Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Több mint hatszáz japán ˝lakik˝ vitatott hovatartozású szigeten

Mindeddig 642 japán állampolgár nevezett meg hivatalos lakhelyéül olyan területet, amely szigetvita tárgyát képezi Tokió és a szomszédos államok között egy kedden közzétett felmérés szerint.
A Kyodo hírügynökség helyi önkormányzatoknak megküldött körkérdésére adott válaszok alapján a Szenkaku (kínaiul Tiaojü) és a Takesima (koreaiul Dokdo) szigetekre, valamint a Kuril-szigetek Japánban Északi Területeknek nevezett négy legdélebbi tagjára bejelentett lakosok száma az elmúlt két évben 124-gyel nőtt, jelezve a területi vitákkal kapcsolatos feszültségek növekedését. Ezeknek a területeknek a hovatartozását sorrendben Kína, Dél-Korea, illetve Oroszország vitatja.

A japán állampolgárok bármely olyan területet bejelenthetnek hivatalos lakcímükként, amelynek van földhivatali azonosítószáma, attól függetlenül, hogy valójában az adott helyen laknak-e.

Az érintett területeket magukénak tartó japán önkormányzatok közlése szerint az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek náluk azzal a céllal, hogy a szóban forgó területek valamelyikére jelentsék be magukat.

A jelenséget egyértelműen a szigetviták elmérgesedése okozta - közölte Jamada Josihiko, a Tókai Egyetem tanára a Kyodóval, rámutatva: egyre több japán arra használja hivatalos lakcímének megjelölését, hogy "demonstrálja kötődését".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra rosszabbodik Hugo Chávez egészségi állapota

A súlyos rákbetegségben szenvedő venezuelai elnök újabb légúti fertőzést kapott. Tovább olvasom