredésre - nehogy már a Zuroff-félék írják a magyar törvényeket, és bírósági ítéleteket...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cameron: Nagy-Britannia nem fordít hátat az EU-nak

A brit kormányfő szerint arról van szó, hogy Európa hogyan válhat versenyképesebbé, nyitottabbá,… Tovább olvasom