Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Tárgyalások kezdődtek a válság megoldásáról Egyiptomban

Kairó – A belpolitikai válság megoldásáról kezdődtek tárgyalások a politikai élet főszereplői között vasárnap délelőtt Kairóban.
Értesülések szerint az ellenzéki és a független tárgyalópartnerek Omar Szuleimán alelnökkel a többi között megállapodtak arról, hogy létrehoznak egy bizottságot, amelynek feladata az alkotmánymódosítás előkészítése lesz.

A nemzeti dialógusnak elkeresztelt párbeszédre az ország újonnan kinevezett alelnöke tett javaslatot. A politikus helyi idő szerint kora délután első ízben találkozott a betiltott, de működő és nagy erőt képviselő iszlám szervezet, a Muzulmán Testvériség képviselőivel.

Értesülések szerint a párbeszédben befolyásosnak tekintett független személyek és üzletemberek is részt vettek. Korábban két régi párt, a baloldali Nemzeti Haladó Tömörülés Pártja és a liberális Vafd is közölte, hogy kész bekapcsolódni a válság megoldását célzó dialógusba. A Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatójának megbízottja is részt vett a tárgyalásokon.

Kairói vasárnap. Fotó: MTI/EPA/Amel Pain

Az egyiptomi kormány szóvivője közölte, hogy az ellenzéki és a független tárgyalópartnerek megállapodtak Szuleimán alelnökkel arról, hogy létrehoznak egy bizottságot, amelynek felada az alkotmánymódosítás előkészítése. A testületnek március első hetéig kell beterjesztenie javaslatait, amelyek egyebek mellett kiterjednek az elnökválasztás szabályozására, és meghatároznák az államfői megbízatás időtartamát.

Az alelnök emellett ígéretet tett arra, hogy engedélyezik a sajtószabadságot és szabadon engedik mindazokat, akiket a csaknem két hete tartó zavargásokkal kapcsolatban vettek őrizetbe.

Az állami televízió értesülése szerint megállapodtak abban is, hogy az 1981 óta az országban érvényben lévő rendkívüli állapot hatályát hamarosan feloldják. Az információt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, de annyi ismertté vált, hogy ennek előfeltétele a biztonsági helyzet alakulása.
Omar Szuleimán ugyanakkor elutasította az ellenzéknek azt a felszólítását, hogy vegye át az elnöki teendők ellátását Hoszni Mubarak államfőtől.

Kairói vasárnap. Fotó: MTI/EPA/Amel Pain

A rendkívüli állapot az elmúlt harminc évben lehetővé tette a politikai vezetés számára az ellenzék elnyomást, a tüntetések betiltását, és azt, hogy polgári személyek fölött katonai bíróságok ítélkezzenek.

A vasárnap kezdődött párbeszéddel kapcsolatban megfigyelők rámutattak: a Muzulmán Testvériség korábban még azt hangoztatta, hogy csak Hoszni Mubarak államfő lemondása esetén kész részt venni az úgynevezett nemzeti dialógusban. A mozgalom azonban később azzal indokolta tárgyalási készségét, hogy a forradalmat akarja megvédelmezni és ugyancsak a védelmére kel a Mubarak elleni mozgalom követeléseinek.

A Muzulmán Testvériség egyik vezetője, Eszám al-Erján az AFP-nek azt nyilatkozta: elvileg azért fogadták el a párbeszédet, hogy megvitassák az átmenetet, az új elnök és a népet képviselő parlament megválasztásának a módját.

Kairóban vasárnap viszonylag nyugodt volt a légkör. A felkelés központjában a Tahrír téren a keresztények és a muzulmánok együtt imádkoztak. A hadsereg ugyanakkor megerősítette jelenlétét a téren.


Szombaton történt

Menesztették a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt (NDP) vezetőségét, s ezzel eltávolították pártfunkciójából Gamal Mubarakot, az elnök fiát, maga az államfő azonban nem adta fel pártelnöki tisztét. Gamal kiiktatását „pozitív lépésnek" minősítette Tommy Vietor, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője, aki azonban azt is kijelentette, hogy „várják a további lépéseket".

Frank Wisner, Barack Obama amerikai elnök egyiptomi különmegbízottja, volt kairói nagykövet szombaton a müncheni nemzetközi biztonsági értekezlet küldötteinek azt mondta, hogy Mubarak elnöknek még egy ideig a helyén kell maradnia a politikai átmenethez szükséges változások irányítására.

Angela Merkel szerint az egyiptomi átmenetnek békésnek és rendezettnek kell lennie. Úgy vélte azonban, hogy nem lenne helyes megközelítés, ha a demokratikus reformfolyamatot azzal kezdenék, hogy előre hozott választásokat tartanak az országban. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió kész közreműködni az észak-afrikai változás alakításában. „Egyiptomban változások lesznek, de ezeknek formát kell adni, és Európa készen áll, hogy ezt a folyamatot egy új partnerség keretében támogassa" – mondta.

David Cameron brit miniszterelnök felszólalásában alapvetőnek nevezte a gyors áttérést az új vezetésre és a politikai reformokat Egyiptomban, mert a „késedelem bizonytalan országot eredményez, aminek a Nyugat nem örülhet".

A konferencián Hillary Clinton amerikai külügyminiszter ismételten politikai, gazdasági és szociális reformokra szólította fel az arab világot. Ha kudarcot vall az átmenet a több demokráciára és igazságosságra, kaotikus állapotok alakulhatnak ki - figyelmeztetett.

Egyiptomi biztonsági forrásból cáfolták szombaton azt a meg nem erősített amerikai sajtóértesülést, hogy merényletet követtek el Omar Szuleimán alelnök ellen. Egy szó nem igaz az egészből - mondta a magát megnevezni nem kívánó forrás a Fox amerikai televízió hírére, amely szerint az alelnök, volt hírszerzési főnök ellen január 29-ei kinevezése után - a tv-csatorna nem tudja, melyik napon - merényletet kíséreltek meg, amelyből ő ugyan sértetlenül került ki, de testőrei életüket vesztették.

Olvasóink írták

  • 1. queenmargareth 2011. február 06. 18:10
    „egyedül Merkel nyilatkozott ésszerűen.
    Szorítok az arab népnek, pedig azt mondták itt én rasszista vagyok. Remélem, kapnak jó segítséget és kevesebb vérrel előre haladnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bush a tiltakozások hatására lemondta genfi útját

George W. Bush, az Egyesült Államok előző elnöke az erős tiltakozások hatására lemondta genfi látogatását. Tovább olvasom