Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Százezrek maradtak ivóvíz nélkül Kínában egy szennyezés miatt

Több mint 300 ezer ember maradt víz nélkül Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban, miután a vezetékes vízről kiderült, hogy jelentős mértékben tartalmaz ammóniát és nitrogént is - közölte a kínai média csütörtökön a helyi kormányzat közleményére hivatkozva.
Két vízmű állította le működését még szerdán az esti órákban, azt követően, hogy a Jangce mellékfolyójának, a tízmilliós városon áthaladó Han folyónak a vízéből vett mintákban kimutatták a szennyeződést.

A vízhiány mintegy 260 négyzetkilométeres területet érint, ahol nem csak lakónegyedek vannak, de több száz, vizet használó élelmiszer-feldolgozó üzem is működik. A helyi hatóságok óránként vizsgálják a víz minőségét, a tartományi és városi környezetvédelmi hivatal illetékesei pedig a szennyezés okát igyekeznek kideríteni.

Kínában alig két hete kapott nagy nyilvánosságot egy hasonló vízszennyezési eset, amelynek következtében 3,6 millió ember ivóvize volt veszélyben. Az északnyugat-kínai Kanszu tartomány Lancsou városában a legnagyobb kínai olajvállalat helyi leánycégének egyik vezetéke törött el, s emiatt került nagy mennyiségben súlyosan mérgező, rákkeltő benzol a vízvezetékekbe.

A vízműveket üzemeltető és a szolgáltatást végző Veolia Water francia-kínai vegyesvállalat kínai elnöke a napokban kért bocsánatot a történtek miatt egy, a helyi kormányzat által szervezett sajtótájékoztatón. Mint mondta a cég új vezetékeket fektetett le. A szennyezés felelőseit egyelőre nem nevezték meg.

Korábban közreadott vizsgálati eredmények szerint Kína talajvizeinek mintegy 90 százaléka valamilyen mértékben szennyezett, 60 százalékuk súlyosan. Szintén hivatalosan úgy becsülik, hogy országosan 18 ezer körül lehet azoknak a vegyi üzemeknek a száma, amelyek szennyezik a talajvizet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Moszkva szerint semmi keresnivalója az ukrán hadseregnek Kelet-Ukrajnában

Oroszország továbbra is kitart a délkelet-ukrajnai feszültség haladéktalan enyhítése, az ukrán… Tovább olvasom