Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Spanyolország hivatalosan is kérte az unió pénzügyi támogatását

A madridi kormány hétfőn hivatalosan is kérte, hogy az európai alapokból 100 milliárd euróig terjedő összeget bocsássanak rendelkezésre a spanyol bankrendszer feltőkésítésére - közölte a gazdasági minisztérium.

Luis De Guindos gazdasági miniszter Jean-Claude Juncker luxemburgi pénzügyminiszternek, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa (Eurogroup) elnökének küldött levelében azt írta, hogy a támogatás végső összegét később állapítanák meg, de elegendőnek kell lennie a bankok tőkeigényének kielégítésére és egy biztonsági tartalék képzésére. Jelezte, hogy július 9-ig kész szándéklevelet aláírni, amely tartalmazza a csomagra vonatkozó összes részletet.

A spanyol bankrendszert átvilágító két független könyvvizsgáló cég múlt héten bemutatott jelentése szerint legalább 62 milliárd euróra lesz szükség. Pénzügyi és kormánykörökből származó értesülések szerint az összeg zömét négy, részben már államosított bank, a Bankia, a CatalunyaCaixa, a NovaGalicia és a Banco de Valencia fogja kapni, ezeknek júliusig 40 milliárd eurónyi készpénzinjekcióra van szükségük.

A madridi kormány azt szeretné, hogy a pénzt a spanyol bankmentő alapon (Fondo de Reestructuración Ordenada Bancaria - FROB) keresztül folyósítsák, mert el akarja kerülni, hogy a kölcsön a spanyol szuverén adósságot növelje, tovább rontva az ország pénzügyi megítélését és megdrágítva az ország hitelfelvételi költségeit. Ebben a kérdésben még hosszas tárgyalások várhatók. Német kormánykörökben azonban már június elején utaltak rá, hogy dolgoznak egy kompromisszumos megoldáson.

A spanyol bankoknak összesen 298 milliárd euró kinnlevősége van ingatlanfejlesztőknél, ez a spanyol bruttó hazai termék mintegy 30 százaléka. Az összeg felének törlesztésével már késedelemben vannak az adósok, és a gazdasági helyzet romlásával ez az arány nőni fog.
A bankok 54 milliárd eurót már leírtak a 2008-ban kirobbant ingatlanpiaci válság okozta veszteségeikből.

Az ingatlanbuborék kipukkadása, 2008 után robbanásszerűen nőtt a bankok rossz hitelállománya, mert a válság és a növekvő munkanélküliség miatt az emberek nem tudták törleszteni jelzáloghiteleiket. A spanyol jegybank adatai szerint a bankrendszer kétes kinnlevősége 175 milliárd euróra rúg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A frusztráció miatt gyilkolahtott az ógyallai rendőr

Sorozatos munkahelyi kudarcok miatt gyilkolhatott az ógyallai városi rendőr. Tovább olvasom